Itt és Most jó

A személyiség fejlesztő tréningek örökösen visszatérő témája a „most és itt“. Ami nagyjából annyit jelent, hogy élni csak itt és most, tehát csak a jelenben lehet, csupán a jelen élő valóság, és aki életét tartalmasan kívánja élni, ha nem is a mának, de a mában éljen, ne pedig a tegnapban, vagy a holnapban. Mert az ígéretes jövő a jelen jó tégláiból épül a pillanatnyi életünkben – itt és most – a múltról legfeljebb emlékeink vannak, a jövőről pedig elképzelésünk.

Most jó / Now is Good - Dakota Fanning parádés alakításával

Senki sem döbben erre rá fájdalmasabban, mint Tessa, a Most jó című film tizenhét éves, leukémiában szenvedő főhőse, aki tudja, hogy meg fog halni, hiszen ő választott úgy, hogy a sok szenvedés árán életét csupán valamelyest meghosszabbítani képes kezeléseket megszakítja. Tessa szembenéz a halállal és idejét úgy fogja fel, mintha élete csupán abból a néhány hónapból állna, ami még hátra van. Tehát ő nem azért él a mában, mert jól megtanulta a leckét, hanem mert a jövő számára nem létezik.

Jól kell tehát a percekkel, órákkal, napokkal gazdálkodnia, mert nincs belőle sok – állapota folyamatosan romlik. Titkos listát készít mindarról, amit még meg szeretne élni – egy korábbi film jóvoltából erre még szavunk is van – bakancslista – dolgok, amiket megélünk még mielőtt feldobjuk a bakancsot. Egy ilyen rövid életbe természetesen nem fér bele sok, de az a kevés annál nagyobb jelentőséggel bír, annak, akire nem vár jövő, akinek nem lesz gyermeke, s nagymamaként nem nosztalgiázhat hajdan volt szerelmek emlékein.

Most jó / Now is Good

Tessa listáján természetesen a szerelem és a szex nagyon előkelő helyen áll – miről is álmodozhatna többet egy tizenhét éves szűzlány! Az empátia dolgában jártas néző, ha ezt át tudja érezni, már törölheti is ki az első könnycseppet a szeméből, de a film hátralévő részében azért még sok zsepire lesz szüksége. A könnyzacskókat strapáló téma már önmagában hálás a rendezőnek – ennyi együttérzés segít feledtetni a hiányosságokat. A legfőbb mindjárt az, hogy a sokat koptatott témához a film semmi újat nem képes hozzátenni.

A jól adagolt humor, a vicces, olykor tragikomikus jelenetek azonban hozzájárulnak ahhoz, hogy a film a még képviselhető drámaiság és a giccs határán balanszírozni tudjon, nemkülönben a Tessát alakító Dakota Fanning parádés alakításának köszönhetően. Ha valami eredetire sikerült Ol Parker rendezésében, hát az Tessa meggyőző, karakteres alakja, aki bátran, olykor gyilkos humorral, papát, mamát megszégyenítő módon fogadja el, hogy meg kell halnia. Talán az egyetlen, amit negatívan lehetne felróni Fanning játékának, hogy kissé egykedvűre sikeredett a főhős megformálása.

Csak egy-két „poén“ a sok közül. Tessa inkább kitér régi osztálytársai elől, mert nehezen viseli kérdéseiket és látszategyüttérzésüket. Mikor egyszer mégis fennakad a hálójukban, néhány kényszeredett mondat után így búcsúzik: sajnos most már sietnem kell, meg kell rendelnem a gyászjelentéseket, nehogy a szokásos bugyuta szövegek legyenek rajta. Vagy mikor apja inti, Tessa folytatnod kéne az iskolát, a lány így válaszol: az egyetlen jó abban, ha az embernek meg kell halnia, hogy legalább nem kell iskolába járni.

Tessa bakancslistáján gyűlnek a strigulák, már alig van nyílt kívánság. Csak a szerelem nem akar összejönni, de reménytelennek tűnő próbálkozások után ilyen értelemben is rámosolyog a szerencse, s ott, ahol legkevésbé számítana rá, belebotlik egy fiúba – szívében bimbózni kezd a szerelem. A fiút jól ismerjük már, Jeremy Irvine, Spielberg, Hadak útján filmjében játszik főszerepet. Szemtelenül jól néz ki, s ezáltal kissé hiteltelen, ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen korú és kinézetű fiatal fickó mennyire kapható egy leukémiában szenvedő lány szerelmére.

Most jó / Now is Good

De jó legyen, legyen ő a kivétel! Apja elhagyta, ő is sérült lélek, s csak vonakodva nyílik a lamúr felé, mert fél – megalapozottan – hogy megint veszteséggel kell szembenéznie. A film kegyesen megkíméli a nézőt Tessa állapotának kritikusra fordulásától, s attól is, hogyan reagál a fiú újdonsült szerelme agóniájának utolsó fázisában. Mert tudjuk a leukémia nem szép halál, de az amúgy őszinte film ezt megspórolja tőlünk – Tessa kinézetének radikális romlása nélkül szépen alszik el a fiú ölelő karjaiban, miközben családtagjaitól is keserves könnyek közt búcsúzik el.

A film – hála Dakota Fanning játékának – több, mint élvezhető, jó kérdéseket fogalmaz meg és sokszor elgondolkodtat, de legfőbb ereje a hatásos témában rejlik, amihez azonban nem tud sokat hozzátenni. A Most jó egy love story a Love Story legújabb epigonja, a klasszikussal majdhogynem megegyező konfliktusra épül. Más a hangulat, mások a szereplők, de hiába bújik a film kezdetben naturalista gúnyába, a vége felé csak meghempereg a rózsaszín nyálban. Az, hogy mégis könnyeinkkel küszködünk, végül is érthető, hiszen nem vagyunk fából és a fiatal lány szomorú sorsa még egy bábszínházban is megríkatná a nézőt.