Ízlések és fotonok

Hosszú utat járt be a fény az ősrobbanást követően, hogy napjaink okos-telefonjainak lencséjén keresztül, digitális képek milliárdjainak a témáját előzékenyen megvilágítva, segítse azok létrejöttét. Villámgyorsak és nagy túlélők ezek a kis fotonok. A Földről nézve minden esetben túlélték még annak az égitestnek a halálát is, amelyről visszaverődtek, ezzel láthatóvá téve a csillagot vagy a bolygót magát. Bár kétségkívül gyorsan haladtak (300.000 km másodpercenként) ezek a pajkos részecskék, sok mindent láthattak bolygónkon, amikor átszáguldottak egy camera obscura lyukán keresztül, vagy amikor érzékeny ezüst sókon hagytak éppen nyomot. Örömmel konstatálhatták, hogy Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre végre feltalálták azt a technológiát, amelynek segítségével maradandó állóképbe fagyaszthatta az emberiség az elszökő pillanatot.

A sors furcsa fintora, hogy Daguerre, a róla elnevezett dagerrotípiához kevesebbet tett hozzá, hiszen azt főképpen Nicéphore Niépce dolgozta ki, aki azonban korán meghalt. Ezt követően a Niépce fiával kötött szerződésen Daguerre nevét írták az első helyre, hiszen ebben az iratban már övé volt a nagyobb tulajdoni hányad (60%) ezért végül az elkészült képrögzítési eljárás is az ő nevét kapta.

A fény további izgalmas útja során celluloid szalagok és rövidebb záridőt biztosító vázak fölött (?) repült el. Ha tehette volna, biztosan elidőzött volna az Eastmen Kodak, a Polaroid, vagy a Nikon gyár fölött is. Valószínűleg a nagy rohanásban kissé lassított volna a Leica gyár környékén is, amikor az 1925-ben a piacra lépett az első 35mm-es filmmel. Ezzel eljutottam ahhoz a méltán híres gyártóhoz, amely néhány hete a nagy múltú, Köln városában megrendezett Photokina kiállításon mutatta be hat újdonságát a 165 országból odasereglett nagyközönségnek és a több mint hatezer fős újságíró hadnak. A hat új fényképezőgépből most négyet mutatok be röviden ebben a bejegyzésben és egy korábbi, különleges vázat “bónuszként”. Csak most, csak itt, csak a B42 olvasóinak.

Leica M

Ahogyan az Apple meglepte elkötelezett vásárlóit amikor egyszerűen új iPadnek nevezte el az iPad2 utódját, úgy a Leica hívői is elcsodálkoztak, amikor az M9 utódja a szimpla “M” nevet kapta a Leica keresztségben. (Men in Black: Agent “M”) Kattintsatok rá egy Noctilux obit 0,95-ös (!) fényerővel és lássatok csudát! A Leica M-E a lecsupaszított verzió “csak” fotózáshoz. A paraméterekről távirati stílusban: videó felvétel 1080p-vel, élőkép megjelenítés a kijelzőn, 24 megapixeles CMOS érzékelő, 3 inches 920.000 képpontos kijelző (“Gorilla Glass”).

Leica M

Leica M-E

Leica D-Lux 6

A kompakt kategória új nagy fényerős (1:1,4-2,3/4,7-17,7mm) ASPH. üdvöskéje 10 megapixeles CMOS képérzékelővel. Persze a JPEG mellett RAW-t is fotózhattok vele, vagy 1080p videót is készíthettek. (AVCHD és MP4) Kompakt kategóriájának ellenére sorozat felvételben is gyors a kicsike, hiszen akár 12 képet is rögzíthettek másodpercenként hiperaktív gyermekeitekről a játszótéren.

Leica D-Lux 6

Leica X2 “Paul Smith” Edition (1.500 darab készül)

Druszám egyéb cuccait nagyon kedvelem, de egy ilyen vázat soha nem vennék. Az M9-P-men még a szokott piros Leica logo is hiányzik, csak egy decens, értők számára fellelhető, finoman bemélyített, írott Leica feliratot találtok a váz tetején. Az M9-esre egy 50 mm-es Noctilux 0,95-ös (!) objektívet rákattintva hihetetlenül kevés fénynél is penge felvételeket lehet kézből, állvány nélkül lőni! Brutál kombó!

Leica X2 Paul Smith

Leica M Monochrom (bónuszként, ahogy ígértem)

Ez a távmérős készülék pont az ellentéte a csili-vili, feltűnősködő Paul Smith féle X2-esnek. Nem csak a váza fekete-fehér, hanem az általa készített képek is! De tényleg. CCD-je nem is tartalmaz piros, zöld és kék szűrőt. Mivel a 18 megapixeles kamerából elhagyták a szín filtert, több fény jut el közvetlenül a képérzékelőbe, tehát kevesebb lesz a képzaj. Értő kezekben artisztikus végeredményt produkálhat! Kár, hogy nem lehet (?) szabadidőt is vásárolni egy-egy ilyen míves műszerhez…

Leica M Monochrom