Kérdések és válaszok Budapestről

Az 1995-ben alapított Napvilág Kiadó valamikor egy erős baloldali szellemi műhely részlegeként indult, amely vélhetőleg nem szűkölködött anyagiakban.

Mostanra ez nagyon megváltozott: már minimalista stáb adja ki az ehhez képest sok címet. Budapest iránti csőlátásban szenvedő személyek különösen sok érdekes olvasnivalót találnak kiadványaik között. A könyvek külleme igen változó, a legszerényebbek közé tartozik a Kérdések és válaszok sorozat, ami eddig nem keltette fel érdeklődésemet. Pedig nagyszerűen működő formátumról van szó. A szerkesztő kiagyalja a kérdéseket, utána nekiáll szerzőket keresni. Mert mindegyik kötet többszerzős. A terjedelem szigorúan kötött, fényképek nincsenek – és nem is hiányoznak.

Mindezekre a műhelytitkokra az Írók Boltjában tartott könyvbemutatón derült fény, amelynek egyik beszélgetőpartnere voltam. Az apropó a sorozat legújabb, Budapest témájú kötete volt, aminek már fél éve meg kellett volna jelennie, a 150 éves évfordulóra. A kérdező maga a szerkesztő, a középtávfutó bajnok egyetemista küllemű tudós volt, akinek az ismeretterjesztés érezhetően a szívügye. Elárulta, hogy a mindig nagyjából száztételes szócikk-lista másfélszer annyiból soványodik le, Budapest esetében azonban az ötletelés háromszáz tételből állt.

Szerzőknek sikerült megnyerni olyan nagyágyúkat, mint Feitl István, Fónagy Zoltán, Holló Szilvia Andrea, Perényi Roland és Saly Noémi, a többi, talán kevésbé ismert szerző: maga a szerkesztő, valamint Maczó Balázs, Szeibert-Erdős András, Takács Róbert.

Az egyes szerzőket a cikkek végén monogram jelzi, de egy vakteszt nehéz helyzetbe hozná az alanyokat. A stílus meglehetősen egységes. Ez nyilván nagyrészt a szerkesztő érdeme. A hírek szerint a többfordulós szöveggyalulás okozta a késedelmet. Nem is baj, talán így több figyelem fordul a kiadványra, mint a tavalyi dömping idején. A beszélgetés másik résztvevője Géra Eleonóra levéltáros, történész volt, akit eddig csak Szécsi Noémi nőtörténeti könyveinek szerzőtársaként ismertem, illetve egyszerre vicces és komoly hangját több podkászt adásban hallottam. Mindkettőnktől ugyanazt kérdezte a vitavezető. Hogy mi újat tudtunk meg a 92 cikkecskéből, melyik a kedvenc történetünk, illetve mi az, ami nem nagyon változott Budapest történetében 150 év alatt.

Nos, a fél életemet Budapest históriájával töltöttem, részben mint szakkönyvek fosztogatója, de igen sok újat tudtam meg.

Alighanem azért, mert mint egy útikönyvnek álcázott városportré szerzője mindig csak a látványos dolgokkal foglalkoztam. Ebben a könyvben azonban sok szó esett a fővárosi sertéstenyésztés izgalmas történetéről. (Ki gondolta volna, hogy a kőbányai sertéstelep-telkek eladásából befolyt pénzből épült fel a Vigadó?). Általában is a nagyvárossá váló Budapest háttérszolgáltatásairól, a szemétszállításról, a csatornázásról alig tudtam valamit. A munkásmozgalom története sem tartozott soha az erősségeim közé, talán mert a Kádár-kori iskoláztatásom idején annyira túlhangsúlyoztak vele kapcsolatban mindent. Így csak a sztrájkokról tudtam, de arról nem, hogy valaha Budapesten többször virágzott a lockout (kizárás), azaz a bérkövetelésekre adott különös válasz, amikor a tulajdonos állította le a termelést egy-két hétre, jelezve azt, hogy vagy ennyiért dolgoznak az emberek, vagy semennyiért.

Ki gondolta volna, hogy a Szomszédok teleregény indulásakor a gazdagréti lakótelepen megvásároltak négy első emeleti lakást, hogy a forgatás zavartalanul folyhasson. Meg hogy 1851-ben volt az egyetlen olyan népszámlálás, ahol a zsidókat nemzetiségnek, nem felekezetnek tekintették. Kedvenc történetem mindenképpen a jóga korai budapesti elterjedéséről szól. 1941-ben nyílt meg Európa első jógastúdiója, éppen itt Budapesten. De már a ’10-es években is lehetett hallani a jógáról, amikor Umrao Singh Sher-Gil, pandzsábi főnemes egy budapesti zsidó lányt vett feleségül. Azért is kedves nekem ez a történet, mert néhány barátommal évtizedek óta nemes versengést folytatok – ki tud különösebb, valódi neveket találni. Nos, Umrao menyasszonyának neve a következő volt: Gottesmann Marie-Antoinette… (Ő lett Amrita Sher-Gil, indiai festőnő édesanyja.)

(Napvilág, 2024. A borítót tervezte Jankovic Milán. 218 o., 2900 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)