Lehúzzuk az utolsó bőrt Oszkárról

Két hete néztem meg az ötoszkáros Scorcese filmet, a Hugo-t. Itthon valamilyen rejtélyes okból a cím lelkes „fordítója” kötelességének érezte a „leleményes” jelző, egyébként tökfelesleges és redundáns beillesztését a címbe. Ez a film ugyanannyi arany szobrocskát kapott idén, mint a, Magánzó múlt heti bejegyzésében „kivesézett”, The Artist című némafilm. Annak legalább nem magyarították félre-, vagy túl a címét a (túl)buzgó szakemberek.

Scorsese - Hugo

3D-ben néztem meg, nem volt más lehetőségem. Alapvetően nem szeretem a három dimenziós mozit. Kevésbé tudom követni az eseményeket és inkább csökkenti az élményt számomra, mint növeli. (Az animációs családi moziknál talán még OK.) Egyszerűen még nem tart ott a technológia, hogy megközelítse a 2D mozi élményét és könnyű befogadhatóságát. Számomra persze.

Scorcese a The Artist című fekete-fehér némafilm rendezőjével, Haznaviciusszal szemben tehát a legmodernebb képi hatásokból építkezik, hiszen a három dimenziós technika mellett (Scorcese első 3D filmje), bővelkedik a film a célhardverekkel és szoftverekkel kreált látványos hálivúdi VFX (vizuális effektus) jelenetekben.

Bár a képi világa alapvetően különbözik az idén legtöbb Oscart elnyerő két filmnek, valószínűleg ugyanazon okból söpörték pont ők be az 5-5 díjat, hiszen mindketten a filmkészítés úttörői előtt emelnek kalapot.

A Hugoban megjelenik Chaplin Modern időkje, Harold Lloyd Felhőkarcoló szerelemje, és persze a Lumiére fivérek képernyőbe rohanó vonata is. (A korabeli nézők a nyilvánvaló katasztrófát megelőzendő itt is riadtan rebbennek szét a vászon elől.)

Ráadásul Scorcese (és az eredeti regény szerzője, Brian Selznick) múltidéző meséje az egyik legelső filmesnek, Georges Méliésnek állít méltó (?) emléket. (Még gyerekkoromban láttam tőle az azóta valóban kultikussá vált, Utazás a Holdba című, 1902-ben készült filmet, mely a Hugoban is központi szerepet kap.)

A Trip To The Moon

P.S. Érdekes, hogy a The Artist című filmet a franciák csinálták az amerikai némafilmes hőskorról, míg a Hugo című amerikai film tulajdonképpen egy francia, Georges Méliés előtti mély főhajtás. Ügyesen keresnek pénzt ezek a fiúk.

P.S. II. Ha a több mint két órás Hugo második felétől ültök csak be a moziba, nem sokat veszítetek. Pardon Mr. Scorcese, de ez a rendezés/mozi legalább olyan „messze van” a Taxisofőr döbbenetes kockáinak drámaiságától, mint az említett filmben debütáló 14 éves Jodie Foster játéka a Hugo árvájának (Asa Butterfield) gyerekszínészi teljesítményétől. Mea culpa kedves Amerikai Filmakadémia ítészek, tudjuk, hogy más szempontjaitok is vannak, mint nekünk, egyszerű mozi szerető halandóknak.