Ma már mindenki ír, de senki sem olvas

Ma már mindenki ír, de senki sem olvas

Budapesten számos helyen megnyílt könyvpaloták láttán kérdezem magamtól, vajon milyen igény teremti ezt a hatalmas kínálatot? Az átkosban szaporán olvasó közönségnek nagyságrendekkel kisebb könyvpiaci kínálattal kellett beérnie. Most, amikor – megkocáztatnám – kevesebben olvasnak, a kiadványok száma megszámlálhatatlan.

„sikerírók“

Sok megjelent könyv persze csak színes papírokból áll, s inkább nézni kell, mint olvasni, sok pedig egyenesen olvashatatlan. Rengeteg az ocsú. S az ocsúban megtalálni az értékes búzaszemeket éppoly nehéz, mint tengerből kifogni az aranyhalat.
Ez a jelenség a „sikeríróknak“ kedvez. Őket ismeri a Nagyközönség, s zavararában, tanácstalanságában sokszor azt a könyvet vásárolja meg újra, amit már ismer. Vagy nem ismer, de a divatíró munkáját meg kell venni, mert ajánlották, s fel kell tenni a könyvespolcra, hogy lássák, a könyv tulajdonosa a beavatottak táborához tartozik. Az olvasok nem teremthetnének önmaguktól ekkora igényt. Nem az olvasok vannak ma sokan, hanem az írók! A komputerek terjedésével mindenki ír, vagy éppen írni tanul. Persze kézzel írni már az iskolában is megtanult – de nem komputerrel.

kézzel írni már az iskolában is megtanulunk

A betűvetés e gépiesített formájának korábban legfeljebb a gépírás felelt meg, de a mai lehetőségekkel összehasonlítva az is csak igen szerény szinten. Nem lehetett – vagy csak nagyon körülményesen – korrigálni, szerkeszteni, az írógépen nem volt helyesírás ellenőrző program. A szövegeket nem tudtuk egy klikkeléssel, továbbküldeni, tetszőleges számban kinyomtatni, nyomda alá rendezni, áttördelni, ábrákkal, fotókkal utólag illusztrálni stb.
A könyvnyomtatás feltalálása óta nem volt ekkora forradalom a szövegszerkesztés területén. A tipográfiában pedig még ennél is robbanásszerűbb a fejlődés. A betűtípusoknak se vége, se hossza, a szövegek nyújthatók, tömöríthetők, tetszőlegesen színezhetők stb.

A világ a szövegszerkesztés lázában ég.

A komputerek előtti kort megélt reklámgrafikusok regényeket mesélhetnének arról, miféle „primitív“ módszerekkel dolgoztak anno, hogyan nyálazták a méregdrága letrasetteket (átlátszó fóliára felvitt, különböző méretű és típusú betűmatricák, melyeket a kívánt környezetre fektetve dörzsöléssel lehetett felragasztani), hogyan próbálták a ma minden kisiskolásnak rutinszámba menő grafikai hatásokat elérni. A reklámgrafika főnixszárnyakat kapott. Ennek megfelelő a kiadványok száma. Ezért olyan nagy gond a szemételtakarítás, a teletömött postaláda, ezért pusztulnak a trópusi esőerdők, hogy csak úgy nagy vonalakban a „haladás“ vadhajtásairól is szóljunk.

Forradalom előtti idők

Hasonlóan a privát tévék teremtette közönséghez, ezek az irományok is megteremtik a saját olvasó táborukat. Minél satnyábbak, annál nagyobb a tábor. S miközben nap nap után ér el bennünket a kereskedelmi csatornák üzenete, hogy a műveltség a lúzerek sportja, a kommersz irodalom a nyelvrontásban jeleskedik.
A műveltséggel együtt az irodalom is demokratizálódik, s közben önmaga alá sűlyed. Mindig csodálkozom, hogyan láthatott a tizenkilencedik századi Oscar Wilde annyi mindent ilyen tisztán: „A demokrácia a nép lebunkósítása a nép által, a nép nevében.“

Washington Jefferson könyvtár

Mindenki lázasan ír, chatel, naplózik, bloggol, szerkeszti a fontos, vagy csak magának fontos szövegeket. Az emberek közlési vágya kifogyhatatlan. S ha most a mélyen tisztelt olvasó mosolyog, hát joggal mosolyog, hisz mi is ezt tesszük, persze abban reménykedve, hogy közlési vágyunkon túl azért akad némi mondani valónk is. S hogy reményeink megalapozottak-e, döntse el a nagyérdemű nemolvasó Olvasó!