Haza és otthon 2. rész

Nemzetek és zászlók

Tehát a hazatudat nemzeti csomagolásban jó kétszáz éves múltra tekint vissza. Az ideológiák kora az 1989 csendes forradalmával befejeződik. Kerek két évszázad választja el az emberiséget a Francia Forradalomtól. És furcsa módon a hazaszeretet, mely még a proletár internacionalizmust is túlélte, végveszélybe kerül.

Azóta devalválódnak a mi nemzeti értékeink is, s ha nem is állítom, hogy hamarosan lebontják a Nemzeti Múzeumot, nemzeti ereklyéink maguk is múzeumba kerülnek. Hogy aztán mit kezd velük az utókor, kérdéses. Az utókornak – mely a maga dolgaival van elfoglalva – az örökség mindig csak nyűg, mint a nagypapa kanapéja, amit kegyeleti okokból nem dob ki az ember, de csak gondja van vele.

Korunk embere túl akar lépni a nemzeti határokon. Minthogy fizikális értelemben határok már nincsenek, ezeket számára a nacionalizmus védvonalai szimbolizálják. Érthető hát, hogy a világ felé fordulás, a hagyományos hazaképtől való elfordulást jelenti számára. Ehhez a tendenciához a technológiák fejlődése adja a hátszelet. Az internet, a mobiltelefon, komputer, zene, film, multinacionális intézmények mind globális jelenségek. Akár a víz, vagy a szél, bejárják az egész világot, országhatárokról pedig tudomást sem vesznek.

A világ a globalizáció lázában ég. Érdekes és elgondolkodtató azonban, hogy globalizációról beszélünk és nem globalizmusról. Tehát már nem ideológiai alapon szerveződik újjá a világ. Lehet, hogy a gazdaság nem szereti, ha ideológiailag megbéklyózzák? A kapitalizmust is jószerével csak múltbéli viszonyokra értjük, ma inkább piacgazdaságról beszélünk.

Hogyan is definiálhatnánk a hazát? Szülőföld? Otthon? Nem kell, hogy ott szülessünk, s az sem, hogy ott éljünk. A hazakép túl konkrét megfogalmazásának igénye zsákutcába vezet. A haza egy fogalom csupán, semmi más. Elkötelezettség, elfogultság egy kulturális, nyelvi és mentális hovatartozás iránt. A hazakép bevésődése úgy tíz és tizennyolc éves kor között történik. Soha semmi nem képes egy már bevésődött hazaképet kitörölni, vagy megváltoztatni.

A hazaképre hangolás szülői és iskolai neveléssel történik. A környezeti tényezők is nagy szerepet játszanak. Egy haza nem hagyható el, még ha a múlt parancsuralmi rendszere ezt is próbálta belénk sulykolni. “Szívet cserél, aki hazát cserél”. Szerencsére egyik sem lehetséges. Szívet talán már lehet átültetni, de a hazaképünk ettől nem változik. A haza intellektuális és egyszerű emberek esetében is ugyan olyan érzelmeket takar. Csak a lehetséges megfogalmazás más.

Aki tudja történelmünket, ismeri a magyar kultúra számos megnyilvánulását, talán jobban képes megfogalmazni hazaképét, de műveltsége nem ad kulcsot hazaszeretetéhez. A honvágy sem tesz különbséget ember és ember között, a haza iránti sóvárgás külföldön – alkattól függő mértékben – mindenkit utolér. A honvágy azonban már egy hidat képez a haza és otthon között, mert az otthon hiánya éppúgy fájhat.

Otthon, édes otthon

Az otthon jóval profánabb a hazánál. A hazaképünket kapjuk, az otthont teremtjük. Otthonunk bárhol lehet a világban, mert az otthon nem hazafüggő. A haza az ember szívében lakik, az ember meg az otthonában lakik. A hazáját viheti az ember szívében mindenhová magával, az otthonát nem. Az otthont csak berendezni lehet valahol, elmozdítani nem. Az otthont el lehet hagyni, a hazát nem. Az otthon csupán egy cím, amíg nem otthonos.

Valódi otthonná azáltal válik, hogy belakjuk

Valódi otthonná azáltal válik, hogy belakjuk. Mikor már megtalálunk mindent, ami a mi életünk szempontjából meghatározó. Tehát az otthon nem csak ház és bútor, hanem egy család meleg fészke, körbevéve mindavval, ami számunkra fontos. Munka, barátok, szabadidő, szórakozási lehetőségek. Az otthon ott van, ahol az ember megtalálja személyiségformáló feladatát. Ez többnyire a munka, vagy az alkotás mert az életben minden e köré épül.

Az ember tevékenysége során bővíti baráti és egyéb társaságát. Azt a felelősséget is csak tevékenyen tudja felvállalni, ami a családalapítással jár. Mindezek józan mérlegelésünktől függő pragmatikus ügyek, mindenki egyéniségének és nem haza iránti elkötelezettségének megfelelően alakítja otthonát. Korunkban tehát a haza és otthon képe messzire kerültek egymástól.

Pedig ez nem volt mindig így. A haza szó már önmagában is árulkodik eredetéről. Az áthallás fölöslegessé teszi az etimológiai okfejtést, egyértelmű, hogy a haza – háza – ház közt összefüggés van. Nos, ha a házam, otthonom, szülőföldem, családom, nemzetségem, nemzetem, szűkebb pátriárkám, országom fogalmakat logikai sorrendebe állítjuk, nyilvánvalóvá válik, hogy otthon és haza eredetileg ugyan azt jelentették.

Egy középkori ember – aki nem nemzeti határok keretein belül gondolkodott – nem is igen érezhetett különbséget a két fogalom között. Ő mondjuk a török ellen, a királyát szolgálva, vallását, otthonát védte. Hazaképét nagyjából ezekből a fogalmakból gyúrta össze. Csak a nacionalizmus globalizálta hazaképünket egységes nemzetállam iránti elkötelezettséggé. A nemzetállamok hanyatlásával párhuzamosan foszlik szerte hagyományos hazaképünk. Kérdés, hogy a közös tőről fakadó haza és otthon, vajon visszatalálnak-e egymáshoz a jövőben.

Emberek

A nagyvilág világpolgárát a minden irányban nyitottság kényelmetlenség érzettel tölti el, mintha csak egy olyan szobában élne, amelynek nincsenek falai. Mibe kapaszkodjon, mit szeressen, a minden irányban mobilis ember mivel pótolja hazaképét. Vannak tendenciák, csak nem egységesek. Nyilvánvalóan valamilyen közösségi kép, tartalom, aktivitás, világnézet stb. mentén kisebb sejtek keletkeznek majd, hogy az elárvult lelkeket befogadják.

Lehetnek ezek cégek, vallások, szekták, de extrém esetben fanklubok, sportklubok is. Szomorú vízió a hagyományos értékekben gondolkodó polgároknak, magától értetődőség a jövő generációinak. Apám szavai szerint, elképzelhetetlen, hogy lehet máshol is olyan a csillagos ég, mint a nagy magyar éjszakában. Számára a világ csupán azért hatalmas, hogy gyöngyszem magyar kincsét rejtegesse. A hazához, mely megtaposta, olyan kisfiús módon ragaszkodott, akár egy elnáspángolt gyermek, aki anyja szeretetéért kuncsorog.

Nos, a hazátlanság szerelmi válságával küszködő muszáj világpolgároknak pedig azt üzenem, ha már nincs is saját egük, mely csakis értük tárja fel milliónyi ragyogó csillagát, vigaszként szerelmesedjenek a kék bolygónkba, mint egykor jóapám a csakis magyar csillagaiba. Hogy higgyék ők is – lehetetlen, hogy az univerzumban párja legyen a mi gyönyörű kék bolygónknak!