Member of Group ›
Olasz meló
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Olasz meló

 

Vespa

Kedveseim! Egy érdekes bejegyzés sorozattal szeretnélek kárpótolni Titeket az egy hét hallgatásért. Augusztus végén ismét utazgattunk egy „kicsit” Itáliában és (az 1 hét tengerparti tetszhalott-napozás helyett) körbenéztünk néhány pompás olasz városban/faluban, ha már ott voltunk, illetve megkóstoltuk a Ligur-tenger (közel) összes lakóját. Ez utóbbi kulináris élményeinknek ők (frutti di mare) kevésbé, mi annál inkább örültünk.

Ettünk Velencében a két Michelin csillaggal rendelkező MET-ben is, de az egyik legfantasztikusabb komplex élményt adó ebédet egy eldugott (tényleg) kis helyen költöttük el Monterosso (Cinque Terre egyik faluja az ötből) felett, ahová tök véletlenül tévedtünk be.

Ha a címhez hű autót választottam volna az útra, akkor a B42 Minivel kellett volna mennünk. BTW az „Olasz meló” (Italian Job) című film IMDB linkjét itt találjátok. Mivel azonban 9 nap alatt kb. 3700 km-t vezetve 10 várost terveztünk a teljes családdal meglátogatni, ezúttal nem a kis kedvenc mellett döntöttünk.

Ne féljetek, a továbbiakban nem egy monstre és unalmas úti beszámolóval foglak Titeket fárasztani, inkább az adott helyen megélt közös élmény inspirálta gondolatokat szeretném Veletek megosztani. Biztosan Ti is megéltétek már vendégségben, amikor az önjelölt elsőfilmes házigazda, büszkeséggel vegyes önelégültséggel mutatja be a három órás, vágatlan, piszkos helikopter ablakon át remegő kézzel felvett, állandóan oda-vissza zoomoló Grand Canyon felvételeit, melyek csak számára (esetleg a családtagjai számára) nyújtanak katartikus élményt.

Ilyesmivel nem tudok/szeretnék szolgálni, de írok majd életem legrosszabb Rómeó és Júlia előadásáról a fantasztikus és grandiózus hangulatú veronai Arena-ban. (a korszellemnek megfelelően, lángfújó Batmobillal meg minden…)

Megosztom Veletek, hogy milyen Monte Carlo (Monaco Job) Barcelona szurkolókkal tele. (Ezúttal itt játszották az Európai Szuperkupa döntőjét: Barcelona – Porto 2:0) Azt is leírom majd (képekkel bőven illusztrálva), hogy mit keres Albert herceg és újdonsült b. neje (nevesül Charlene) esküvői ruhája (és autója? Mennyibe került ez a Lexusnak?) a híres monacói Oceanográfiai Múzeumban. Kaptok sárga tengeralattjárós fotót Gergővel és a múzeum panoráma tetőteraszán lekapott titokzatosan a távolba révedő sirályportrét is. Bizony!

Olvashattok a két Michelin csillaggal rendelkező étteremben a hét fogás közti szüneteket (néha közben is) végig-szmartfónt-nyomkodó (gyerek ipad-del tolta) ultra-ciki családról is. Egymással leveleztek vajon a víz-lista fölött?

A Ferrari Múzeumról (Maranello) szóló post persze gazdagon lesz illusztrálva fotókkal, melyek között találtok majd egy UV zöld Lamborghinit is, amelyik valami rejtélyes oknál fogva ott feszít büszkén a múzeum melletti test drive udvaron a tűzpiros Ferrarik mellett.

Írok majd arról, hogy milyen döbbenetes és új élményt adott Firenzében a Palazzo Vecchio éjjeli meglátogatása, illetve a Glasstress kiállítás a Palazzo Cavalli Franchettiben, amely mellett felépítettek egy kb. 1 méter széles (!) komplett házat. Szó esik még arról, hogyan tört el az üveg Muranóban, ki az a Francois Pinault és mi köze van a fiának (Henri) Salma Hayekhez (és Linda Evangelistához és … és … és …) Olvashattok arról, hogy Michelangelo hogyan faragta ki Dávidot egy elrontott márványtömbből és hogy Bitang Gergő (fiam) Firenzében hogyan használta loppon Leonardo da Vinci fa szerkezeteit. Mutatok fotókat egy nagy és fehér sok lóerős sztreccs-limóról és egy 1 lóerős lovas kocsiról a Pisai ferde torony tövében.

Írok majd egy az „Utolsó Vacsora” témáját feldolgozó freskóról, melyen Júdás az asztal előtt ül elkülönítve, nem úgy mint Leonardo ismert remekművében, ahol a többi apostol között kapott helyet. Tévedések elkerülése végett, Stadler úr, az akasztói juhász-üzletember-műértő ez utóbbiról igényelte vissza az Általános Forgalmi Adót. Hogyan döntött a két falfestmény között? Örök rejtély. Mindenesetre az lett az utolsó utáni vacsora. Szóval ilyesmikről lesz szó és sok más egyéb zagyvaságról…

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art