Miért nincs nekünk országimázsunk?…

miért?

Közel egy évtizede már  annak, hogy az egész ország az országimázs lázában égett. Mindenki tudni vélte, hogy kik és mit, hogyan és milyen eszközökkel építik az ország jelképeit, a képét amit üzenni kíván, önmagáról másoknak, a külföldnek. Akkoriban sokak fontosnak tartották, hogy megfogalmazzunk egy jól beazonosítható és következetesen építhető ország képet, amely megfelelő munkával hazánk a címer és a zászló melletti, nemzetközi „hívószava” lehetne.

A sok próbálkozásból és elképzelésből semmi sem lett, a visszhang persze nem maradt el, mindenki korrupcióról, nyomveszett százmilliókról, eltűntetett pénzekről suttogott, de a lényeg az, hogy országimázsunk nem lett, sőt lassan már a szó kimondása is gyanús lett. Egyesek kitalálták – micsoda ötlet -, hogy a H betűt tegyük szinonimmá Magyarországgal. A gond a nemzetközileg már ismert kórház jelzés és a francia luxus cég, a Hermés H-ja volt, amit egy magyar Károlyi grófnő talált ki, miután elhagyni készült egykor volt hazáját az ötvenes években.

Mivel a gyanú kicsiny hazánkban komolyabb átok, mint a bizonyított tény, mindenki messzire elkerülte ezt a témát, nem csak a szakértők – a szakma, hanem a politika és a média is. Természetesen folyamatosan lehetett suttogásokat, mendemondákat hallani egy éppen felálló stábról, megfuttattak neveket jobbról is balról is, no meg persze középről is… neves gondolkodók, irodalmárok, történészek, filmes és kommunikációs szakemberek is belekezdtek valamibe, valahol, valamikor. De semmi nem történt, nincs egységes jól megfogalmazott és hatékony országképünk. Azt hiszem a legnagyobb baj, hogy mi itt élő magyarok sem tudjuk pontosan, hogy miről szól az ország, amelyben élünk, ahol születtünk, amely a mindennapjaink kereteit adja.

Hallottunk már a gyógyvizek országáról, a találékonyság földjéről, a kreativitás hazájáról… de, hogy hol is élünk valóban azt még senki, egyetlen felkért vagy önjelölt, vagy éppen segítő szándékkal összejött társaság sem tudta megüzenni. A legtöbb kezdeményezésből nem lett több mint félbemaradt elméleti fejtegetés, nem tudtunk és ma sem tudunk elmozdulni a holtpontról, mert nem tudjuk megfogalmazni  saját magunkat sem, saját identitásunkat sem, ezért nem is tudunk egy a többségnek tetsző és valóságos,  az ország lényegét magába foglaló imázst elfogadtatnunk.

Itt vagyunk Európa kellős közepén, tele nemzeti büszkeséggel, a múlt idealizált fénye árnyékot vet a mindennapunk realitására, ezért képtelenek vagyunk arra, hogy egy reális és következetes képet alakítsunk ki bárkiben is önmagunkról, hiszen ez a kép -az a bizonyos nemzeti önkép- még nekünk is zavaros. Jó lenne már eldönteni a harmadik évezredre, hogy hol állunk, hova tartunk, mik a céljaink és legfőképpen, hogy mi az üzenetünk a világnak…