Még 2018-ban, a patinás Ottakringer sörgyár napsütötte folyosóján elhaladó helyes osztrák nyugdíjas pár nem értette, hogy Sapka mester honnan veszi a bátorságot, hogy miközben fotózom a BSA-t, úgy pózoljon a remek helyen kiállított motorral, mintha legalábbis ő építette volna.
Miután diszkréten említettem nekik, hogy konkréten ez a tényállás, hamar megértették a teremtő/teremtett bensőséges viszonyát. Ezek után látatlanban megdicsértem a szervezőket, hogy milyen remekül megvilágították a vasat, mire Sapi közölte, hogy ő szerelte át a lámpát, hogy kellő/méltó fény (és figyelem) irányuljon a 60 éves angol veteránra. Hiába, a büszke krafter ott/azt kraftol, ahol/amit csak tud!
Szóval, a DGR 2018-as budapesti futamának szervezése közben „lazításként”, beugrottunk Bécsben a MotoCircle eseményre sógoréknál, ezt akartam kinyögni ezzel a (tőlem nem szokatlan) dagályos bevezetővel. Pákozdi „Sapka” Tamás úr három motorral képviseltette magát az eseményen. Két BMW (Kristóf szupermenő Katapultja + egy military bömös) és a B(a)SA kellő nyomatékot adott a magyar betyár újabb nemzetközi megjelenésének.
AZ ÖSSZES FOTÓM IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL
A stílusos helyszín remek keretet adott a rendezvénynek. Sapka szakmai „idegenvezetése” pedig nem csak a kiállított custom motorkerékpárokra, hanem a sörgyár ódon gépeire is kiterjedt, legnagyobb örömömre. A vasak megszakértése közötti csendespihenőben pulled porkkal súlyosbított burger tesztet tartottunk a street food fertályon, Ottakringer „támogatással”.
Hát így történt.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.