Öregkori szerelmek III.

(E cikksorozat első része itt található, a második pedig itt. A szerk.)

Tudvalevő, hogy a jópolgári erkölcsök halandó lelkeknek vannak fenntartva, uralkodókra, hatalmasokra és szellemóriásokra ilyetén szabályok nem vonatkoznak. Persze a kisemberek náluk is rosszallják a botlásokat, de megnyugtatják magukat, hogy amit Jupiternek szabad, azt a kisökörnek nem. A magyar nemzet legmegbecsültebb, legtöbbet olvasott és legtermékenyebb írója, Jókai is országos felháborodást váltott ki, mikor a színészettel kacsintgató, általa időközben már két éve mentorált Nagy Bellát feleségül vette.

Jókai hetvenöt éves volt. Bella húsz.

Jókai ekkor már jóval több volt önmagánál, egy hiú aggastyán férfiúnál, akinek a kis fruska elveszi az eszét. Jókai közügy volt, valóságos intézménynek számított. Kevés magyar író örvendhetett valaha nagyobb népszerűségnek, keveseket olvastak többen. Jókai ontotta a nagyközönség számára könnyen emészthető, óriási példányszámban megjelenő regényeket, amiket számos nyelvre lefordítottak.

Az ország nevezetes eseményein kötelező érvényű volt megjelenése, fellépése. Népszerűsége páratlan a magyar irodalomban és közéletben. Ötvenedik, hatvanadik születésnapját az ország ünnepli, ötven éves írói jubileumáról pedig egész Európában megemlékeznek. Elhalmozzák kitüntetésekkel, bejáratos az uralkodói házba, rajongói közt ott tolakszik Erzsébet királynő is.

Nagy út állt mögötte.

A hajdan reformer, Petőfi barát forradalmárból a társadalmi establishment egyik tartó oszlopává avanzsál, aki uralkodói körökben uralkodókkal parolázik. Csoda hát, hogy Jókaitól, akire mindenki odafigyel, azt várnák, hogy mintaszerű életet éljen, hogy jó példával járjon elöl?

Pedig már első házassága is botrányosnak számított.

A románc nagy idők és a reményteljes jövő színpadán veszi kezdetét. 1848 március 15-én este a Bánk Bán előadásán, a forradalom gálaestjén Laborfalvi Róza, a valaha színpadon állt leggyönyörűbb Gertrúd saját kokárdáját tűzi a szemrevaló fiatalember mellére. A gesztus Jókai szívét rabul ejti, úgy véli, Róza a jegygyűrűt húzta az ujjára. A nálánál nyolc évvel idősebb leányanyával –  Rózának már volt egy törvénytelen gyermeke – kötött házasságát szülei, barátai is ellenezték, s még Petőfivel is összerúgta a patkót emiatt.

Botrányos, nem botrányos, jó harmincnyolc évet éltek együtt, aztán Róza megtért teremtőjéhez, Jókai pedig beköltözött Feszty Árpád – ama Feszty körkép alkotója – Bajza utcai házába, aki a harmadik generációs, Rózával, Jókai fogadott lányával, kelt egybe. A ház valóságos udvartartás. A nagy mesemondó hajnalban kakasszóra kel, ha kukorékolt még kakas egyáltalán a Bajza utca környékén akkortájt és tíz óráig néha egy teljes nyomdai ívvel elkészül. Aztán helyet kap a társadalmi élet.

Kevesen tudják, hogy Jókai fafaragásban és festésben is tehetséges volt, hogy szabadsághegyi birtokából valóságos édenkertet varázsolt, hogy büszke volt gyümölcstermesztési és rózsanemesítési tudományára is.

Jókai ontja a korízlésnek megfelelő romantikus regényeit és rengeteg közszerepet vállal, de érzelmi élete megözvegyülésének tizenhárom évét erősen megszenvedhette, mert midőn 1897 tavaszán egy fiatal lány kopogtatott be hozzá és reményének adott hangot, hogy az országos hírű író támogatja majd színésznői ambíciójában, Jókai hamarjában elmondatott vele egy verset, s ezt követően homlokon csókolta.

Azt ugyan nem tudjuk, hogy Arany János balladájának, a „Tetemre hívás”-nak interpretációja váltotta ki az írófejedelemből a katarzist, vagy csak ennek ürügyén csókolta meg a lányt, de tény, hogy Bella pályafutásáért Jókai minden tőle telhetőt megtett és befolyásának hála a lány el is érte, amit akart. A rákövetkező két évben Jókai ott lebzselt az összes bemutatón és már mindenki sustorgott, gyanították, hogy itt nem csak egyszerű pártfogásról van szó.

Fogadott lánya detektíveket bérelt fel, hogy figyeljék a vén bolondot, akinek feltehetően elment az esze. Idegorvossal vizsgáltatja meg szeretett Pápiját, aki megállapítja, hogy Jókai aggkori elmebetegségben szenved, s korlátozott a cselekvőképessége.

De tehettek, amit akartak, a hetvenötödik évét taposó író és a húsz éves színésznő 1899-ben összeházasodott.

Bella hamarjában fel is hagyott a színészkedéssel, Jókai pedig egy kötetnyi szerelmes verssel halmozta el ifjú hitvesét, s házassága apropóján megírta az Öreg ember nem vén ember című regényét is. Bellát Jókai egyedüli örököseként jelöli meg, Róza lányát is megkerülve.

Aztán beigazolódnak a gyanúk. A naiv, gyermeteg, álmodozó aggastyánra rátelepül az egész Grosz pereputty (a zsidó Nagy Bella Groszból magyarosította nevét), odaköltöznek hozzá, rengeteg pénzt sajtolnak ki belőle, a rokonság cselédekkel, szolgálókkal veszi körül magát. Bella nemsokára debellára hízik, férjével viszont mostohán bánik.

A rossznyelvek szerint, ha az öregúr nem teljesítette napi írás penzumát, nem kapott reggelit.

Itthon közfelháborodás tárgya a házasság, a támadások elől külföldön keresnek menedéket. Utazgatnak Európában, s velük tart az egész zsidó rokonság. Jókainak, a nemzet írójának ilyetén félrebotlását az akkoriban éledező antiszemita hangulatban sokan nem bocsájtják meg. A „boldogság” öt évig tart. Minden cselszövés és intrika ellenére az amúgy is infantilis, második gyerekkorát élő írót élősködő feleségétől csak a halál választja el (szabadítja meg).

Bella negyvenhárom évvel éli túl férjét és megítélése mindvégig roppant negatív.

Vitathatatlan, hogy az egyenlőtlen felállású házasság egyfajta lázadás is a mindig megfelelni akaró aggastyán író részéről, Bellára pedig a társadalmi felemelkedés lehetősége hatott több, mint ösztönzően, mindazonáltal irodalom történetünk nem ismer még egy írófeleséget, akinek neve és szerepe oly kedvezőtlen megítélésben ivódott volna be a köztudatba.

Ennek fő oka – Nagy Bella vélt, vagy valós jellemhibáin túl -, hogy a kitagadott örökösök valóságos rágalomhadjáratot folytattak ellene, másfelől a  századforduló körül felerősödő antiszemita tendenciák nem bocsájtották meg egy nemesi származású nemzeti író feleségének szegény zsidó származását. Jókait felmentette az utókor, Bellát soha.