Member of Group ›
Pándimenzionális előadás a Szkénében
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Pándimenzionális előadás a Szkénében

A Műegyetemi Irodalmi Színpad, 7 év működés és egy új színházterem építése után kb. akkor avanzsált Szkéné Színházzá, amikor jómagam zigótából Kutvölgyi lettem, tehát ’68 „körül”.

47 évvel később, kb. hét éve barátaimmal megnéztük a Galaxis útikalauz stopposoknak című darabot ebben a kis méretű, de nagy múltú „alter” intézményben. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem két (Orbók Áron és Vass Csaba) tavaly végzett hallgatója rendezte a darabot és játszotta az összes szerepet, az ámbráscettől Marvinig, a paranoid androidig bezárólag, bátran kevés kosztümmel és díszlettel. Nem lehetett könnyű az eredeti giga-mega kult mű alapján összehegeszteni ezt a kevés eszközzel operáló, remek ütemű, de sajátságos humorát remekül megtartó előadást.

A fiúk az eredeti mű és alkotója, Douglas Adams iránti megfelelő alázattal megállták, hogy ne vigyék el a darabot a bennyhillesen primitív, vagy a sasjózsisan otromba irányba.

Egy 80 perces felvonásban láthattuk összesűrítve a teljes regényt, a jól kiválasztott kulcsjelenetek segítségével. A srácok pont annyi saját szöveget tettek hozzá itt-ott, ami az abszurd angol humor íratlan szabályainak keretein és a saját értelmezés ízléses határain belül maradt. Mindezt pedig roppant keresetlenül tették, hol könnyeden beszélgetve az adott szereplő hűlt helyével, hol ráérősen cserélgetve az adott karakter megszemélyesítését segítő parókát vagy intonációt. Az is előfordult az értelmezésükben, hogy egy adott szereplőt hol az egyikük, hol a másikuk alakított, mindig az adott „leosztástól” függően. (Azzal a bátor döntéssel, hogy csak ketten játsszák el a teljes darabot, ez persze elkerülhetetlen.) Ez a „lazaság” azonban nem gyengítette, inkább remekül kiszolgálta Adams eredeti művének színre vitelét. Well done! Köszönjük az élményt!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art