Pascale Robert-Diard: A kis hazug

Sose hallottunk eddig az 1961-es születésű francia írónőről, aki főállásban a Le Monde bírósági rovatának vezetője, és újságíróként mély és alapos tudósításaival, irodalmi stílusával szerzett hírnevet.

Ez az első regénye – és ezzel mindjárt két fontos irodalmi díj döntőjéig jutott. A kis hazug első és második legnagyobb erénye, hogy sodró, jó olvasmány. De legalább ennyire fontos, hogy hiteles és érdekes portréját mutatja egy szakma, sőt hivatás macsó belvilágának. A franciaországi vidéki ügyvédek életéről mond el sokat és érdemit. Ennek érdekében egy ötven körüli, némi túlsúllyal küzdő ügyvédnő bőrébe bújunk, aki – miután elvált, gyerekei már felnőttek – csak a hivatásának él. De nincsen benne semmi hősiesség, csak halálosan komolyan és szenvedélyesen teszi a dolgát. Vannak e rövid könyvnek további erényei is. Mert fontosat és érdekeset mond egy másik világról is. Ahogy lepereg előttünk a cselekmény, rá kell jöjjünk, hogy ez legalább annyira egy iskolai, mint tárgyalótermi dráma. Sőt még a metoo kérdéskör is befigyel.

Vagyis egy gondosan, sőt mesterien megtervezett könyv, a cselekményvezetés könnyed, de nem lektűr jellegű.

Egy olyan bírósági tudósító írta, aki egész életében a sűrítéshez szokott, aki ebben az első regényében sikerrel próbálkozott több nézőpont egyidejű érzékeltetésével. A legérdekesebb az, hogy mennyire nincs benne igazságosztó hevület. Lehetne ez a szöveg a progresszió elleni vádirat, de ezt a csapdát ügyesen elkerüli. Helyette van benne családi dráma, tantestületi szociológia és sok minden más.

Az írónő a címmel megnehezíti a dolgát, hiszen világos, hogy a cselekmény a főszereplő hazugságának körülményeiről szól. Ezzel a szerző előre elvetette a jól ismert tárgyalótermi dráma eszköztárát. Maga elé eleve magasabb rendű célt tűzött ki – és sikerrel meg is ugrotta azt. Mert jó emberábrázolónak bizonyult. Párbeszédei elevenek, nemcsak az általa annyira jól ismert tárgyalóteremben. A könyv másik főszereplője a voltaképpeni kis hazug, Lisa Charvet a cselekmény idején húszéves, de az ügy öt évvel ezelőtt történt, tinédzser korában.

Az emlékezetes, dupla fenekű történetben az ügyvédnő nemcsak azt deríti ki, hogy mi nem történt, hanem azt is, hogy Lisa miért hazudott. És ennek tanulságai messzire vezetnek. Általa belelátunk egy boldogtalan házasságba és egy tanári szoba természetes belső ellentéteibe. És legfőképpen megérthetjük azt, ha egy tinédzser lánynak hirtelen formás mellei nőnek, ez viselőjének egyszerre áldás és átok. És hogy milyen rettenetesen nehéz „eléggé jó szülőnek” lenni.

(La petite menteuse, L’Iconoclaste, 2022, magyar kiadás: Park Könyvkiadó, 2024, fordította: Gulyás Adrienn. Szerkesztette: Bognár Róbert. 182 o., ára 4499 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)