Pasolini nem horror-pornó 3.rész.

Cs. Szabó ebből életrajzi következtetéseket vont le, de azt hiszem, hogy az előbbi példákból kiindulva sokkal fontosabb ennek a jelölőnek a konkrét életrajzi adaton túlmutató lehetséges jelentés tartománya. Caravaggio Góliátnak érezte magát? Ugyanolyan bűntudattól vezérelve kereste-e a rossz fiúk társaságát, mint három és fél évszázaddal később Pasolini, aki életrajzírója, Naldini szavaival élve, mint „két aranyos csillogású genny” írta le az „elfajult” művész és a római szub-proletáriátus cinkos összekacsintását? Vajon a tinédzser Dávid, akit a XVI. századi lányos arcú csavargó reprezentál az olajfestményen ugyanaz a 17 éves prostituált, a Béka, aki Ostiá-ban állítólag agyonverte 1975-ben Pasolini-t, majd a rendező kocsijával áthajtott a testén? Metaforikus értelemben mindenképp. Pasolinit saját Alfa Romeo-ja, a fogyasztói társadalom neo-kapitalista szimbóluma, halálra gázolja.

Pelosi, a prostituált utcagyerek, már nem Pasolini cinkosa, mint az 50-es évek csórói, hiszen nem sokkal halála előtt írt publicisztikájában, illetve az Élet trilógiájának visszavonásában leszámol az ifjúság iránt táplált minden illúziójával (Pedig Michel Foucault a Csóró vonatkozásában még a fiatalok sagájáról ír, mint Pasolini fő tematikájáról. Arról a fiatalságról, akiket már az antikvitás sem tudott megszelídíteni vagy beilleszteni a társadalomba, hanem háborúba küldte őket meghalni) és visszamenőleg visszavonja életművének egy részét (Pier Paolo Pasolini: Az élet trilógiájának visszavonása (ford. Csantavéri Júlia) In: Filmvilág 1988/7) „Még, ha szándékomban is állna a továbbiakban olyan filmeket készíteni, mint Az élet trilógiájának darabjai, erre már nem lennék képes. Mivel most már gyűlölöm a testeket és nemi szerveket. Természetesen ezekről a testekről, ezekről a nemi szervekről beszélek. Az új olasz ifjúságról. Igaz, valaki megjegyezhetné: „Te valójában nem a jelen nemiségét ábrázoltadAz Élet trilógiájában, hanem a múltét.” (Pier Paolo Pasolini: Az élet trilógiájának visszavonása (ford. Csantavéri Júlia) In: Filmvilág 1988/7)

A szub-proletáriátus közben eltűnik a római külvárosokból. Pasolini, a pedagógus, aki tanítóként az ifjúságban látta a lehetőséget pályája kezdetén meghasonlik az 50-es évek kamaszaiból felnőtté váló olasz társadalom láttán. Betiltaná azonnali hatállyal a középiskolai oktatást és kiábrándul az új nemzedékek láttán is. A saját bűntudatától, és „másság” identitástudatától vezérelve a marginalizálódott rétegek között, gyakran veszélyes kalandokat kereső művész, megálmodja, megrendezi, reprezentálja (hiszen életünk saját filmünk, saját reprezentációnk) halálát, „nyelvének szimbolikus kitépését”, testének elpusztítását, mint ahogy Caravaggio jel-képpé festette lefejezését. Saját jelölő rendszerüket, lehetséges reprezentációjukat szüntették így szimbolikusan is meg.