LondON 2012
Az olimpia roppant látványos megnyitó ceremóniájának zenei rendezője az a brit duó (Underworld) volt, akik a Transpotting egyik legismertebb betétdalát (Born Slippy) is jegyzik. Ahogy múltkor is írtam már, e kultfilm direktora az a Danny Boyle, aki a megnyitó ünnepséget is rendezte, így a bandát alkotó Rick Smith és Karl Hyde felkérése nem okozott túl nagy meglepetést a brit zenei körökben.
„Az Underworld felkérése az utolsó eleme volt a csapatépítésnek a megnyitóhoz. Vezető brit művészek lesznek felelősek a ceremóniákért, amit jó dolognak tartok. Azért szeretek velük dolgozni, mert sokkal tágabb a zenei ízlésük, mint azt sokan gondolnák róluk. Az emberek zenei memóriájára is szeretnénk majd hatni és nem csak vizuális élményt akarunk nekik nyújtani” – mondta Boyle múlt év decemberében, a bejelentés kapcsán.
A londoni játékok hivatalos dalának (Survival) a szerzője az a Muse formáció (Matt Bellamy, Dominic Howard és Chris Wolstenholme), akik már nálunk is jártak a Szigeten, illetve november 20-án mutatják be új stúdióalbumukat (The second Law) a Papp László Sportarénában. A sajtótájékoztatón Matt a következőket mondta:
„Óriási megtiszteltetés, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok során ekkora szerepet kapott a dalunk. Amikor írtam, a versenyekre gondoltam, kifejezve az elhivatottságot és a győzelemre való törekvést.”
Sir Paul McCartney, a nyitórendezvény fess záró előadója nemrég (június 18-án) ünnepelte 70. születésnapját, Mick Jagger pedig bő egy hete volt 69 éves. (Ebből a számból Keith biztos csinált néhány viccet a születésnapi bulin. Ha ott volt…) Mindkét pasi jól tartja magát. (és/vagy jól tartják őket) Persze egyik sem hozott fel túl sok szenet a bányából az elmúlt 70 évben, bár többször is meghitt kapcsolatba kerültek a koksszal. Biztos emlékeztek Mick híres pólójára, “I love Coke” felirattal. Biztos nem a Pepsi konkurensét akarta reklámozni…)
Reméljük ezen az olimpián majd jellemzően nem a kemikáliák és a dopping előállító laborok felkészültsége döntenek az eredményekről. Én mindenestre a magyar paralimpiai és olimpiai csapat mellett drukkolok Coubertin bárónak és a doppingbizottságnak is!
Nem a győzelem a fontos, hanem a vérvétel!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.