Három nap híján pont két éve írtam a Husqvarna két vagány tanulmányáról, melyet még a 2014-es milánói EICMA rendezvényen mutatott be a sokat megélt márka. Akkor (többek között) a következőt írtam a nagyívű tervekről:
„A nagy kérdés persze ugyanaz, mint minden koncepció jármű esetén. Mennyit tudnak/akarnak átmenteni sógorék a tanulmányból a sorozatgyártású motorba?”
Nos, az idei EICMA-n csattanós választ adott szkeptikus felvetésemre a svéd/osztrák motorgyártó. (Sajnáltam is, hogy idén nem tudtam személyesen részt venni a kiállításon.) Merthogy a KTM végül sokkal bátrabban döntött a Vitpilen 701-es és a Svartpilen 401-es végső formatervének elfogadásakor, mint gondoltam volna. Bár a café racer Vitpilen, nyilván gazdaságossági megfontolásokból a szintén remekül sikerült hatkilencvenes, ötödik generációs(nak mondott) Duke alapjaira épül (75 ló, 72Nm, 1 henger, elektronikai csomag) az „urban scrambler” Svartpilen pedig a 390-es Duke-ra (44 ló, 37 Nm), a két végtermék kinézete önmagáért beszél! Európa nyugati felén erre mondják: Shut Up & Take My Money! (A scrambler Husky-ról a cikk végén találtok két fotót.)
Concept vs. Production – Pretty close, eh?
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.