Gyönyörű filmet készített az HBO Sós Ágnes rendezésében egy erdélyi falu legidősebb generációjának szerelemhez, vágyakozáshoz fűződő viszonyáról. A Szerelempatak hivatalosan a dokumentumfilm kategóriába tartozik, hiszen a filmben szereplő megszólalók „önmagukat alakítva” vallanak érzelmeikről, emlékeikről, vágyaikról, a film minden kockája azonban olyan csodálatos szépséggel megkomponált, hogy minden pillantban el lehet gyönyörködni.
Az HBO jobbnál-jobb produkciókkal áll elő mostanában, dokumentumfilm készítése pedig egészen meglepő egy alapvetően kereskedelmi tévécsatorna esetében. A Szerelempatak az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült, egy tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében, melynek célja egészestés kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása. A film világpemierje a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA) volt, ahol a rendhagyó alkotást az „egészestés dokumentumfilmek” kategória legjobb 16 alkotása közé választották. A január 17-22 között megrendezett 25. trieszti filmfesztiválon pedig két díjat is nyert: a legjobb dokumentumfilm díja mellett az Espansioni Nőegylet különdíját is megkapta.
Erdélyben járunk, rövid, néhány mondatos monológokon keresztül tárul fel a falu időseinek 60 évvel korábbi szerelmi élete. Megható őszinteséggel nyilatkoznak házastársi kapcsolataikról, kapcsolatokon kívüli vágyakról, viszonyokról, melyen keresztül kirajzolódik egy kisfalu társadalmi berendezkedése, érzelmi világa, a férfi-nő viszonyok milyensége, az emberek egymáshoz való viszonyulása.
„Húsz éve készítek dokumentumfilmeket. Tudom, hogy a legnehezebb feladat pozitív, szellemes, bájos dolgokról filmet készíteni. Sokszor ezért is ér vád minket, dokumentumfilmeseket, mert csak az élet árnyoldalát mutatjuk. A politikai, aktuális, nyomorúságról és szenvedésről szóló filmek iránti igény a művészetet is elérte. Úgy döntöttem, hogy én megpróbálom. Igenis létezik életöröm és életigenlés. A három év munkája meghálálta magát. A világ egyik legkomolyabb dokumentumfilmes fesztiváljának, az IDFA-nak a zsűrije is vágyott arra, amire én. Hatalmas dolog azt érezni, hogy nem elérhetetlen a legjobbak között ott lenni…” – mondta Sós Ágnes, a Szerelem patak rendezője.
A Szerelempatakot folyamatosan vetíti az HBO, illetve a Toldi és az Uránia mozi.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.