Volt egyszer egy NDK

Néhány hónapja minden német újságban benne volt, hogy a berlini fal lebontása óta eltelt napok száma túlhaladta a fennállás időtartamát. Már 28 éve hogy a fal leomlott, és elsüllyedt az NDK nevű szörnyszülemény. Nagy idő. (Több, mint a két világháború között eltelt idő.) Érdekel manapság valakit az NDK mindennapi élete?

Ha ilyen jól megírt könyvben lehet olvasni róla, akkor igen. Maxim Leo, az A-kategóriás, komoly újságíró letehetetlen könyvet írt a saját családja történetén keresztül az NDK mindennapjairól, majd pusztulásáról. Szülei, nagyszülei élményeit is bevonja, a módszert a mikrotörténelem nagymestereitől tanulta: hol egy kis idézet, hol egy fénykép, néhol egy életszakasz ismertetése, majd egy-egy iskolai vagy munkahelyi eset felvillantása.

A Volt egyszer egy NDK szerzője annyira jól és láttatóan ír (emlékeim szerint egyetlen párbeszéd nélkül), hogy talán érdemes lenne megpróbálkoznia a regény műfajával is. 21. századi, időugrálásos, filmes technikát alkalmaz: az ember hajlamos arra, hogy azt képzelje, ezt a könyvet csak ilyen formában lehetett megírni. Az árad belőle, hogy minden szava igaz, itt nem szépítettek, nem éleztek, nem sarkítottak semmit.

Maxim egy félig-meddig kiváltságos családban cseperedik fel, apja grafikus, anyja újságíró. Mázsás (hol édes, hol keserű) súlyként nehezedik rájuk a nagypapa Gerhard, a francia ellenállás hőse, az NDK egyik alapítója, akivel nem lehet a kétségekről beszélni. Gerhard egy dúsgazdag, művelt, zsidó ügyvéd gyerekeként született, aki egy perben nevetségessé tette a fiatal Goebbels-t. Kalandjai regény formájában igencsak hiteltelennek hangzanának. Egy kórházi ágyon változik franciává, amikor tíz éves korában egy csinos, francia orvosnő franciául tanítgatja. Beleszeret és meg is vallja neki érzelmeit. (A nő nagyon eredetien hárítja el a dolgot.)

A másik nagypapa, Werner átlagos utat jár be, valamennyire náci érzelmű, felfelé törekvő, a háború idején naplót író (!), tanulékony munkásból lesz keletnémet iskolaigazgató, aki meggyőződés nélkül fújja a szólamokat.

A sokat, majdnem mindig politikáról veszekedő szülők érdekes, eredeti emberek, akik nagyon különböző példát mutatnak Maximnak.

A könyv legérdekesebb része azonban a szerző saját jellemfejlődése. Hogyan képes könnyedén kettős életet élni otthon és az iskolában? Hogyan függetleníti magát a borzalmas ország viszonyaitól? Serdülőként aztán rászokik arra, hogy haverjaival „nyugatnémeteset” játsszon. Csak egy térkép kell hozzá, felfelé néző tekintet és máris kivívták a helyiek csodálatát.

Érdekes, hogy az általánosból csak a két legjobb tanuló mehetett gimnáziumba, így Maximnak szakmát kellett tanulnia. Magyarországon egy ilyen kiváltságos család nyilván mentesült volna a legszigorúbb szabályok alól is. (Azaz, az NDK-ban bizonyos ügyekben volt valami puritán igazságosság.) Tanulságos még a Gerharddal tett nagy francia körút, a fiatalkori hőstett-helyszínek végig látogatása. Ez az utazás végképp fellazítja Maxim nézeteit, holott nagyapja éppen az ellenkezőjét szerette volna elérni.

Plasztikus, megható a fal leomlása előtti idők bemutatása, az utolsó néhány nap története. Természetesen megtudjuk, mi történik a szülőkkel a német egyesítés után. Teljesen ellentétesen hatott rájuk a változás, nem is maradtak együtt. Apjáról, Wolfról, aki kudarcot vallott a nyugati műtárgypiacon, pedig a hóna alá nyúltak, ezt írja például:

„Olyan volt, mint egy állatkerti farkas, amely egyszer csak a vadonban kénytelen boldogulni, mert az állatkert bezárt.”

Egészen különleges, remekül megírt, olvasmányos történelemkönyv. Biztosan tud újat mondani minden harminc feletti magyarnak is.

Az élményhez szorosan hozzá tartozik a fordítás makulátlan gördülékenysége. Egyetlen apróságon akadtam fenn, ez inkább szerkesztési, mint fordítási ügyetlenség: Maxim egyszer a keletnémet űrhajósról, Sigfried Jähnről beszél, és társáról, akit így nevez: Walerie Bikovsky. Szerintem ezt magyarul úgy írjuk: Valerij Bikovszkij. Így már persze nekünk is ismerős.

(Park Könyvkiadó, 2018, fordította Blaschtik Éva, 301 o., 3490 Ft)

A 2010-ben indult Vademecum Könyvklub tagjai a hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, Török András hírlevélíró választása szerint. A jelenleg 140 tagot számláló klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni itt lehet: info@summa-artium.hu, +36 1 318 3938

(Alapítása óta lelkes tagja vagyok magam is e klubnak. Mindenkinek ajánlom! Blogger42, a szerk.)