Még mindig Katalónia foglalkoztat. A fiatal szerző sodró lendületű, sajátos narrációjú regényét Barcelonában kezdtem olvasgatni egy belső teraszon.
Könnyen magam elé képzeltem a kis katalán falut, ahová három év angliai tanulás után éppen visszatér a főhős, Ada. Aki elhatározza, hogy regényt ír, és ehhez minden rokonától és ismerősétől, akiket szerepeltetni akar, egymás után engedélyt kér. Így kezdődik a könyv:
„Ez itt Ada. Ez Ada számítógépének billentyűzete, amely készségesen várakozik a támadásra. Ezek itt Ada ujjai, amint a billentyűket verik: »Lluis felébredt, mert nagyon fejlett felelősségérzettel és védelmező ösztönnel rendelkezett, ha a házról s annak dolgairól volt szó.«”
Nem is tudom mikor olvastam utoljára ilyen könnyed, novellamorzsákból összerótt, mégis teherbíró regényszerkezetet, amely egyáltalán nem követi az időrendet.
Ada nem csak az írás kedvéért jön vissza a falucskájába, ő valóban visszatér, mostantól itt szeretne élni. Visszamegy régi fiújához, új lakásba költöznek. Szereti ezt a hegyes-völgyes tájat (valahol a francia határnál vagyunk), ezt akarja megírni az emberek történetén át. Az egész könyv (amelyet talán Ada ír) mikro-történetekből áll, amelyek nagyon erős atmoszférát sugároznak. Egy-kettőre otthon érzi magát az olvasó. Ő is tagja az amatőr biciklisek klubjának, ő is hatéves kislány, mint Marta, aki már (segítséggel) vezetheti a papája traktorát, és boldog, hogy lányok is lehetnek parasztgazdák. Mert akkor ő is az akar lenni. Vagy mi vagyunk Pablo, a kerekesszékes, egyre romló állapotú fiú, aki a nyári táborban szerelmet vallott egy arab lánynak …
A regény szövegéből nem csak a táj szépsége, a falusi életforma iránti szeretet, hanem a szabadság is szünet nélkül árad. Egy ponton például a biciklizést magasztalja: „Szombat volt, nyomták a pedált, vastag erős combok, kiálló térdek, feszülő vádlik. A lábak, mint a gépek, pontosak, megállíthatatlanok, elszántan, és folyamatosan mozognak, akár a biciklipedálok és a fogaskerekek. Milyen varázslatos dolog a biciklizés, mennyire összhangban van a természettel, mennyire felszabadító, változatos, finom mozgás! A bicikli olyan, mint a nyíl, sebesen, hangtalanul suhan, átszeli a lassan ébredező mezőket, s repül az utakon, mint a szél.”
Mindig is kerültem a filmforgatásról szóló filmeket, az írás gyötrelmeiről szóló regényeket. De ez valami más – Adának és a költőnek indult, majd regényeivel híressé vált szerzőnek szemlátomást folytonos öröm az írás. Az utolsó fejezet csak fekete-fehér festményekből és fotókból áll. Köztük van egy oldalpár, ahol két, egyforma szürke négyzet látható. A bal oldalon ez a képaláírás szerepel: „Ez a kék szín.” A jobb oldalon pedig ez: „Ez a piros szín.” Imádni való pimaszság. Azt olvastam, hogy a regény megjelent hangos könyv formájában is, Sodró Eliza előadásában.
Vajon e színekkel mit kezdett az ezerarcú színésznő?
(Els dics, L’Altra, Barcelona, 2018. Magyar kiadás: Magvető, Határhelyzetek sorozat, 2023. Fordította: Nemes Krisztina. A borítót Farkas Anna, a kötetet Pintér Anna tervezte. 240 oldal, ára 3999 Ft.)
Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.
2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.