Korunk kapitalizmusának egyik jellemző ellentmondására világított rá a BBC News néhány éve, amikor nyilvánosságra hozott egy cikket a Burberry termékpusztító mechanizmusáról.
Mindez egyfajta nyílt titokként élt a köztudatban, a hatalmas felháborodást azonban a pontos számok váltották ki. A divat általános értelemben vett fogalma eddig sem a nívós moralitásáról volt híres, az utóbbi alkalommal viszont minden eddiginél megbotránkoztatóbb tényre derült fény: a közkedvelt brit divatház a tavalyi évben 28,6 millió font értékű ruhát vetett a lángokba.
Fotó: Thurstan Redding
A destruktív megoldást a márka szóvivője azzal igyekezett palástolni, hogy az égetéssel felszabadult energiát környezetbarát módon hasznosítják. Orsola de Castro, a Fashion Revolution társalapítója ennek kapcsán árulta el, hogy nincs olyan dolog, amellyel csökkenthetnék a ruhák égetésének káros hatásait. A szintetikus bélések, cipzárak vagy éppen műanyag gombok elégetése messze nem termel annyi energiát, amennyit az elkészítésük vett igénybe.
Ennek ellenére a divatipar tervgazdálkodásában fel sem merült, hogy jótékony célokra fordítsák a relatíve fölöslegessé vált árut.
A divatházak berögzült intuíciói mögött olyan elvek állnak, mint a presztízs megőrzése vagy a hamisítóktól való félelem. Nem akarják, hogy egy másik társadalmi réteg számára is hozzáférhetővé váljanak a ruháik, holott sokkal relevánsabb lenne a rászorulók kisegítése. Messziről igyekeznek elkerülni annak a kósza lehetőségét is, hogy az emberek olcsóbban juthassanak hozzá a márka által fémjelezett darabokhoz.
A pusztító procedúrával a divatház exkluzivitását hivatottak fényezni, mondván, a ruhák inkább váljanak a tűz martalékává, mintsem hamisítók kezének áldozatává. Valahol érthető, hogy saját tervezői munkájuk eszmei értékét védelmezik, noha ezzel más kezének fizikai munkáját pusztítják el.
Fotó: Fashion Revolution
„A magas árak ellenére a Burberry nem tartja tiszteletben a termékeit, valamint a kemény munkát és természeti erőforrást, amit belefektettek. A gyártás halmozása nagy túltermelésre utal, és ahelyett, hogy lassítanának ezen a folyamaton, tökéletes minőségű ruhákat égetnek el. Ez a divatipar mocskos titka, és a Burberry csak a jéghegy csúcsa” – magyarázza Lu Yen Roloff, a Greenpeace környezetvédője.
A Burberry által kiadott nyilatkozat szerint nem marad megoldás nélkül az ügy, igyekeznek a taktikus gazdálkodás vizeire evezni, javítani a jelenlegi tendenciákon, és tiszta vizet önteni a pohárba. Talán még évtizedek kérdése, de a napjainkban kirajzolódó tiltakozással egy olyan mozgalom vette kezdetét, amely megvédheti a jövőnket.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.