(Túl) kis történetek

Négy éve én is meglátogattam a Lynch fotókiállítást a Műcsarnokban. Naná!

A BPF (Budapest Fotófesztivál) 2019-ben erősen indított, először lehetett Közép-Európában látni az ötvenöt képből álló tárlatot. Már az antré (ha úgy tetszik entrée) is ráhangolt, az ikonikus „vörös szobán” keresztül jutottam be a szürreális, aktív befogadást igénylő „Lynch-teszt” képeihez. (Mármint a Rorschach-teszti értelemben.) Talán a tudálékos/tudatos „mit-akart-mondani-a-költő” helyett a quasi tudatalatti „milyen-érzéseket-kelt-bennem-a-költő” kérdést érdemes feltenni magunknak e bizarr, monokróm álomfejtés (Room to Dream) közben. 

BTW: A Twin Peaks új, harmadik évadjának végső epizódját nézve is pont így éreztem…

Lynchet nyilván a Twin Peaks miatt ismerik a legtöbben (ezért is érthető a Fekete Barlang entrée), pedig sokat segít(ett volna) e tárlat befogadásában a festőnek indult „zenész-grafikus-bútortervező-transzcentmeditáló-képregényalkotó-láncdohányos-junkfoodgourmet” egyéb munkásságának ismerete. (B42 Lynch-csel kapcsolatos cikkek itt és itt és itt.)

Azt azért nem mondanám, hogy mindezek ismeretében tökéletesen összeállt volna nekem a kiállítás.

(Ahogy a „hal-készlet” darabjaiból sem lesz újra hal.) Hasonló érzésem van ezekkel a kollázsszerű képekkel kapcsolatban, mint a Mester Crazy Clown Times és a The Big Dream című lemezeit hallgatva. Nevezetesen az, hogy ezeknek az alkotásoknak a színvonala nem összemérhető a rendező zseni valóban M.E.G.K.E.R.Ü.L.H.E.T.E.T.L.E.N. morbid-absztrakt filmjeivel. (Lehet, hogy bennem van a hiba…) Úgy is értem ezt, hogy annak, aki „képben van lincsileg”, talán úgy lesz „túl kevés” ez a kiállítás, mint a Dűne című Lynch film végső, producerek által otrombán kiherélt verziója, aki pedig csak a tvinpíkszből látott pár részt, annak meg „túl sok(k)”.

(A cikk két képét iPhone-nal lőttem a helyszínen.)

Szarka Klára (fotótörténész) volt a kiállítás kurátora, aki a következőket mondta az anyagról:
„A kiállítás anyaga 2013-ban készült egy párizsi galéria inspirációjára, ötvenöt képből áll, amelyek között vannak sorozatok és önálló képek is, és én azt hiszen, hogy ez a fotóanyag azért is nagyon különleges, mert olyan értelemben nevezhető retrospektívnek, hogy David Lynch teljes alkotói pályájára visszatekint. Lynch örökifjú, de mégis csak elmúlt hetven, és hetven felé közeledve visszatekint az életútjára. A korai kísérleti fekete-fehér filmjeitől kezdve a képzőművészeti munkásságán át a Twin Peaks elemeiig szinte minden itt van. Tehát saját életútjára, emlékeire is reflektál ezekkel a képekkel, meg a teljes alkotói pályájára is, illetve arra az egész kulturális históriára, ami a ’60-as évektől máig tart, amibe ő beleszületett.”