Virginie Despentes: Vernon Subutex

Az ünnepek alatt rendkívüli olvasmányélményem volt.

Kiolvastam egy előttem ismeretlen francia írónő trilógiáját, ami összesen 1093 oldal, és csodás módon magyarul is hozzáférhető, Tótfalusi Ágnes remekmívű fordításában. A főképpen Párizsban játszódó vérbő, elejétől végéig lebilincselő történet címszereplője egy volt rockzenész és lemezboltos, akit boltja bezárására kényszerített az internet. Amikor meghal rocksztár haverja, aki már évek óta fizette helyette a lakbért, helyzete reménytelenné válik. Ez zajlik az első oldalakon. Aztán Vernon az utcára kerül, és rövid időkre volt barátainál és barátnőinél húzza meg magát.

A regény iker-főszereplője Alex Bleach, a közelmúltban túladagolásban meghalt, rendkívüli tehetségű és szépségű énekes szupersztár. Vagy talán nem is abban halt meg? A regény egyik krimiszála azt valószínűsíti, hogy erőszakkal hallgattatták el.

„Alex nem volt egy átlagos rohadék, nagylelkű volt, és csodálatosnak tartotta az összes nőt. A fiatal kelet-európai manökentől a blazírt hercegnőig mindenkivel elhitette, hogy ő az, akivel a világon a legjobban érzi magát. Nagy tehetsége volt a csodás vallomásokhoz. A lányok hálásak voltak, hogy álmokat adott nekik, és nem nehezteltek rá a hazugságokért.”

Ez csak a legelső jellemzés Alexről. Vernon egyetlen vagyontárgya az a többrészes, videókazettára rögzített vallomás, amelyet Alex hagyott nála, amelyet egy átmulatott éjszaka alatt, az énekes Vernon lakásán rögzített, mialatt a házigazda már nem bírt ébren maradni. Vernon sokoldalú, kiismerhetetlen, nyugodt és belülről vezérelt személyisége az a gyémánttengely, amely körül elketyeg az egész, bizonyos értelemben pikareszknek nevezhető regény. Maga a címszereplő neve is jelképi erővel bír. A Vernon keresztnevet Boris Vian írói álnevéből (Vernon Sullivan) kölcsönözte a szerző, a Subutex pedig egy gyógyszer, amit heroinfüggők leszoktatására használnak.

Az a húsznál is több fontos szereplő, akinek a sorsa körülindázza Vernont, szinte kivétel nélkül lemezboltjának egykori vevője. De vannak új ismerősei is, az utcáról, illetve a DJ fellépések révén is. Van olyan – gazdag és befolyásos – mellék- és főszereplő is, aki az Alex-féle kazettákat üldözi, mert magára nézve veszélyt szimatol bennük. Nem is alaptalanul. A második kötet magaslati pontján teljes egészében megismerkedünk a kazetták tartalmával. A szereplők egy népes csoportja együtt hallgatja meg a kazettákat – és ez alapvetően eltéríti a cselekményt.

A regény cselekményvezetése azért is annyira eredeti, mert bekandikál a francia társadalom szinte minden rétegének életébe. Van benne dúsgazdag bróker, lecsúszott forgatókönyvíró, kokainista filmproducer, postai melós, pornószínésznő, fizetett internetes troll, világias muzulmán professzor, aki egyedül neveli lányát, kallódó szélsőjobboldali fiatal, falusi, interneten át megvezetett, átlagos fiatal lány, alkoholizmus miatt kirúgott tanárnő, bálnaszerű, hajléktalan, igazságkereső nő és még sokan mások. Minden szereplőnek megismerkedünk a társadalomról alkotott gondolataival. Az egész könyv egy társadalmi látlelet, egy folytonosan rossz irányba változó országról. Van egy ilyen bekezdés is benne: 

„Ha elmúltál negyven, Párizs csak akkor tűr meg a kebelén, ha lakástulajdonosok a szüleid – különben valahol máshol kell folytatnod az életed.”

Van a könyvben nyersen ábrázolt erőszak, mindenféle függőség, semennyire sem idealizálva – de mindig hitelesen és érdekesen. Nyelvezete nyers, sokszor indokoltan szókimondó és trágár. Az egyik legeredetibb nőfigurát (ötven körüli, ennyi idősen is szép és sportos leszbikus) csak Hiéna néven ismerjük. Eredetileg a leggazdagabbak „biztonsági tanácsadója”, trollkodik, hazudik, csal, lop, ha kell embert is öl. Aztán meghasonlik, szerelmes lesz, és a sötét oldalról átáll a másikra. A következő bekezdéseket ugorják át azok, akik semennyire sem bírják a trágárságot:

„A Hiéna nagyon vakmerő. Zavarba ejtően szemtelenül mutatja ki a vágyait, és pontosan olyan hatással van az emberre, mintha férfi lenne. Anaïs érzi, ahogy ragadozótekintettel figyeli, és ettől megőrül. Most már tudja: nem a fasz teszi a férfit, hanem a vágy zabolátlansága.”

De a trágárság nem csak a pornográfiát súroló jelenetekben van jelen, hanem a társadalomkritikai fejtegetésekben is. Olga, a kommunista családban felnőtt, régi hajléktalan mondja Vernonnak, miután mellé szegődött, és miután ódákat zengett apjáról a kommunista agitátor „igazi férfiről”:

„Ezek az apátlanok, a kis faszfejek, akik egy olyan punciból jöttek világra, amit bénán dugott meg egy húgyszagú, puha fasz. (…) És ugyanazt a szart reprodukálják, szánalmas csajokat csinálnak fel, akiket persze nem tudnak kielégíteni, a nők viszont faszfejeket potyogtatnak, akik még csak ki sem tudják húzni magukat rendesen. Jegyezd meg a szavaimat: lagymatag fasz egy pókhálós pinában, ez napjaink rákfenéje… Ez a frusztrált szolgalelkűek nációja, mit is lehetne kezdeni velük.”

Az a csodálatos ebben a könyvben, hogy ez a gomolygó elégedetlenség, ami napjaink Franciaországát jellemzi, sokfajta fénytörésben jelentkezik, sok különböző szereplő gondolataiban. De ez csak az egyik réteg. Ugyanilyen fontos a zenei underground teljes körű bemutatása. A francia és globális rockzenei utalások tömege szerepel, de ez nem zavaró a hozzám hasonló tudatlanoknak. Továbbá megdöbbentő látleletet kapunk arról, hogy milyen mélyen hatoltak be a kemény drogok a világ egyik legfejlettebb társadalmába, gyakorlatilag minden társadalmi szinten (talán a vidéki apácakolostorok kivételével).

Ám ez a döbbenetes hatású regény lassanként eloldódik a realista talapzatról, és azzal párhuzamosan, hogy régi barátai megtalálják Vernont az utcán, rákanyarodunk valami fantasztikus folyamat leírására. Ez sok kacskaringón át vezet rá a döbbenetes és egyáltalán nem várt végkifejletre. Az epilógus még meglepőbb – nem nélkülözi a poézist sem.

Nem nagyon tudom leírni az élmény teljességét. A Könyves Magazinrecenzensétől elcsent összegzés szerint az olvasó végig flow-ban van. Mennyire igaz. Közben mintha saját tapasztalatból tudnánk, hogy milyen az utcán élni Párizsban, milyen boldog leszbikus kapcsolatban lenni, milyen muszlim apaként aggódni egyetlen féltett lányunkért, miután rájött a vallási téboly enyhe formája, milyen egy dúsgazdag gazember érzelemmel telített egyetlen fiának lenni, milyen pornószínésznőként bemenni egy boltba, ahol mindenki szelfizni akar velünk. És milyen elcsábítani egy nőt át nem operált transzneműként. 

És még mennyi különleges élmény!

De ki lehet ez a nő, aki ilyen könyvet tud írni? És hogyhogy nem hallottam még róla?

(Az eredeti kiadás három kötete 2015 és 2017 között jelent meg. A magyar kiadás egyszerre. Magvető, 2022, a három kötet együtt 1093 oldal. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Felelős szerkesztő: Rostás Eni. A borítót Visnyai Zoltán, a kötetet Pintér József tervezte. Plantin betűtípusból szedve. Ára 7999 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)