Member of Group ›
Brewing Methods Part IV.
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.

Brewing Methods Part IV.

A soron következő eszközünk, a legesztétikusabb csepegtetős kávékészítő, a Chemex.

E sorozat előző három tagja itt érhető el: Syphon, V-60, AeroPress.

Feltalálójának, a német vegyészmérnöknek, Dr. Peter J. Schumbohmnak az volt célja, hogy megalkossa a legjobb kézi kávékészítőt. Ám nem alkudott meg ennyivel, mert funkciójának betöltése mellett, az is meghatározó szempont volt, hogy az eszköz a szemünknek is kedves legyen. A Chemex 1941-ben indult útjára és mai napig specialty kávézók és háztartások közkedvelt darabja.

tumblr_mtagulgalh1siq24mo5_1280

Schlumbohmnak több, mint 300 találmánya volt, ami szabadalmi jogot kapott, azonban egyértelműen a Chemex lett a legszélesebb körben elterjedt. Elismert amerikai design termékként is jegyzik, a New York-i Modern Művészetek Múzeuma például 1943-ban az egyik legjobban megtervezett terméknek választotta. Az Illinoisi Technológiai Intézet pedig beválasztotta a Chemex-et a modern idők 100 legjobban megtervezett termék közé. Emellett több múzeumban is állandó kiállítási tárgyként szerepel.

Chemex

Schlumbohm a Chemex elkészítésekor a Erlenmeyer-lombikot vette alapul és ezen hajtott végre különböző módosításokat. A legszembetűnőbb, hogy egy felfelé táguló tölcsérrel egészítette ki, melyen egy keskeny kiöntő csőr húzódik. Így tehát az egész eszköz egyetlen üveg darabból áll, melynek nyakát egy fa gyűrű veszi körül. Boroszilikát üvegből készül pontosan, melynek rendkívül nagy a mechanikai szilárdsága, jelentős mértékben ellenáll a savaknak és lúgoknak, valamint képes ellenállni a nagy hőmérséklet ingadozásnak. A Chemex esetében is külön papír filtert gyártanak hozzá.

Chemex

Az eszköz különböző méretekben is elérhető: három-, hat-, nyolc-, tíz és tizenhárom csészés.

Hogyan készítünk kávét a Chemex-szel?

A receptünk attól is függ, hogy milyen méretű eszközt használunk, ezért én most egy általános receptet írok le a hat csészés Chemex-hez, melyet a My Little Brew Barban is használunk. Mivel a Chemex-el szinte teljesen ugyanúgy kell kávét készíteni, mint a V60-nal, melyet korábbi bejegyzésünkben már bemutattunk, ezért ezt most csak vázlatosan fogom leírni.

  • szűrt, lágy vizet melegítünk (94-95oC)
  • összehajtogatjuk a papír filterünket, majd átnedvesítjük azt, illetve előmelegítjük az eszközünket
  • fontos, hogy az előmelegítésre szánt vizet kiöntsük az eszközből
  • leőrlünk 30 gramm kávét – a V60-nál használt szemcse méretnél durvább őrleményt használunk -, majd beleöntjük a Chemex-be. 90-100 gramm vízzel felöntjük és 45 másodpercig ‘bloomingolunk’. Ezután szakaszosan felöntjük a teljes vízmennyiséggel (500 gramm) és hagyjuk lecsepegni a kávénkat, ami nagyjából 3-5 percig fog tartani
  • eltávolítjuk a papír filtert és a kávénk el is készült

Chemex

Amiről még szót kell ejteni a Chemex kapcsán, hogy sokan hibájának róják fel, hogy a túl vastag papír filtert, ami miatt egy kicsit üres lesz tőle a kávé. Ez a vastag papír filter azért alakult ki, mert Schumbohmn idején még nem létezett a mostanában elterjedt skandináv vonalas – nagyon világos – pörkölési stílus, ezért ezt a sötét pörkölésű kávékra találták ki alapvetően. Ezek viszont nagyon-nagyon olajosak és ezeknek az olajoknak a megszűrésére fejlesztették ezt a vastag filtert, hogy minél tisztább kávét kapjunk.

Chemex

A Chemex-szel összességében tényleg nagyon tiszta, lágy és édes italt tudunk produkálni, mely minden kesernyés íztől mentes lesz. Végezetül pedig ne felejtsük el, hogy már egy 75 éves kávékészítőről van szó, mely a mai napig az egyik szimbóluma a minőségi kávézásnak.

Szerző: Szabó András, My Little Melbourne Coffee barista.

Chemex

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art