„A Rhone meglepően széles, lenyűgöző folyó, Paul már legalább öt perce sétált az Université hídon; egy fenséges folyó, ez a jelző nem tűnt túlzónak, vele összehasonlítva a Szajna csak egy szánalmas kis pataknak tűnt.
Paul az irodájából rálátott a Szajnára, ez az egyik olyan kiváltság volt, amiben csak a kabinet tagjai részesültek, de szinte soha nem nézett ki rá napközben, – és most, a Rhone láttán rá is jött, hogy miért nem.”
A regény ügyesen megválasztott főszereplője Paul, aki a történet lapjain érkezik el ötvenedik születésnapjához. Mivel a szerző egyik védjegye a konkrétumokban való tobzódás, nem csak azt tudjuk meg Paulról, hogy mi a foglalkozása, hanem azt is, hogy pontosan mennyit keres, milyen kütyüket használ, milyen sarkon fordul be a minisztériumi irodájába menet. Elhidegült feleségével lakik onnét tizenöt perc gyalogútra. Két testvére van, akikkel hamarosan találkozunk is. Akárcsak apjával és annak második feleségével. Sok fejezet játszódik egy Lyon környéki tanyán, ahol Paul annak idején felnőtt, és ahová nyugdíjas titkosszolga apja visszavonult.
Nagyon hosszú ez a regény, mégis bámulatos, mennyi fontos téma fér bele. Mint sok XXI. századi regényben, itt is vándorol a fókusz. Van itt nemzetközi terrortámadás-sorozat, párkapcsolati újrakezdés, elnökválasztási izgalom. A könyv az elejétől a végéig 2027-ben játszódik. Macron leköszönő elnök csak körülírva szerepel, a szerző szerint az a terve, hogy egy ciklus kihagyása után újra indul az elnökválasztáson.
Ahogy Walter Scott óta tudjuk, a történelmi regényekben jobb, ha nem a nagyon ismert alakok játsszák a főszerepet, hanem a mellékszereplők.
(Ez az „alternatív történelmi regényekre” is igaz.) Paul mellett a könyv másik főszereplője Bruno, a tehetséges gazdasági főminiszter, Paul az ő legbizalmasabb tanácsadója és emelt szintű személyi titkára. Bruno annyira sikeres, hogy az elnök az utolsó pillanatig vacillál, ne éppen ő legyen-e a köztársasági elnök-jelölt.
A cselekmény érdekesen ugrál fő témái között – ezek közül még nem is említettük a francia egészségügy közelképét. Ez két különböző okból kerül szóba, meglehetős részletességgel. Egyszer az átlagember, egyszer a protekciós elitbeteg szempontjából. Mindkét nézőpont érdekes és magával ragadó. Eközben arra is választ kapunk, hogy részesülhet-e egy halálosan beteg ember kiemelkedő szexuális örömökben, ha a felesége igazán szereti.
Szpojlerezés: igen.
Ahogy az eddig elmondottakból kiviláglott, a cselekmény részben magán, részben közéleti témákat taglal. Ám nem rejti véka alá, hogy az író szerint merre tart a francia (és az egész európai) társadalom. Akik olvasták az író régebbi könyveit, nem lepődnek meg a sok sötét árnyalaton. Ám ezúttal a végkicsengés mégsem (teljesen) reménytelen.
(Anéantir, Flammarion, Paris, 2022. Magyar kiadás: Magvető, 2023. Fordította: Tótfalusi Ágnes – a tőle megszokott nagyon magas színvonalon. 720 oldal, ára 7999 Ft.)
Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.
2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.