Schumacher vs. nyárspolgár kóma

Kómában tartva a hétszeres világbajnokot, azóta is küzdenek (?) az életéért az orvosok. Magas labda, hogy az internetek fotelszakértő népének korabeli kommentjeire reagáljak, de ezt már Paul Walker balesete kapcsán megtettem. Nyilván hasonlókat írhatnék most is. Ezúttal azonban tartózkodom ettől. A történet ismert, Schumi nyolc éve a kijelölt pályán kívülre „tévedt”. A sziklának csapódáskor bukósisakot viselt. Ha ezt nem tette volna, valószínűleg ott helyben szörnyethal.

Ha eddig még nem tettétek meg, pl. mert kőkemény férfiak vagytok, vegyétek meg első bukótokat az idei síeléshez. Komolyan. Tudjátok, sapka-sál.

Legutoljára Erőss Zsolt halálakor gondolkodtam el azon, hogy mi, ún. férfiak, mennyire különbözően gondolkodunk az életminőségről. Valaki egész életében kis fonott kosárkában  trófeákat (nők, autók, kütyük, aranyérmek, üzleti kapcsolatok, cégek stb.) gyűjt, van aki pedig élményeket és valódi emberi kapcsolatokat.

Kockázatvállalási szempontból pedig az egyik szélsőség az, amikor valaki kudarckerülőként minden esetben a tutira játszik. Ebben az esetben életének hosszát próbálja nyúúújtani. A másik végén azok a sikerorientált adrenalin függő arcok állnak, akik életveszélyt esznek reggelire. Ők nem (feltétlenül) a hosszra, mint inkább életük „szélességére” hajtanak. (Tudom, tudom, erőltetett ez a kifejezés.) Vérmérséklete és motivációi szerint ezen a széles skálán helyezkedik el az a közel nyolc milliárd ember, aki napi döntések tucatjaival éli és befolyásolja önmaga és családja életét. Szándékosan sarkítva az üzenetet, e két komponens (hossz, szélesség) adja ki azt a területet, amelyre a végelszámolásnál nagy zöld szövegkiemelővel ráírjuk, hogy „ÉLET”. (Annak is csupa nagybetűs, ballagáskor-iskola-igazgató-kántált verziója.)

A 100 évet saját falujában leélő, onnan ki nem lépő néninek van/volt „igaza”, vagy Janis Joplinnak?

A zombie tévéző 1,2 mázsás amerikai (de nem csak) nyárspolgár (kertváros, két gyerek+kutya, útlevél nincs, heti fűnyírás) él/élt jól, vagy Erőss Zsolt? (Most ne keverjük be a tisztesség és hasznosság fogalmát a képbe.) Szándékosan írtam egy férfi és egy női példát is, hiszen a két nem biztonság iránti igénye jelentősen különbözik, mivel az elmúlt (kb.) kétmillió év során teljesen más szerepünk volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek bátor nők, vagy gyáva férfiak, csak azt, hogy a biztonság köztudottan magasabb helyen szerepel a nők preferencia listájában.

Nem az a kérdés tehát, hogy van-e élet a halál után, hanem az, hogy előtte van-e.

Szóval mindenkinek joga van hozzá, hogy eldöntse, a holnapi szilveszteri bungee és/vagy base jumping közben a virsli két végét mártja-e be a chilis Globus mustárba, vagy éjfélkor meggyes, alkoholmentes gyerekpezsgővel koccintás után, koffeinmentes kávéval próbál fennmaradni a Bud Spencer, Sas Józsi, Benny Hill toxikus triumvirátus előadásán. Akár így, akár úgy tesz, előbb utóbb meg kell fizetnie az élmény (vagy a helyén tátongó űr) árát.

Akkor pedig már késő siránkozni.