A bizalom és a gazda(g)ság

11 éve publikáltam először a lenti cikket ezen a felületen. Döntse el mindenki, hogy jól, avagy rosszul öregedett-e.

Bizalom másokban, magunkban és a jövőben. Fontos triumvirátus. Építő szinergia épülhet közöttük. Talán meglepő, de először a másokba vetett bizalom alakul ki bennünk, még csecsemőkorban. Óvodás, kisiskolás korban kialakul az önbizalom és végül a fiatal felnőttnél megjelenik a jövőbe vetett hit is. Nyilván a bizalom mindhárom fajtájának mértéke személy- és élethelyzet függő, illetve markánsan hatnak is egymásra.

Mindennapjaink bizalmi rendszerekre épülnek.

Reggel nyugodtan (?) hagyjuk az iskolában gyerekeinket. Tudjuk, hogy vigyáznak rájuk (többnyire). Munkába menet (általában) nyugodtan hajtunk át a kereszteződésen, ha zöld a lámpa, hiszen bízhatunk abban, hogy a többieknek pirosat mutat. Munkahelyünkön kész hierarchiák fogadnak minket, melyekben a jogok és kötelességek egymást átfedő szövete biztosítja azt a bizalmi rendszert, mely keretet ad a tevékenységünknek. Hazafelé bízhatunk abban, hogy a jobbkéz-szabály szerint közlekednek a többiek is. A gazdaságban minél kevésbé bíznak meg egy cégben/országban, annál drágábban adnak neki hitelt és annál magasabb kamatfelárat kénytelen kínálni hitelezőinek, ha kötvényét a nagyérdeműnek kínálja fel.

A piacnak mindig igaza van.

Miért kockáztatna feleslegesen a hitelező (kötvény vásárló), ha ugyanannyi kamatot kap csak egy kockázatosabb ország állampapírjára, mint egy stabilabb nemzet által kibocsátott államkötvényre? Közhely ugyan, de alapvetően bizalmi válság az, amely átszövi bolygónk jelenlegi struktúráit. Bizalmatlanság emberek és pénzügyi intézmények között. Bizalmatlanság pénzintézetek, országok, felügyeleti szervek és hitelminősítők között.

Egy ország gazdaságpolitikájának kiszámíthatósága, jogbiztonsága, alapvető normáinak következetessége azért fontos, mert építő bizalmat szül.

A vállalkozók körében, az „utca emberének” életében, és a multinacionális vállalatok tulajdonosainak, felsővezetőinek szegmensében is. Ez roppant fontos, mivel ezeknek a rétegeknek az együttműködéséből épül fel az a bizalmi rendszer, amely kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi az egyes tagok üzleti döntéseit, fogyasztási és megtakarítási szokásait. Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy iskolarendszerünk sem tanítja meg kellőképpen a nebulókat arra, miként dolgozzanak össze, hogyan segítsék egymást egy projekt megalkotásában.

Később sem erősségünk az együttműködés, tehát alapvető fontosságú olyan társadalmi és gazdasági szisztémák megalkotása, melyben a tagok elemi (akár önző) gazdasági érdeke, hogy biztonságosan és világos struktúrákban működjenek együtt. Minden nemzetet vezető csoport arra vágyik, hogy könnyen befolyásolni tudja az állampolgárai (vállalkozói, munkavállalói, diákjai stb.) döntéseit. Ez a befolyásolás sokkal könnyebb abban az esetben, ha ezek a választópolgárok megbíznak az országot vezető emberekben és az általuk kreált szabályokban, törvényekben.

Ez a legitimitás és hitelesség (+ esetleg anyagi biztonság) pedig remek alapot biztosíthat ahhoz, hogy az „utca embere” végül kevesebbet foglalkozzon a politikával és a szórakozáson túl, saját kezébe vehesse boldogulását is.

Ezzel persze deklarált felelőssége is nő, de talán nem túl nagy ár ez, a kiszámíthatóságért cserébe. Az „állam bácsi majd gondoskodik rólad” szlogen párnakényelme lehet, hogy sok szavazatot hoz, de éppúgy zsákutca, mint az állami tulajdonú cégek gazdasági sikerességének elvárása a versenyszférában. Az „amerikai pszeudo-demokrácia modell” pedig szemmel láthatólag hatékonyan működik, hiszen az „Államokban” (is) százmilliók gondolják azt, hogy kellő információk birtokában és szuverén, valamint objektív véleményt alkotnak a világ történéseiről, pedig nyilvánvaló, hogy ez nem így van. Az a „média prizma”, amelyen keresztül a többség nézi a világot, bizony megtöri és „átszínezi” a valóságot, általában a virtuális prizmát megalkotó/forgató/finanszírozó céljainak megfelelően.

Ez ellen pedig csak a kettős mércét elutasító, objektivitásra törekvő kritikus gondolkodással és nemzetközi tájékozottsággal lehet/kell védekezni.