Member of Group ›
Bike EXIF Editor’s Choice 2018
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Bike EXIF Editor’s Choice 2018

Ahogy azt a két héttel ezelőtti cikkemben írtam, 2014 óta minden évben bemutatjuk a Bike EXIF Top 10-es épített motor listáját, illetve 2015-től az „Editor’s Choice” rangsorukat is.

Előbbi objektív lista, mivel tisztán „adat-alapú”, vagyis az oldallátogatások és a közösségi média megosztások számai alapján képezi évente a magazin. Utóbbi pedig vállaltan szubjektív, hiszen a magazin szerkesztői választják ki néhány egyszerű szabályt betartva a számukra legkedvesebb vasakat.

Ezek a magukra mért szabályok a következők:

  1. Csak olyan motorokat választanak be a „szerkesztői listába”, amelyről az év során teljes és átfogó cikket írtak.
  2. Egy építőnek csak egy motorja szerepelhet a listán.
  3. Az „adat-alapú” (népszerűségi) listán már szereplő motorok közül nem választanak.

A következő „Editor’s Choice 2018″ listán (az építők neve alapján) ABC sorrendben közöljük a motorkerékpárokat. (A korábbi évek listáinak linkjei a cikk végén találhatók meg.)

Ducati 250

   Analog Motorcycles

„Petite racer”, vagy „pint-sized racer”, ahogy a magazin nevezi. Különös párosítása ez a motorkerékpár egy ’68-as vintage 250-es Ducati erőforrásnak és egy (prototípus) Moto 3 váznak. Tony Prust, az Analog Motorcycles feje ismét jó munkát végzett! Érdemes elolvasni a teljes történetét ennek a kis café racernek, melyet még egy tragédia is beárnyékol. (Devlin Hunt, az építő mentora váratlanul 2017 februárjában átmotorozott az örök vadászmezőkre…)

Ducati Scrambler

  deBolex Engineering

A Ducati scramblere sokak fantáziáját megmozgatta már. Ezt a café racert élőben először a Wildays Fesztiválon lehetett látni. (Calum Pryce-Tidd, a deBolex Engineering feje itt mutatta be először a járművet a nagyérdeműnek.) Áramvonalas alumínium idomok, menő fényezés és levehető oldalpanelek jellemzik ezt a műalkotást.

Yamaha XJ750

 Derek Kimes

Turbo Maximus. Találó név erre a nyolcvanas éveket idéző Yamira. Derek Kimes, az alkotója főállásban mérnöknek tanult, mellékállásban pedig, Bryan Fuller boltjában dolgozott amikor megalkotta ezt a brutális, turbós „retro versenygépet”. Az XJ900 persze örömmel adta szívét a beavatkozáshoz.

Ducati Scrambler, Desert Sled

 Earle Motors

Egy újabb Ducati Scrambler. Mondom, hogy népszerű donor! Csak ezt a Desert Sled verzióból építette az Earl Motors névadója, Alex Earle. Aki remek nevet (The Alaskan) adott a vasnak. Érdekes kontraszt egy sivatagi motorból alaszkait csinálni. (Persze értem én, hogy mindkét elnevezés csak marketing izé.) Maradjunk annyiban, hogy egy off-road motorkerékpárról van szó.

BMW R nineT

 Hookie Co.

Egy időben mindenki BMW R9T-ből akart motort építeni. Ennek a listának ez az egyetlen bömöse. A Hookie csapat kit-ként is árulja az átépítő elemeket, úgyhogy mindenki maga is „összelegózhatja” otthon a vasat. (Ha érez rá késztetést és bízik annyira magában.)

Suzuki Bandit

 Icon 1000

A portlandi Icon 1000-es csapat régi támogatója a Bike EXIF magazinnak. De nem ezért kerültek fel erre a listára. (Legalábbis ezt írja a magazin…) Hiszek nekik, mert ez a szerkezet is legalább annyira menő, mint e lista másik japán retro járműve. Egy másik japán donor (Kawa’ ZRX1200) is besegített néhány alkatrész erejéig a műtétbe.

KTM LC8

  Hazan Motorworks

Max motorjairól már sokszor írtunk. Nyilván. Ez azonban a saját KTM950SM-je, ami több „kraftolást” rejt mint hinnétek. A Marchesini kerekeket egy CBR1000-es szolgáltatta be a jó ügy érdekében. Szép darab. Kezes lehet improvizált utcai betyárkodások alkalmával…

Seeley G50

 NYC Norton

Eléjben (Losziban? Az angyalok városában?) a Petersen Múzeumban rendezték meg a „Custom Revolution” nevű kiállítást. A NYC Norton ezt a gyönyörűséget tolta be a rendezvényre. Különleges ékszer, oda vagyok érte!

Harley-Davidson Street 750

 Suicide Machine Co.

Aaron és Shaun Guardado tesók, versenyzők és motorépítők. Érezni ezt a tényt ezen a finom szerkezeten is. Öhlins gátlók, karbon BST kerekek és karbon lengőkar. Ezt adta ki a rengeteg munka és a SolidWorks CAD software…

Ducati Superbike

 Walt Siegl 

A lista negyedik Ducatija. (Ugye fel sem tűnt?) Tízből négy elég jó arány… Superbike, mindenféle értelemben! Már az erőforrás módosításáról is több oldalt lehetne írni. Ez a célszerszám nem kávézótól kávézóig gyorsulgatásra lett kitalálva. Walt Siegl mesés (ismert druszája megvan?) alkotása. Szerencsés (?) fickó a tulajdonosa, hogy a Bol d’Or és a Leggero mellett még egy ilyen adrenalingyárat is magáénak tudhat.

P.S.

A magazin a cikkét egy „best of the rest” listával fejezi be. Talán egyszer beszámolunk ezekről a remek, de ebből a listából kimaradt motorkerékpárokról is…

TOP10 – 2014

     

TOP10 – 2015 

   

TOP10 – 2016

     

TOP10 – 2017

 

Editors Choice 2015

  

Editors Ch. ’16/1 

 

Editors Ch. ’16/2

   

Editors Choice 2017

TOP5 – 2014 King of Fuel 

    

TOP10 – 2015 Pipeburn

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art