Pas de trois ’13

Népopera 1912

Az Erkel színház robosztus épületének kapui hat év szünet után, tegnapelőtt ismét feltárultak a nagyközönség számára. A nagyközönség tagjának gondolván saját személyünket is, „magunkra vettük” a szíves invitálást és éltünk a felkínált lehetőséggel. Bár a hivatalos megnyitó majd Erkel születésnapján, november 7-én lesz, addig próbaüzem gyanánt lefut még 81 előadás az épületben.

A 2007-ben lebontásra ítélt intézmény kapujában furcsa érzéssel nyújtottam át a beengedésre jogosító papírdarabokat a jegyszedőnek. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, röpke kilenc hónap alatt nőtt ki a földből az akkori Tisza Kálmán téren ez a puritán épület, amit Népoperának neveztek el. (A megbízó részvénytársaság neve is ez volt.) A színház a névnek megfelelően szerény jegyárakkal és több mint 3000 ülőhellyel rendelkezett. (Később ezt 2400-ra korlátozták, de ennek ellenére, a mai napig ez a legtöbb nézőt befogadni képes színházunk.) Amikor a feleségem államvizsgázott, ennek a színháznak a tövében, egy padon, egy fa árnyékában üldögélve Sarkadi novellákat olvasva vártam rá. Nyugodt pillanat volt. Szép emlék.

Az épületbe belépve nagy változást nem tapasztalhattunk, igaz a színházterem kifestése, a lámpapark felújítása, a színpad kicserélése, illetve a homlokzat felújítása majd csak nyáron veszi kezdetét. (A felújításra elkülönített 1,7 Mrd. forintnak csak az egyötödét költötték eddig el, tudhattuk meg később az üdvözlő beszédekből.) A ruhatári procedúra után Novák Tatába „botlottunk”, aki saját elmondása alapján a korábbi „rendőrnek fenntartott széken” ült és egy sepsiszentgyörgyi barátjára várt.

Mindezek után érezhetően megtisztított székekbe ültünk le, hogy a függöny elé építési bukósisakkal a hóna alatt érkező Ókovács Szilveszter (A Operaház főigazgatója) és Mozsár István, (az építkezés műszaki igazgatója) köszönthessen minket. A szpícseket követően Ókovács Úr Erkelre utalva a Himnusz közös eléneklésére buzdította a megjelent, több mint 2000 embert, aki hamar és készségesen eleget is tett a kérésnek, sőt a végén az egyik bő hangú és víg kedélyű önjelölt résztvevő a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” felkiáltással tartotta fontosnak lezárni a himnusz dallamait.

Az est három lépését (Pas de trois) először a győri Balett Magyar Rapszódia produkciója indította, melyet a pécsi balett előadása (A jó és a Rossz kertjéből) követett és a Magyar Nemzeti Balett, kiemelkedően legmagasabb színvonalú, Örvény című produkciója zárt. Ez utolsó darab, a címének és a művészet lényegének megfelelően tényleg magával ragadott, felemelő érzés volt megtapasztalni ezt az élményt! Köszönjük!

Lukács András koreográfus (bécsi Staatsoper fiatal szólistája) klasszikus és technikás produkciót alkotott, melyet a Nemzeti Balett táncosai szédítő lendülettel és eleganciával fordítottak le a mi laikus nyelvünkre! Philip Glass zenéje nekem a Intouchables című (Életrevalók, 2011) fantasztikus film dallamaira emlékeztetett, egy pénteki filmes napon majd beszámolok erről a mozgóképről is. Ha tehetitek feltétlenül nézzétek meg, remek mozi!

Az est címének (az eredeti, három résztvevő által táncolt balett formáció jelentésen túl) egy másik értelmezésében pedig három lépésben, pénteken, szombaton és vasárnap is megnézhette a közönség a három társulat „Erkel-avató” produkcióját.

A pécsi balett előadása alatt a közvetlenül mögöttünk lévő sorban valakinek elgurult a gyógyszere kólásüvege szívószálastul (a perecet erősebben szoríthatta) ezzel kissé megzavarva az előadás menetét. Már csak azért is, mert sokan egy „kétdekás” pálinkásüvegre gyanakodtak körülöttünk.

p.s.

Annak az okát, hogy mindezt (az aktualitáson túl) miért éppen a mai, stílussal foglalkozó napon publikálom, találja ki mindenki maga, saját otthona nyugodt környezetében. Kis segítségképpen, nem a balett előadáshoz sokak által választott vidám pulóverek tarka színvilágára gondolok…