Member of Group ›
Pintér Béla: Réka és az oltatlanok
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Pintér Béla: Réka és az oltatlanok

 

Három nappal ezelőtt láttam PB harmincadik darabját.

Az élmény visszaigazolta az okot, amiért közel másfél évet vártam e gyűlöletpornó megnézésével. Pintér Béla éteri hangja az előadás végén tisztán zeng a tömeggyilkosság vérkonfetti halma felett (királydrámákat megszégyenítő mértékű a hullahegy!):

„Soha senkinek ne beszéljen arról, amit itt látott!”

Nehéz (lehetetlen?) eleget tenni ennek a nyilvánvalóan irónikus utasításnak. Ugyanis a szokásos frusztrált gyomrosok/tockosok helyett itt dühös lángszórózás (napalmozás?) és szőnyegbombázás zajlik az Átrium színpadán. Bár (lelkes-amatőr fotel-véleményem szerint) Pintér egészen kivételes, unikális multi-tálentummal (írói/rendezői/színészi/zenei/tánc) megáldott művész, ezúttal ne várjatok ettől az előadástól Bélánál korábban megszokott többrétegű drámaiságot, rafinált dramaturgiát és érzelmi hullámvasútat. Suttogás helyett ordibálás, lélekrajz helyett zsörtölődés és sápítozás jellemzi a karaktereket.

Bélánk ebben a verbál-vitriol kabaréban már nem indirekt szarkazmussal és beszédes nevekkel utalgat politikusokra, hanem (profi maszkmester által felturbózott) Orbán és Gyurcsány szexjelenet váltja Demeter Szilárd (gyík)emberségének bemutatását. A Miniszterelnöki Kabinetiroda Tanácsadó Testületének kinevezett (persze NER-mellényes) igazgatóhelyettese, Dr. Csikós Milán (Adorjáni Bálint) szintén homo-erotikus utalásokkal nyomul a frusztrált sportolóból pártcsinovnyikká morfolódott/vedlett Fésűs (khm: Fosós) Csabára (Szabó-Kimmel Tamás).

BTW: a címszerep Rékája (Péter Kata), „az oltatlan”, szintén a Miniszterelnöki Kabinetiroda Tanácsadó Testületének alkalmazottja, de, mivel fia miatt részt vett egy ellenzéki tanártüntetésen, kipattintották titkárnői állásából, mert egy évvel korábban nem oltatta be magát… Pedig megrögzött Fidesz hívő („inkább vezesse az országot egy pszichopata, mint egy debil”), ez az Orbán Viktorral lezajló groteszk duettjéből is világosan kiderül… Réka eleinte hangosan röhög a szektás zagyvaságokon, de aztán ő is transzba esik és találkozik Jézussal.

Akarom mondani Gézussal…

Az egzisztenciális okokból megalkuvó karaktereket és a díszletet (MOL fallosz, Szabadságszobor stb.) már Az imádkozó című előadásból ismerjük. (Arról az előadásról a beszámolót itt találjátok.) Gálvölgyi János az imádkozóban nem szerepelt, de a Marshal 56 című darab (beszámolómat itt találjátok) Dózsa „Münchausen Stefánka” László paródiájához hasonlóan, antiszemita Vérbőczyként is remekül megállta a helyét ebben az előadásban. (Kis túlzással tekinthetjük e három előadást Pintér NER trilógiájának is akár…) Az Enyedi Éva által remekül alakított, nem túltolt, összeesküvés elmélet hívő karakter igényes karikatúrája az egész előadás során rém vicces. Imádtam minden megszólalását! Adorjáni Bálint összes darabbeli karakterében (öreg hiperpogány szektavezér, meleg pártcsinovnyik) meggyőző, kinézetében és játékában is a régi idők nagy színészeit idézi meg nekem a PB darabokban.

A visszafogott „szalonzsidózás” szellemes kipellengérezte helyett a legvadabb, szektás, hergelő zsidózás bemutatása zajlik a színpadon. Már amennyiben szélsőségesnek nevezhető az, ahogy egy szekta és a kormányzó Párt funkcionáriusai, jól ismert módon összekapaszkodva (Hitgyüli/SZDSZ/FIDESZ/KDNP stb.) legyártják a népnek a szokásos hoax/konteó/fake news kliséket: Tiszta Magyarország a világ közepe, Jézus (Gézus) és Mózes (Mézes) ősmagyar volt, abszurd halállista, kazár zsidók, Isten a Napban lakik stb. A laposföld teória debilitását felülmúló módon abszurd fordulat, amikor kiderül, hogy az analóg óra kis-, és nagymutatóját is buta módon felcserélve használtuk eddig…

Magyarán Pintér Béla egyre dühösebb.

Nyilván teljes joggal, a közel másfél évtizedes gyűlöletkampány és a független színházak tarkónlövésének együttes következménye, ha egy érzékeny művész egyre közvetlenebbül fogalmaz. Ráadásul valószínűleg egy tipikus PB rajongó éppen ezt a radikalizálódást és „szelep-szerepet” várja el a művésztől. A néző pedig nagy úr, hiszen a jegyárakon túl, az előadások állandó forráshiánya miatti gyűjtésben is csak rá számíthat már a társulat…

„Évek óta mondom, hogy most hangosan kell ordítani. Ez nem az az időszak, amikor elég szimbólumokban, jelképekben fogalmazni. Ami ellen ordítani kell, az sem finom eszközöket használ, és az sem szimbolikusan, hanem nagy agresszióval működik.” Ezt (az általam nem igazán kedvelt) Alföldi Róbert mondta kb. egy évtizeddel ezelőtt…

Bár kiscserkészesen közhelyes falvédő bölcsesség, de az elmúlt évtized „kétélűen ön-, és közveszélyes” tribalista hergelése miatt kialakult „mindenki gyűlöl mindenkit” megosztottság miatt, zárjuk Jézus (Gézus?) intelmével e beszámolót:

„Aki Kardot ragad, az kard által vész el.”

Kontextus: Ezt Jézus az őt karddal megvédeni akaró Kéfásnak/Péternek (eredetileg Simon) mondta, amikor Júdás odavezette a katonákat, hogy elfogják őt…

Fotó: Mészáros Csaba

Korábbi beszámolóim Pintér Béla és társulatának előadásairól:

A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Kutvölgyi Gergely
Solus Beats
Zenét hallgatok/készítek.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art