Popcorn Johnny vagy Kukorica Jancsi?

Nemzeti Színház

Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam, a Nemzeti Színház a magyar nemzet újjászületésének egyik impozáns szimbólumává válhatott volna, ha a színházat ott támasztják újra fel, ahol lerombolták. Az eredeti színház nem született újjá. A magyar nemzet sem. Építettek ugyan egy újat, amit nemzetinek hívnak, de hogy oda a nemzeti szelleme nem költözik vissza, azt én már anno borítékoltam.

Az új színház sokkal inkább korunk ellentmondásainak és megosztottságának szimbóluma lett, mert az egy fallabdapályára jobban emlékeztet, mint egy nemzeti értékeket kiemelő, nemzeti egységet teremtő kultúrtemplomra, mely a múltat a jelennel köti össze és a jövőbe vetett bizalmat alapozza meg. Fallabda pályára mondom, mert a jobbról érkező labdák balra csapódnak vissza, a balról jövőek pedig jobbra. Az erősek pedig vissza is erősen érkeznek.

A színház, minden viták és kritikák ellenére egy impozáns, használható épület és nekem – ha nem nemzetinek hívnák – még tetszene is. De mert annak hívják, kezdetektől politikai és ideológiai csatározások színtere, mint a legtöbb nemzeti kulturális intézmény e honban. De hogy is ne lennének, hiszen nemzeti kulturális intézmények csak nemzeti fórumom állhatnak, az pedig Magyarországon nincs.

És pedig azért nincs, mert politikusaink közül talán egy sem akad, aki felfogná, hogy egy nemzet politikai és ideológiai viták felett áll. Ha ezt megértenénk, véget vethetnénk az ideológiai polgárháborúnak is, mely hosszú évek óta éli fel a magyarság megmaradt teremtő erejének végső tartalékait, mely a nemzeti identitásukkal lassan meghasonló polgárokat talajt és hitevesztetté teszi és mély, betemethetetlen árkokat szánt a társadalomban.

Mindez egy színház falain belül is érezteti hatását, s megterheli az érintetteket. Erről Alföldi Róbert többet tudna mesélni és mesél is minduntalan. Nem neki kívánok lobbizni, bár én a magyar színházi élet egyik fenegyerekének és jó rendezőnek tartom. Brechti renitenskedése és provokatív rendezései nagy ívben kerülik meg a polgári konformizmust, megfricskázva minden hivatali és politikai felfogást a szépről és a jóról. Ha abból indulunk ki, hogy még a rossznál is rosszabb a középszerűség és az indifferencia, akkor Alföldiről még a rosszal is jót mondunk.

Kérdés azonban – és ez most tényleg nem politikai állásfoglalás – hogy Alföldi túlontúl liberális szelleme és speciális társadalomkritikája mennyire teszi őt megfelelővé a Nemzeti Színház irányadó pozíciójára. Az újonnan kinevezett igazgató, Vidnyánszky Attila pont erre utal, amikor azt hangoztatja, hogy az arctalansággá fajuló globalizáció hamis ideológiájával szemben a karakteres nemzeti értékeket kell vállalni, menteni és továbbfejleszteni. Nem elég tehát a problémákat akár a legnemesebb művészi szándékkal felvetni, építő jellegű üzeneteket is meg kell megfogalmazni a társadalom felé.

„A Nemzeti túlmutat színházi mivoltán, hiszen a kulturális közösségteremtés vágyából, a nemzeti gondolatból született meg 175 éve. A nemzetet alkotó közösség szellemisége a Nemzeti Színházon keresztül szólal meg, ápolja és fogalmazza meg önmagát. Többek között arra hivatott, hogy egyedülálló kincseinket – nyelvünket vagy drámairodalmunk jeles munkáit – átörökítse. Ugyanakkor nem idegen tőlem az izgalmas európai tendenciák befogadása, a társadalomkritika, a progresszív jelenségek sem. A problémák felvetése mellett azonban építő jellegű üzeneteket is meg kell fogalmaznia a társadalom felé, erősítve ezzel a közösség nemzeti tudatát, önmagába vetett hitét” – hangoztatja Vidnyánszky.

Szép gondolatok ezek és én valóban csak jót kívánok neki, bár nem hiszek a sikerében. Ehhez mondom Nemzeti kellene és nemzeti szellem is egyben. Ez most nincs. A nemzetek amúgy is sorvadóban vannak, Nemzetinket pedig lerombolták. Nem támadt fel, mint ahogy a nemzet szelleme sem.

Nemzeti Színház

Vidnyánszky elsőként a János Vitéz színre tűzését tervezi. Kíváncsi leszek az ő Kukorica Jancsija mire viszi. Alföldi rendezésében Kukorica Jancsi utoljára az ötvenes években hordott bő gatyát és kaszált, mint sztahanovista paraszt, később dealer lett belőle, Juliskából pedig kurva.

Nem álltam fel rossz érzéssel a színházból, hiszen zseniálisak voltak a modern korunkra kivetített áthallások, de én egy Nemzetiben nem így szeretnék felállni. Szerencsére magamban már sokkal korábban átkereszteltem a Nemzetit Európa színházra. Ott lenne ugyanis a legjobb helye Alföldinek és egy ilyen értelmezésnek. Mert csupán azért építeni egy Nemzetit, hogy a nemzet orrát fricskázzák meg benne és pusztulását vigyék színre, annak nem látom sok értelmét.