Szerető (1/3)

Minden férfi azt nehezményezi szeretőjének, hogy nem úgy gondoskodik róla, mint a felesége és csodálkozik, hogy egy ruha, ami feleségének túl drága, szeretőjének nem elég értékes. Az is érdekes, hogy a férjek a szeretőknél mindent megjavítanak és még mosogatni is tudnak és, hogy a nőknek szerető szerepben nem fáj annyit a fejük és nem olyan fáradtak, ha szeretkezni kell. A szép hangzások mestere, a költő Kosztolányi ugyan az általa legszebbnek tartott tíz magyar szó között nem említi a szeretőt, de meggyőződésem, hogy legszebb szavaink egyike. Valóban, a szerető szó alatt – persze, ha pejoratív értelmétől eltekintünk – emberi létünk egyik legszebb szerepét értjük. Szeretőként szeretni és szeretve lenni, szenvedéllyel égni a múlt és jövő bilincsei nélkül, csak a jelenben, csak most – kívánhatunk ennél többet?

A világot nem megérteni akaró, csupán ösztön lényünk felhőtlen boldogsága a szerető szerep. Az érzékek tobzódása, a vágyak héja násza. Egy szeretőnek kevés jut a másik életéből, de kárpótlásul a legszebb dolgokat kapja. Rózsaillat, gyertyafény, pezsgőspoharak összekoccanása, naplemente, csillagár, csókok, ölelések. Ilyen összefüggésben a világ szinte megszűnik polaritásaiban létezni, létünket csupa ragyogás, csupa felhőtlen boldogság járja (járhatná) át. De nem így van. Az ember, ha nincs, hát gyártja magának a problémákat. A szerető szó a legtöbbünkben viszolygást vált ki. Még a szeretők sem szeretik hallani, hogy ők „csak” szeretők.

A szerető szó jelentése eltorzult és pejoratívvá lett.

Szeretői kapcsolat alatt ma egyfajta kihasználtságot, megaláztatást értenek. A szerető szó valamiféle másodlagosság, romlottság, erkölcstelenség szinonimája. Mindezt nem egy emberközpontú világtól kaptuk erkölcsi örökségül. Az emberközpontiság az ember léptékeiből, érzéseiből, ösztöneiből indul ki. Egyszóval emberi dolgokból. Szerető és szeretői kapcsolat azóta léteznek, amióta a világ. Csak megítélésük változott folyvást. A vélemények arról, hogy szeretőnek lenni jó-e, vagy nem, szeretőt „tartani” szabad-e, vagy sem. Egy érzéki kapcsolat áldásos-e, vagy sem. És ez a vita vélhetőleg sosem zárul le, mert a korszellem minden korban más-más erkölcsiséget teremt. De ha a dolgokat, a legszebb dolgainkat az erkölcsösség oldaláról nézzük, avval legfeljebb világnézetünket fejezzük ki, érzéseinkről vajmi keveset árulunk el. Hagyjuk hát az erkölcsöt, mert jelen írásnak nem az a célja, hogy a tradicionális erkölcs szószólója legyen.

Mitől szerető a szerető?

A szerető nem állandó partner szerepét tölti be, csupán alkalmi kapcsolatot tart fenn partnerével. Szeretőjével az érzéki boldogságot kívánja megosztani az ember, jóllehet nem egy életre szóló szövetség okán. Egy ilyen viszony nem jár a függetlenség feladásának kényszerével, egyáltalán semmiféle elkötelezettséggel, kényszerrel. A viszonyt csak öncélú szenvedély tartja fenn, s ennek múltával a kapcsolat maga is léggé válik. A házasság fa, mely egyre nő, erősebb lesz a gyökere, vastagabb a törzse. A szeretői kapcsolat virág, mely bimbódzik, virít, illatozik és elhervad. Talán az benne legszebb, hogy mindvégig átlengi a múlékonyság keserű nosztalgiája.

A viszony motorja az egymás iránt érzett érzéki vágyak kölcsönös kielégítése. Szeretői viszonynak három alaptípusa létezik. A férfi „foglalt” tehát állandó kapcsolatban él, a nő független. A nő él társkapcsolatban, a férfi független. S végül mindketten kapcsolatban élnek. Ha mindketten szabadok, többnyire többet akarnak egymástól. Ilyenkor vagy tartós kapcsolat alakul ki, vagy semmi. Esetleg egy se ez, se az kapcsolat, de mindig csak szükségmegoldásként. Kötődni akarásuk okán a nők szeretői kapcsolatokban nagyobb veszélynek vannak kitéve. A szenvedély a nőnek szenvedést jelent. A szenvedély és szenvedés azonban közös tőről fakadnak. Ha a férfi szabad, a nő nem – attól szenved, hogy mást szeret, mint kivel együtt él, de menni nem mer. Ha a nő szabad, férfi nem – akkor pedig attól hogy az őt „megillető” szerepet más bitorolja.

A nők és férfiak közti különbség egy ilyen kapcsolatban is megmutatkozik.

A nő a másik iránti érzelmeket, a férfi szenvedélyt visz viszonyába. A férfi szenvedélyesen, a nő személyre szólóan szeret. Szeretői viszony ide, vagy oda, az alapvető különbségek itt is kiütköznek. A férfit a szenvedélyes testi szerelem motiválja, a nőt egy újabb kapcsolat lehetősége. A férfi szuverénebb marad egy ilyen kapcsolatban, mert a vágy gerjesztette érzelmei nem annyira személyre szabottak, mint a nőé. Azonban a szerelembe esés veszélyének mindketten egyenlő arányban vannak kitéve. A szerelmük reménytelen, mert a szerelem sosem átültethető. Csak abban a talajban sarjad, amelyben megfogant. A szerelmet ugyan nem lehet átültetni, de azért sokan megpróbálták. A kísérlet mindannyiszor kudarccal végződött. Amúgy sem jó, ha a szerelemre hivatkozással döntéseket hozzunk. A szerelmet élvezni, nem pedig „eldönteni” kell.

Mitől rossz egy szerető imázsa?

Mint már szó volt róla, a szerető szavunk szépségét elhomályosítja pejoratív hangzása. Csak, akik a szerepet játsszák, érzik szépségét is, minden kívülálló véleménye negatív. A férjek szemében a szeretők rablók, akik bepiszkolják territóriumukat. A feslett erkölcsű feleség pedig, aki belemegy egy ilyen bűnös kapcsolatba, olcsó kúrva. Jóllehet egy feleség ilyen kapcsolatban minden, csak nem kurva. A feleségek ellenben azt nem bocsájtják meg férjük szeretőjének, hogy túl jól bánik urukkal. Vagy azt, hogy rájuk költi a pénzt. A kívülállók egy szerető viszonyban az erkölcsök veszélyes fellazulását, ragadós példát látnak, s ettől önmaguk számára is veszélyesnek ítélik meg. A törvény meg azt nehezményezi, hogy az „illegális” kapcsolatok törvénytelen gyermekei a társadalomra is plusz terheket rónak.

Folyt. köv. (jövő csütörtökön)