Závada Pál: Pernye és fű

Három hétig olvastam Závada régen várt legújabb regényét.

Se nem tudtam, se nem akartam gyorsabban haladni vele. Inkább lassan kortyolgattam a szöveget. Mint az író történeteinek általában, ennek is nagyon erős az atmoszférája. Típusa szerint ez ún. „polifonikus regény”, hiszen több korban, több elbeszélő szempontjából követjük az eseményeket.

Alapvetően két idősíkon játszódik minden, 1950-ben, illetve 1988-ban. A rendszerváltás hajnalán egy dokumentumfilmes és egy szociológus (akibe nem nehéz a hasonló hátterű szerzőt képzelni) nyomába ered egy régi, koholt halálos ítéletnek. A megfélemlítési céllal, napok alatt meghozott halálos ítélet azzal a váddal született egy volt kulák ellen, hogy szándékosan gyújtotta fel a TSZ gabonáját. Miközben nem volt szándékos a tűzokozás és a TSZ gabonája se égett le – csak a vádlott saját kis területe. A szerzőtársak (kiegészülve néhány baráttal) nyomozásuk során, nem is egy, hanem három hasonló esetet találnak, bár nem mindegyik végződött (ilyen) halállal.

A 17. oldalon ezt lehet olvasni:
„Rá kéne vennem Pfeifert, hogy úgy készítsük elő a forgatás következő lépéseit, hogy próbáljunk tartósabban a helyszínen maradni. Azon a környéken, ahol ez a szörnyűség megtörtént – meg ahonnan az én szociográfiám esetei valók. Ezek az elemzéseim egyébként azért kezdték érdekelni Miklóst – ezt már az első alkalommal elmagyarázta –, mert a gazdatársadalom fölszámolásának éveiből, vagyis a filmbéli statárium idejéből származnak. A könyvemből a saját példányát – meg is mutatta nekem – idézetek céduláival tűzdelte teli.

Savanyú a kulákszöllő. Lehull a lepel a csanádapácai kulákbérencekről. Pusztai elvtárson nem fog a kulákfurfang. A zsírszag mint szimbólum leng a nagygazdák háza felett. Szuszták kulák százforintosait az egerek rágták. A zsírosnagygazda fitymálja a parasztpolitikát, bomlasztja sorainkat, fertőzi a tejet. Az igauzsora, a lekicsinylő pöffeszkedés meg a rosszindulatú, káros tanácsok sorra leleplezték ezeket a kapzsi basaparasztokat, hájastokájú nagygazdákat a nép előtt. Ahány község, annyi kulákravaszság, és nincs nap kulákszabotázs nélkül, de kulákuszításra szövetkezés a felelet.”

A könyv egy későbbi lapján a narrátor elidőz egy interjúalany asztalán. Felsorolja a könyveket és az újságokat, amelyek ott hevernek. Köztük az egyik a Kulákprés című nevezetes szociográfiai munka, amellyel 1986-ban Závada berobbant a magyar szellemi élet élvonalába. A történet sava-borsát az adja meg, hogy mennyire reálisan hintázik a múlt s a régmúlt között. Az észrevétlen idősík-, évtized- és nézőpont váltások Závada elbeszélő művészetének a lényegét jelentik. Mindezt időről-időre színezi a falusi táj konkrét, mégis pozitív érzelmekkel teli, szinte szerelmetes, érzéki leírásával. Kedvenc passzusom:

„Az eső akkurátusan kinyalja a csészeleveleket. Egy hangyászsün megbecsteleníti egy virág szemérmét, a virág csőröcskéjében ragadós massza gyűlik össze.”

Érdekes és eredeti, egyben fájdalmas az 1988-ban tébláboló, bizonytalan egzisztenciájú, kis értelmiségi csoport, akik összevissza egymásba szerelmesek, gyerekeiket összevissza nevelik. A központi alak természetesen a narrátor, aki elvágyódik a széteső Szociológiai Intézetből, egy vacak kölcsönlakásban lakik, és egy önbizalomhiányos tinédzser módjára kerülgeti a szintén elvált grafikusnőt, Flórát. A rendszerváltás előérzete afféle rózsaszín pírral vonja be a történteket. Az 1988-as szereplők mind félig-meddig elbaltázott figurák, akik nagyon komolyan veszik magukat, de még annál is jobban a feladatukat: az elhallgatott múlt titkainak napfényre hozását.

És folyton késhegyre menő vitákat folytatnak, hol a falukutatókról, hol egy 1942-es Féja Géza cikkről, hol az 1950-es „igazságszolgáltatás” belső dinamikájáról, hol egy rég volt békéscsabai nap rettenetes kattogásáról, hol jelenük kilátásairól. Nagyon árnyalt módon van szó a könyvben az antiszemitizmusról – megragadja azt a pillanatot, amikor az értelmiség újra őszintébben és konkrétabban kezd beszélni annak 1942-es, 1950-es, 1988-as állapotáról. És felvillantja az egy csoporton belüli különböző érzelmi és intellektuális reakciókat.

Hogy ezeknek a figuráknak mennyi idejük volt mindenre! Az élet mintha kevésbé szorongatta volna őket. (Én másra emlékszem, akkor már két gyerekes apaként… igaz akkor még összevissza keresgettem életem célját, a múltfeltárás és a világmegváltás – akkor még – nem szerepelt a céljaim között.) Mint aki valaha érintkezett a regényben ábrázolt értelmiségi csoporttal, egyfolytában találgattam, kiről mintázhatta az író az egyes szereplőket. De hát ez nem egy kulcsregény, a valóságos figurákat – például Kőszeg Ferencet és az ellenzék más prominenseit – saját nevükön szerepelteti az író.

A történet forrásvidékét az író egy utólagos jegyzetben magyarázza el:
„A regény figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak – azokat Statárium című 1989-ben bemutatott dokumentumfilmünkhöz készítettük Sipos András rendezővel. A neki szóló köszönetemet és munkássága iránti megbecsülésemet csak örököseinek tudom kifejezni.”

Ez a könyv tehát olyan polifón regény, amely részben szociográfiai indíttatású, ugyanakkor jóval közelebb áll a regényhez, mint az interjúkban rögzített forrásokhoz. E kötet nem csak az ezerszer megnyomorított parasztgazda réteg (undorító gúnynevén kulákság) és a rendszerváltó értelmiség emlékműve, hanem a dokumentumfilmes szakmáé is. Még egy megjegyzés. A Závada életmű alapos ismerőinek néhány apró célzás okoz plusz örömeket: más könyveinek eseményei és szereplői fel-felbukkannak a Pernye és fű oldalain. Kis túlzással azt is mondhatnánk: pont, mint Balzacnál. Tessék elolvasni!

(Magvető, 2024. A kötetet tervezte Pintér József, Szücs Miklós A tótkomlósi Szárazér című festményének felhasználásával. 565 o., ára 7499 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)