Kritikus vs motivált gondolkodás

Avagy Gizikét, a bennem élő, romkocsmában kesergő bölcsészlányt, ne ekézzük a motivált gondolkodás és kettős mérce gőzekéjével. Ha kérhetem.

A XXI. század tanulási készségeinek „soft skilljeit” még a 2000-es évek elején azonosították, azóta már közhellyé vált a „4C”. (A European School Education Platform négycéje nem összekeverendő Dan Sullivan négycéjével.) „Hard skill” az adott szakmai kompetencia, pl. amikor egy programozó megtanul programozni, a következők pedig az említett soft skillek:

Critical thinking (kritikus gondolkodás)
Collaboration (együttműködés, csapatmunka)
Communication (kommunikáció)
Creativitate (kreativitás)

Kritikus gondolkodás vs motivált gondolkodás

E szöveg elolvasása után a feladat „egyszerű”. Négy fala árnyékában mindenki döntse el önmagáról, hogy kritikusan, avagy motiváltan gondolkodik-e. Azt nyilván értem, hogy önreflexió hiányában ez a művelet sem őszinte, sem hatékony nem lesz, hiszen paradox módon éppen a motivált gondolkodás akadályozza meg az objektivitását. „Autoimmun” defektus ez tehát. (Ráadásul nyilván mindenkinél vegyesen érhető tetten e két gondolkodási forma, ezért arányuk dönti el, hogy mennyire autonóm egy személy.) Továbbá amikor Arnold Zweig 10 napja e felületen azt „mondta” bátran, hogy:

„Szabad gondolatok és meggyőződések többnyire a teli pénztárca talajában gyökereznek.”

akkor nyilván arra gondolt, hogy könnyebb autonómnak maradni, ha kevesebb személytől és/vagy cégtől függ az egzisztenciánk. (Az is tetszik a mondásában, hogy a „többnyire” határozószóval megemlékezett a társadalom azon csekély részéről is, akiket még gyerekkorban beoltottak az opportunista szervilizmus fertőző betegsége ellen.

A kognitív torzítások az értelmiséget is fertőzik

Érdekes tapasztalatom, hogy a kognitív torzítások (Cognitive Bias), valamint a fogalmak pontatlan ismerete és/vagy „érzelem vezérelt félremagyarázása” még egy intelligens embernél is csúnyán tarkón lőheti a kritikus gondolkodást. (BTW: Így jönnek létre még az értelmiségi rétegben is felfedezhető posztigazságok, melyekről itt és itt írtam.)

Több évtizedes tapasztalatom, hogy ha (pl.) egy politikai kérdésben, autonóm személyiségként nem az adott horda (szekértábor, buborék, szekta, párt stb.) véleménydiktátorának szavait és mémjeit böfögöm fel szolgaian, az adott birkanyáj átszellemült tagjainak szemé(rmé)re a feltörő érzelmek szürkehályogja guanóként telepszik rá… (Ha már túlkomplikált képzavar, legyen vaskos.)

Néhány napja, társaságunk egyik általam kedvelt tagja a kritikus gondolkodásomat tévesen „szuperpíszínek” (jelentsen bármit is ez a szó) aposztrofálta, illetve korábban Elon Muskot időutazónak azonosította, egy másvalaki pedig J.D.Vance-t puhánynak nevezte, akit „a suliban nyilván vertek a többiek”. (Vance egyébként a társadalom legaljáról küzdötte fel magát az alelnöki székig. Közben a Yale-en szerzett jogi diplomát, tengerészgyalogosként pedig Irakban szolgált. (Könyvéről itt írtunk, a Netflix film pedig itt található.)

Mindhárom esetben mindez pusztán azért történt, mert az említett személyek ellengyógyszerészek (antipatikusak) voltak a fotel-kritizálóknak. Amúgy, bár magamat kedvelem, nekem sem szimpatikus az említett dél-afrikai és amerikai Opportun Pista, annak ellenére, hogy kimagaslóan különleges teljesítményük, objektív, józan mércével mérve, nyilvánvalóan eltagadhatatlan. (Akkor is, ha egy langymeleg frusztráció-mocsárból nő ki a bírálatuk.) Mindig is azt gondoltam, hogy azért foglalkoznak az emberek annyit másokkal, mert magukon macerásabb lenne dolgozni…

Tisztázzuk először tehát a fogalmakat és nézzük meg mit mond a mesterséges intelligencia (dőlt betűkkel) a PC-ről, a kritikus- és motivált gondolkodásról, illetve a kettős mércéről:

Politikai korrektség

A politikai korrektség (Political Correctness) olyan nyelvezetet, viselkedést és gondolkodásmódot jelöl, amely igyekszik elkerülni a kisebbségek, vallási, etnikai, nemi vagy kulturális csoportok megbántását, kirekesztését. Célja a sértő sztereotípiák és a diszkrimináció visszaszorítása a mindennapi kommunikációban.

Az persze nyilvánvaló, hogy ezt a biciklit (különösen az USA-ban) kontraproduktívan túltolta a neoliberális rezsim. Ezen már magam és Marvin is negyvenkétezerszer élcelődtünk, hiszen feleslegesen adott ez a jóemberkedő túlreakció muníciót az altrightnak és Trumpnak. Azonban a kulturálatlanságára büszke provokáció éppúgy nem „őszinte szókimondás”, mint ahogy a jóemberkedés sem tesz jó emberré, továbbá az érzelgősség sem valódi empátia vagy szeretet.

Motivált gondolkodás 

A motivált gondolkodás (motivated reasoning) egy pszichológiai jelenség, amelynek során az érzelmeink, vágyaink és előítéleteink tudat alatt befolyásolják azt, ahogyan az információkat feldolgozzuk, és ahogyan a következtetéseinket levonjuk. Ez úgy működik, hogy amikor a saját meggyőződéseiddel vagy vágyaiddal ellentétes információval találkozol (pl. egy számodra kedves politikus hibáiról vagy egy kényelmetlen orvosi diagnózisról értesülsz), az agyad hajlamos „védelmi üzemmódba” kapcsolni. Pl., ha telefon- és/vagy dopamin- és/vagy társaságfüggő vagy és társaságban is időnként hosszú időre „eltűnsz a felhőkben”, azzal ideologizálod meg magadnak ezt a nyilvánvaló udvariatlanságot, hogy pusztán az „információéhségedet csillapítod” a brainrot Tik-Tok görgetéssel.

A folyamat lépései:
A vágy irányít: A tudatalattid eldönti, milyen végkifejletet szeretnél igaznak látni.
Keresés és szelektálás: Csak azokat az érveket és bizonyítékokat veszed észre, amelyek a vágyadat támasztják alá, míg az ellentmondásokat figyelmen kívül hagyod.
Logikai csavarok: A nem kívánt információkat megkérdőjelezed, de a saját álláspontodat mindenáron megpróbálod logikusnak beállítani, így végül meggyőzöd magad az igazadról. Ez a mechanizmus segít megvédeni az önbecsülésünket és csökkenti a kognitív disszonanciát (az ellentmondó gondolatok keltette feszültséget).

Kritikus gondolkodás 

A kritikus gondolkodás egy tudatos elemző és mérlegelő képesség, amelynek lényege, hogy semmit sem fogadunk el automatikusan készpénznek. Magában foglalja az információk objektív vizsgálatát, a források hitelességének ellenőrzését, valamint a logikus, megalapozott következtetések levonását.

A kritikus gondolkodás főbb jellemzői 
Tudatosság és kétkedés: Nem naiv módon utasít el mindent, hanem egészséges szkepticizmussal kérdőjelezi meg az állításokat.
Objektivitásra törekvés: Kiszűri az érzelmi torzításokat és a prekoncepciókat (például a megerősítési torzítást, amikor csak azokat az információkat keressük, amelyek a saját igazunkat igazolják).
Összefüggések átlátása: Képes a részinformációkat rendszerré szervezni és több szemszögből – akár saját meggyőződésével ellentétesen is – megvizsgálni egy adott témát.
Alkalmazhatóság: Segít hatékonyabban döntést hozni és problémákat megoldani.

Amennyiben pedig az ön-, és közismerethez vezető fájdalmas úton a motivált gondolkodás és kettős mérce használata helyett elsajáítítjuk a kritikus gondolkodás képességét, már sokkal nehezebben verhetnek minket át a politikusokkal összecimborált cégek. Ahogy az egyik hétfőn publikált idézetemben írtam, a tudásipar megvédhet a tudatipartól. Ezért oly fontos az oktatási rendszerünk fejlesztése. Egy kiművelt ÉS kritikus elme hamarabb detektálja a pink bullshitet, akár a Coca-Cola, akár Orbán Viktor, Magyar Péter, vagy Kutvölgyi Pál szájából habzik ki.

Persze a kritikus gondolkodás nem összekeverendő a frusztrációból eredő és cinikus fotelből fikázással.

Kettős mérce 

A kettős mérce (Double Standard) olyan helyzetekre utal, amelyek lényegében megegyeznek, mégis eltérő szabályok, elvek vagy megítélések alapján értékelik azokat. Lényege, hogy ugyanazt a cselekedetet vagy tulajdonságot az egyik személynél vagy csoportnál elfogadják vagy dicsérik, míg egy másiknál elítélik és büntetik.

Gyakori példák:
Politika és morál: Amikor valaki elítéli mások hibáit (pl. korrupció), de szemet huny, vagy megmagyarázza a saját szövetségesei által elkövetett ugyanazon hibákat.
Társadalmi nemek: Amikor a férfiak és nők viselkedését eltérő elvárásokkal mérik; például egy határozott férfit vezetőnek tartanak, míg egy ugyanilyen tulajdonságokkal bíró nőt agresszívnek bélyegeznek.

Ebben a szövegemben egyébként találtok 11 példát a hazai kettős mércére.
(Magyar Péter és Kövér László köteles beszéde, Pokorni/Medgyessy ügynök-gate, Simicska változó megítélése, Karigeri bábplakátja, testszégyenítés balról/jobbról stb.)

„Bónusz tartalom”

A parrhészia (ógörögül: παρρησία) egy ókori görög retorikai és filozófiai fogalom, amelynek jelentése: „mindent elmondani”, azaz szabadon, őszintén és bátran beszélni. Nemcsak a puszta szólásszabadságot jelenti, hanem azt a morális kötelezettséget is, hogy az igazságot mondjuk ki, még akkor is, ha az kockázatos vagy veszélyes a beszélőre nézve. A fogalmat a modern korban leginkább Michel Foucault francia filozófus tette újra ismertté, aki szerint a parrhésziát gyakorló személy (a parrhésziastész) az igazmondás kockázatát vállalja a hatalommal vagy a többséggel szemben.

„Az igazság kimondása élet-technikailag sohasem volt rentábilis vállalkozás, korszakok szerint többé-kevésbé életveszélyes, de mindig csak olyan ember mondhatta ki, aki a világgal szemben oppozícióba került.” Hamvas Béla