Member of Group ›
Kettős mérce
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Kettős mérce

 

Régen tervezem már, hogy végre dupla-standardozok én is egy jót. 

Három nap múlva újra s(z)avazunk. Ilyenkor általában az a plasztikus kép jelenik meg előttem, ahogy az urnákban, az emojikkal illusztrált, párszavas gyerekmondókákat jól/rosszul felmondók szavazatai rögtön elporladnak és így a kritikus gondolkodás hamvaivá válva, egyből eltemethetők a demokrácia sírjába. Kiváló alkalom tehát a mai „talk-talk” csütörtök a kettős mércéről mekegni. Persze, szokásomhoz híven, több oldalról tervezem körbeverbalizálni a témát, ebben a szélsőségesre törzsiesedett, veszélyesre szektásodott, buborékfal-vastagodott világban. (Ne szűkítsük le ezt a polgárháborús világjelenséget kis hazánkra.)

A jóízű kettősmércézéshez azonban kell egy párt. Nyilván.

Megirigyelvén egy népszerű/korszerű, vírustagadó, kopasz, de nagyszakállú testépítő-gyógyszerészt, június 42-én megalakítom a bonsai-ellenzéki KDKP-t (Költségvetés Dézsmáló Kamu Párt). E párt leendő elnökeként Korrum Pálra változtatom majd a nevemet és kitűzök egy ízléses kokárda/szegfű potpourri kompozíciót pufajkám bal mellére, egyenruhámmal is erősítve a centrista (értsd, célcsoportom mindenki) jelleget. Bájdövéj/diszklémer: Született iróniasüketek webshopunkból magyar-magyar fordító Bábel-halakat rendelhetnek „egyet fizet kettőt kap” akcióban, elvégre, (többnyire) két füle van az embernek. Mégse szatyor. (Mondatja velem új, hasonlat-mániás politikusi énem.)

Az üléspont határozza meg az álláspontot.

Végtelenül unom már, hogy amikor megjelenik egy nemzetközi hír, (szinte) pontosan tudom, hogy miként fogja azt itthon prezentálni (ferdíteni a tulajdonos és/vagy a célcsoport saját buborékjának kreált valóságához) pl. a HVG, vagy a KESMA polip egyik toxikus karja. Ebben a „poszt-igazság” érában már nem is a kutyakölykök felmenőinek hovatartozását firtatják a szekértáborok központi PR totemoszlopára erősített Megafonok (sic és sick), hanem külön „fajnak” (nem fajtának!) tekintik őket. Sőt, a korcs „ellenfajra” kitalált dehonesztáló besorolással, korábban konszenzusos (alap)fogalmakat kereteznek a jó ízlés határain messze túlra. (Ahogy a Toy Storyban elhangzik: „A végtelenbe és tovább!”) A folyamat vége pedig a MI/ők veszélyes, pogromizáló dichotómiája. Ahogy Orwell az Állatfarmban írta: „Négy láb jó, két láb rossz!”

A kritikus gondolkodást kerülő törzsek tagjai általában az alapján ítélik meg a cselekedeteket, hogy kik ők és, hogy azokat ki hajtotta végre.

Magyarán két (vagy több), egymással megegyező dolgot, személyt, történést más „szabvány” alapján mérnek. Kicsit olyan ez, mintha egy több stadionban zajló atlétikai bajnokságon nem vennék figyelembe, hogy lábban, vagy méterben jelölték-e ki az 100-as, 400-as stb. pályákat. Ennek a következetlenségnek az alapja lehet megerősítési- vagy kognitív torzítás, vagy akár klasszikus előítélet is. A kognitív torzításokról itt írtam részletesen, a megerősítési torzítás (confirmation bias) pedig a Wikipédia szerint „az embereknek azon hajlandósága, hogy azokat az információkat részesítsék előnyben, amelyek igazolják saját előfeltételezéseiket, tekintet nélkül az információ igaz vagy hamis voltára.” A nem, etnikai háttér, társadalmi osztály és sok egyéb (akár morál, IQ stb.) is befolyásolja végül az objektív(nek gondolt és mondott) értékítéletünket tehát.

A kettős mérce ön-, és törzs-veszélyesen is lehet kontraproduktív.

Érdekes paradoxon, hogy a napjainkban sok esetben túltolt, kínos píszí előítélet-kerülés végül simán eredményezhet rasszista és/vagy dehumanizáló eredményt az eredetileg megvédeni kívánt csoporttal szemben. Ha a fagyi visszanyal, még nem történik katasztrófa, de ha a lekvár teszi el a nagymamát, az már nyolc napon túl sem gyógyul…

Legutóbbi, nemzetközi porondon, de magyar áldozat ellen elkövetett ilyen őrületnek Nádas Péter író esett az áldozatául (pont egy hete írtunk egy kötetéről), aki Rémtörténetek című könyvével valószínűleg azért nem kaphatott meg egy német irodalmi díjat, mert fehér kiváltságos férfi. Magyarán pusztán esztétikai megközelítés helyett polkorrektség találkozott repiszempontokal, amikor másnak adták végül a díjat. Ismét egy példa a szélsőségesen szarkasztikus altright felesleges etetésére és munícióval való ellátásra.

A túlpörgetett wokeness, political correctness és cancel culture bermuda-háromszögének epicentrumában kialakult véleménydiktatúra, egyszerre ön- és kifelé irányuló cenzúra is.

9+2 önkényesen kiragadott hazai példa a kettős mérce tetten érésére.

Balról Werber, jobbról Finkelstein kente össze xenofób gyűlölettel a magyarokat.

A híresen opportunista/pragmatikus, Nixon mellett nevelkedett politikatechnológia-guru, Arthur Jay Finkelstein (1945-2017) meleg zsidóként tette szitokszóvá az USA-ban a liberalizmus kifejezést, valamint gyakran antiszemita és melegellenes kampányokat tervezett megrendelőinek. 2008 januárjában kötött szerződés alapján (népszavazási kampány szlogenjei és milliós választási adatbázis építés), 2010-ben ő segítette (társával George Eli Birnbaummal) a Fideszt is az első kétharmados győzelméhez, 2015-ben pedig ő alapított Habony Árpáddal céget Nagy-Britanniában Danube Business Consulting Ltd. néven, majd 2017-ben meghalt.

Ahogy Finkelstein negatív kampánya sikerre vezette a Fideszt 2010-ben, úgy egy másik izraeli (ne kezdjetek el szalonzsidózni pls) kampánytanácsadó, Ron Werber gyűlöletkarmester nyolc évvel (két választással) korábbi, hasonlóan xenofób hadjárata is nyitott fülekre talált a magyar néplélekben. A magyar nagyszülőkkel rendelkező Werber szintén nagyívű politikai és PR tanácsadói pályát futott be. Az izraeli baloldallal elért sikereit követően a román és litván baloldal pátyolgatása után kérte őt fel az MSZP a 2002-es választásokra. (Majd 2012-ben is, de akkor már „nem volt felhőtlen a kapcsolatuk”.) Végül 2017-ben az LMP kampányát segítette, az MSZP-vel már megélt csúnya befejezéssel. Ahogy Finkelstein, úgy ő sem riadt vissza a szélsőséges indulatok zsigeri felkorbácsolásától, neki „köszönhetjük” (többek között) Orbán démonizálását (cigány, rossz mentális állapot stb.), Kövér László békéscsabai „köteles beszédét”, és az Orbán-Năstase paktum miatt „23 millió román munkavállaló szabadul ránk” pánikoltatást. BTW: A korábban említett George Orwell, 1984 című disztópiájának pártja is a következő szlogent skandálja (BTW: Holnapután lesz 75 éve, hogy megjelent a regény):

„A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő!”

Pokorni papa / Medgyessy Péter ügynökháború.

2002-ben derült ki Medgyessy Péter BM III/II-es Csoportfőnökség politikai rendőrségi (D-209-es) tisztként folytatott tevékenysége. Hamar megszületett az ellencsapás is, ami végül Pokorni Zoltán (akkori Fidesz elnök) lemondásával járt. Az egyik esetben magáról a miniszterelnökről derült ki a III/II-es tiszti múltja, a másik esetben Pokorni apjáról ügynöki tevékenysége. Nyilván nem lehet Medgyessy Péter és Pokorni Zoltán felelősségét összehasonlítani ebben a relációban. (BTW: Mint tudjuk, Medgyessy végül a Gyurcsány puccsig maradt, Pokorni viszont lemondott.) Abban azonban határozottan egyetértett az elmúlt évtizedek összes kormánya és koalíciója, hogy az ügynökakták ne legyenek nyilvánosan hozzáférhetőek…

Kövér László / Magyar Péter „köteles beszéde”.

Kövér László elhíresült beszéde 22 éve hangzott el. 2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Ház nagytermében tartott kampányrendezvényt a Fidesz. Kövér László alelnök kb. 150 fő előtt érvelt egy magyarországi olimpia megrendezése mellett. A 2002-es országgyűlési kampány előtt kiszivárgott a sajtónak a beszéd hanganyaga. Ennek néhány mondatára építette az MSZP az említett Ron Werber gyűlölet-guru ellenkampányának egy részét, melyben tudatosan félremagyarázták a beszédet. (A tudatos félremagyarázást később Gyurcsány Ferenc is elismerte.) Később, 2006-ban az őszödi beszéddel kapcsolatban is hasonló forgatókönyv játszódott le, csak ott már fordítva, jobbról balra fűzték be a spin doktorok a filmet a választók retinája elé és a latrinájuk alá.

Érdekes egybeesés, hogy Magyar Péter tegnapelőtt „előkerült” (mint említettem három nap múlva választunk) köteles „beszéde” is éppen 22 éves. (A kettős mérce tipikus példája az is, hogy a propaganda gépezet hol összebalosozza Magyart, hol ilyen felvételeket túr elő róla…) kb. három hónappal Kövér beszéde után hívta be Juszt László őt és Mráz Ágoston Sámuelt az ATV betelefonálós műsorába. (BTW: Mráz ma már, az év elején 22,2 milliárdos kormányzati megbízást nyert agytröszt, a Nézőpont Intézet vezetője). A műsor témája az előző pontban említett Medgyessy féle ügynök múlt volt. Egyébként Mráz és Juszt is helyesen reagált az indulatos félmondatra a videóban, hiszen mindketten elhatárolódtak tőle. Nyilván sokan, sok oldalról megszakértették/megszakértik majd a húsz éves Magyar Péter odavetett mondatát, az azonban nem kérdés, hogy a két oldal hívei más (1D-s) szemüvegben nézik/nézték a három kiszivárogtatás, számukra újramixelt, kreált, új kontextusba (és értelmezési keretbe) helyezett történetét. (A kontextus megértésének igényéről csak annyit, hogy a mai napig, csupán az emberek töredéke hallgatta meg a teljes őszödi beszédet…)

Mindenki egymás marionette figurája, és a végén a kígyó(báb) a saját farkába harap és leoltja a lámpát.

A következő három kampányplakáton hol Karácsony Gergely megbízásából rángatja Orbán Puzsért dróton, miközben Tarlóst is tarkón-berkizi, hol Orbán megbízásából berkizik össze a Puzsér/Karácsony párost, hol pedig a Fidelitas megbízásából Soros Botkát, Simicska Vonát kézivezérli. Magyarán Karácsony, felelős szerkesztőként éppannyira ízléstelen plakátokat rendelt, mint amin őt állították pellengérre és ezért kiakadt. Mindez persze leginkább rólunk, a választókról (AKA célcsoport) fest, csöppet sem pozitív képet…

DK / Fidesz szélsőséges nyugger szekta.

A Gyú’csány/Ó’bán toxikus komplementer-vegyület (és sajnos szinergia) mindkét alkotóeleme legalább annyira kártékony, mint amennyire hatékony. A fiatalok megszólítása mellett (Feri Converse-ben lazáskodik, Orbán TikTokon bohóckodik), a korfa felső harmadában tartósan (szülj egy pedagógust!) elfoglalt arányuk okán, nyilván mondkettőjüknek roppant fontos a szavazásra jogosultak kb. harmadát kitevő (!) homogén és ezért könnyen targetálható nyugdíjas célcsoport. E csoport agresszív, szektás részének megítélése nem különbözhet, attól függően, hogy Fletót vagy a doktorminiszterelnökurat tekintik istenkirálycsászáruknak.

A jobberek nemzeti oldalnak / a balosok demokratikus oldalnak definiálják magukat.

Miért nem része a nemzetnek a baloldali ember és miért nem lehet demokrata egy jobboldali személy? (Jelentsen bármit is ma már a bal/jobb oldal, vagy a demokrata szó.) Tényleg azt gondoljuk, hogy Kossuth Lajos nem volt magyar, vagy Antall József nem volt demokrata? Azt értem, hogy mára eljutottunk oda, hogy még az alapfogalmakban (pl. balos/jobbos, hazafi, magyar stb.) sem értenek egyet az oldalak. Úgy pedig elég nehéz vitatkozni, hogy sem a kultúrált vita régen ismert és elfogadott eszközrendszere/szabályai, sem a rá épülő nyelvi kódrendszer nem nyugszik közös alapokon. Azt is értem, hogy aki uralja a nyelvet (közbeszédet), uralja a gondolatokat (közéletet) is. Orbán 2019-ben a következőt nyilatkozta a Kleine Zeitungnak: „Ha az ember nem nyeri meg a saját nyelvért vívott harcot, akkor nem nyer a tartalmakról szóló birkózásban sem.” (A nyelvpolitikáról egyébként itt írtam részletesen.)

Toleranciaharcos testszégyenítés balról / lekicsinylő Body shaming jobbról.

Schmidt Mária és Matolcsy kancsal, Orbán dagadt, törpe és cigány, Dobrev férfi, Baranyai Kriszta ronda. Ha csak az egyik oldalt kritizáló jelzőktől akadsz ki, gondold újra. Ha se a balostól, se a jobbostól, szintén…

Juhász Péter, Kétfarkú KovácsGeri / Szájer, Dajcstomi, Pálffy, VuitTóni és a drog esete Tóth Mariskával.

Most ne is menjünk bele a könnyűdrog/nehézdrog megkülönböztetésbe, vagy az alkohol, mint legelterjedtebb „legális, de nehéz narkó” kibeszélésébe. Annyit gondolj csak végig, hogy mit gondolsz az említett politikusok és a kábítószer kapcsolatáról, illetve, hogy befolyásolja-e a véleményedet az urak politikai hovatartozása. Egyébként ne legyenek illúzióitok, a „közszolgálati” (és persze ker) tévék és a Parlament WC-iből is kancsalul és két méter magasan lebegne ki egy beállt drogdetektáló kutya… Továbbá a hatalomról, mint tudatmódosító erőről és a miatta kialakuló addikcióról még nem is beszéltünk…

Ellenzékben nyugati demokrata / kormányon keleti autokrata a magyar politikus.

Ahogy egy korábbi szövegemben írtam, a mai, árokásásban/buborékfújásban érdekelt politikus nem elvek mentén politizál már, hanem „rugalmasan” változik a véleménye, attól függően, hogy ellenzékben vagy kormányon van-e. Itthon ellenzékben a szabad és demokratikus nyugat segítségét kéri, majd kormányon a nagy medvéhez és a mégnagyobb sárkányhoz húz, hogy ellesse a hatalom megtartásának diktatórikus kunsztjait. (Gyú’csány és Ó’bán is pont így tett.)

A végére pedig jöjjön két bónusz pont, ahol ugyanannak az embernek a megítélése változott meg, attól függően, hogy milyen szemüvegen keresztül nézett ki ő és mi a fejünkből.

Simicska megítélésének változása O1G előtt/után.

Simicska esetében a kettős mérce megjelenése azért különösen érdekes, mert ugyanarról a személyről van szó. Döbbenet-rökönyödve fogadtam a híres G nap után, hogy milyen sebességgel rehabilitálta az ellenzék támogatóinak egy része Simicskát, azt az embert, aki gyakorlatilag a meritokrácia ipari mértékű megerőszakolásával intézményesítette és foglalta központi rendszerbe a Fiatal Demokraták Szövetségének kleptokráciáját/neritokráciáját.

Forradalmár lázadóból / behódoló elnyomó.

„A forradalmat nem a lázadó csinálja, hanem a korrupció csinálja a lázadót.” – mondja Hamvas Béla. Persze azt is ő írja, hogy a lázadó aztán gyakran (mindig?) behódol, és kezdődik a kör újra… Orbán sem hitte volna el Nagy Imre (újra)temetésén, hogy egyszer majd Kádár lesz belőle. Ebben a témában, e szöveg lezárása gyanánt, Karinthy örökzöld írását javaslom, melyet itt tudtok elolvasni.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art