Paralimpia
Hazánkban (is) vallás a sport, tehát illendő megemlékezni arról, hogy az évnek e napján, pontosan 60 esztendővel ezelőtt kezdődött meg a magyarok számára minden idők legsikeresebb, büszke éremesőt hozó 15. nyári olimpiája Helsinkiben. Finnország fővárosában 69 ország közel 5000 sportolója küzdött 17 sportág 149 bajnoki címéért. (Külön érdekessége volt ennek a megmérettetésnek, hogy először itt indulhattak sportolók a Szovjetunió zászlaja alatt.)
A magyar sportolók 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzéremmel térhettek haza, amivel az összesített lista harmadik helyén zártak az éremtáblázaton! Nem meglepő módon, az uszodákban különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. (Hálás leszek, ha e helyütt elnézően fogadjátok tőlem a többes szám első személy használatát, bár magam, egy rajtam kívül álló, de viszonylag nyomós okból még drukkolóként sem lehettem jelen, lévén édesapám is csak 9 éves volt 1952-ben.)
Kardvívóink csapatban is nyertek és egyéni aranyat szerzett Kovács Pál. A férfi öttusa-csapat, valamint a labdarúgó válogatottunk is győzedelmeskedett. A “medencében” lett bajnok Székely “sírni-csak-a-győztesnek-szabad” Éva, Homonnai Katalin, Gyenge Valéria, a női 4×100 méteres gyorsúszóváltó, és (természetesen) a vízilabdacsapatunk. Csermák József kalapácsvető világcsúccsal nyert aranyat, Papp László (PappLaci) ökölvívó megvédte Londonban szerzett bajnoki címét, a birkózók közül Szilvásy Miklós és Hódos Imre nyert. A dobogó tetején állhatott még Takács Károly (sportlövészet), Korondi Margit (felemás korlát) és Keleti Ágnes is (talaj).
Mi változott meg az elmúlt 60 esztendőben? Erre a kérdésre mindenki maga adja meg a választ. Mindenesetre bő egy hét múlva kezdődik a 30. újkori nyári olimpia Londonban, valamint utána augusztus 29. és szeptember 9. között kerül megrendezésre a Paralimpia. E helyütt kérek mindenkit, hogy ezúttal ne csak az olimpiai csapatunknak, hanem a paralimpiai csapatunk/csapatok tagjainak is drukkoljatok! Mert megérdemlik! Függetlenül attól, hogy sajnos mivel nagyságrendekkel kevesebb (reklám- és szponzor)pénz van a Paralimpiában, jóval kisebb médiavisszhangot kap, ezért a legtöbb ember még a Paralimpia szót sem tudja helyesen leírni…
(Ezúttal) tényleg nem akarok ünneprontó lenni, ezért nem írok arról, hogy miként távolodott el az elmúlt évtizedekben az olimpia eszménye a Coubertin báró által felállított alapértékektől és, hogy miért jelent meg a dopping szükségszerűen (?) az egyre növekvő bevételek miatt. Mindenestre itt olvashattok Berkes Peti “tollából” egy hasznos bejegyzést Peter Ueberrot úrról, aki a ’84-es Los Angeles-i olimpia szervezőbizottságának elnökeként (a korábbi veszteséges rendezvények után) felállította azt az (állami finanszírozás nélküli) üzleti modellt, amely azóta is alapjául szolgál ennek a nagy múltú megmérettetésnek.
“Don't look at the Legs. Look at the Records.”
Paralimpia
Paralimpia
Paralimpia
Paralimpia
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.