Örkény Színház: Az ajtó

Több mint egy évtizede, nem láttuk a Szabó István filmet, „ezért” két éve „kárpótlásul” elmentünk megnézni Szeredás Emerenc „emlékkoncertjét” az Örkénybe.

Gáspár Ildikó át- és hozzáírói/rendezői/leporolói tehetségét már a Bűn és bűnhődés, illetve a Tóték előadások kapcsán hosszan ecseteltem. Nagy örömömre, ismét egy remek újragondolt darabot láthattunk a híres Szabó Magda regényt újragondolva, biedermeierkedés és műmájerkedés nélkül. Pogány Judit címszereplő karaktere szikár, apró gesztusokkal, alig mozogva és ügyesen kerüli el a túltolt szentimentalizmus csapdáját.

Gondolom a rendezőnő és dramaturgja, Ari-Nagy Barbara értő segítségével, instrukcióival és szándékaiknak megfelelően.

Antal Csaba többfunkciós, forgó „Colosseum díszlete” és Szabados Luca monokróm metál/plasztik glam/sci-fi jelmezei egymást és a történetet is segítenek modernizálni. Emerenc éles őszinteségét és távolságtartó habitusát jól szolgálja, hogy a színpad központjában, de egy csészealjban üldögélve különül el a világtól az előadás nagy részében. Alien, mondaná ma az utca embere. Egy más világ/kor szülöttje, akit egészen más morál mozgat, mint a körülötte harsány-nyüzsgőket.

Az író házaspár, akinél Emerenc takarít, kissé már szinte paródiái a fejünkben élő különc művészpárnak. Tibor (Vajda Milán) nem sok empátiát vagy részvétet mutat, felesége, Magda (Szandter Anna) viszont maníros dívasága ellenére emberibb alkat, de előre tudható, hogy változékonyságából még kirobbanhat egy nagy konfliktus Emerenccel. Csúnya árulását persze utóbb kompenzálni próbálja, kifelé és persze saját magának is elbábozva a (jó)emberséget.

Emerenc és Magda tudatosan felépített színpadi kontrasztja nyilvánvaló. Míg előbbi egyszerű ruhában, kevés mozgással, smink nélkül, kérlelhetetlen őszinteséggel és hitelességgel, továbbá realista játékmóddal operál, utóbbi az egyik parádés jelmezt a nyílt színen a másikra cserélve, harsányan beszélve/zenélve „szántja fel a színpadot”.

A mellékszereplők játéka, a Viola kutyát frappánsan, manírok nélkül hozó Patkós Marcival együtt ügyesen támogatja az előbb említett hármas interakcióit. A vokálozó, elnyűtt öregasszony raj („quasi párkák”) hármasa és az Emerenc számos macskáját alakító csapat szervesen és sok esetben humorosan illeszkedik a dramaturgiába. (A legényest táncoló macskák koreográfiája is Horkay Barnabásnak köszönhető.) Matisz Flóra Lili zenéje, a korszellemnek megfelelően könnyíti az előadás befogadását a fiatalabb korosztályok számára. Popslágerek keverednek áriával, feltehetőleg szintén a kortárs igényeknek megfelelően.

Annak eldöntését pedig e sorok olvasóira bízom, hogy ma az Emerencek, vagy a Magdák korát éljük-e…

Fotók: Horváth Judit, Bodor Balázs

Korábbi beszámolók Örkény előadásokról:

A hattyú
A tünetegyüttes
Bűn és Bűnhődés
Emma
Hamlet
Isten
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
The Black rider
Tóték