10 ember – 10 ér(v) – 10 nem ér(v)

Nnna kérem, alant egy „árokbetemető és országegyesítő”, kontár-szociológiai, fotel-pszichológiai művelet következik!

(Disclaimer: sokkkarakter, ezért fogyasztását soha, vagy egy lusta hétvégére javaslom.)

E szöveg végén, 3 x 10 pontban,  megpróbálok a következő, heterogén és vállaltan önkényesen kiválasztott források tartalmaiból egy koherens, konstruktív és együttműködő jövőképet szintetizálni a Fidesz ÉS a Tisza párt szimpatizánsainak. Alapozás gyanánt 10 „gyanús” foglalkozású jómunkásember gondolatait publikálom:

Christopher Bollas (pszichoanalitikus, író)
Leon Festinger (szociálpszichológus)
David Dunning és Justin Kruger (szociálpszichológus professzorok)
Hamvas Béla (filozófus, író)
Gustave Le Bon (szociálpszichológus)
Puzsér Róbert (kritikus, publicista)
Szilágyi Ákos (író, esztéta)
Prof. Dr. Unoka Zsolt (pszichiáter, pszichoterapeuta)
Vona Gábor (politikus)

Vona Gábor

Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd tőle hozok idézetet a B42-re, ezért kezdjük Vona Gábor hevenyészett diagnózisával, aki 2023-ban, pártvezértől szokatlan őszinteséggel, a többszörösen traumatizált, mentálisan beteg magyar társadalom önjelölt diagnosztájaként, a következő öt hazai patológiás vonásról beszélt. Nyilván erősen leegyszerűsítő (szélkakas politikus mondta), de mégis elgondolkodtató e felsorolás:

Disszociatív zavar – Nem tudjuk, hogy kelethez, avagy nyugathoz tartozunk-e.
Apa komplexus – Keletiségünkből fakadóan, mindig szükségünk van egy vezetőre, tulajdonképpen nem akarunk/merünk polgárosodni.
Anya komplexus – „Minket senki sem szeret, mindenki az ellenségünk”.
Tanult tehetetlenség – 1526 óta nem tapasztaltuk meg a valódi szuverenitást.
PTSD (Poszttraumás Stressz Zavar) – A 20. század traumái miatt elfáradtunk, elfásultunk.

Christopher Bollas 

A brit-amerikai pszichoanalitikus elméletében az erőszakos ártatlanság (violent innocence) egy olyan pszichológiai védekezési mechanizmus, amelyben az egyén kétségbeesetten ragaszkodik saját „jó” és ártatlan énképéhez, miközben elhárítja a felelősséget a saját agresszív, pusztító vagy önző tetteiért. Az egyén úgy érzi, ő csak áldozat vagy jó szándékú szereplő, és a negatív következményekért mindig mások (a „rosszak”) a felelősek. A világot élesen felosztja jóra (én/mi) és rosszra (ők), valamint a saját árnyoldalait kivetíti másokra.

Prof. Dr. Unoka Zsolt

A pszichoterapeuta szerint az említett „erőszakos ártatlanság” pszichés védekezése együtt mozog a „kellemetlen felismerés” fogalmával, amely az igazság kapuja, míg az erőszakos ártatlanság az a belső őrség, amely megakadályozza annak kinyitását.

Elvakult Fidesz híveknek
Unoka szerint a fideszesek számára a legnagyobb veszély most az, ha a vereséget nem valóságként, hanem sértésként élik meg. Az erőszakos ártatlanság itt akkor jelenik meg, ha a Fidesz gyászoló szimpatizánsai erkölcsileg továbbra is hibátlannak érzik magukat, és ezért a felelősséget tokkal vonóval kívülre „exportálják”. A kellemetlen felismerés ebben az esetben nem az, hogy mindenki bűnös, hanem az, hogy lehetett részem abban, hogy mások meg lettek bélyegezve, vagy megtanultak hazudni és öncenzúrázni. E fontos önreflexív beismerés nélkül a vereségből nem egészséges önvizsgálat, hanem csak egy új, szintén hamis mítosz születhet.

Elvakult Tisza híveknek
Unoka szerint Magyar Péter és hívei számára az a legveszélyesebb, ha elhiszik, rájuk nem ugyanazok a lélektani törvények vonatkoznak, és megszületik az új ártatlanság mítosza: mi vagyunk a tiszták, mi állunk a jó oldalon, ezért a velünk szembeni bármilyen kritika nyilvánvalóan rosszindulatú, kekeckedő, kontraproduktív és a régi rendet védő, restaurálni kívánó erő.

Az erőszakos ártatlanság fel nem ismerése több veszélyt hordozhat Unoka szerint: túlhatalmat, kritikaellenességet, új bűnbakképzést és megosztottságot, valóságtorzítást, amikor a társadalom megint kettéválik a „jók” és a „rosszak” táborára, csak ellenkező előjellel. Az erőszakos ártatlanság tehát minden emberi közösség kísértése, a vesztesnek azt súgja: maradj tiszta legalább önmagad előtt, a győztesnek azt: immár te vagy a tisztaság. A kellemetlen felismerés ugyanakkor mindig alázatos, mindig hordoz veszteséget, ámde szabaddá tesz.

Nem az ártatlanság tesz szabaddá, hanem az igazság elviselése.

Leon Festinger

A kognitív disszonancia szociálpszichológiai elmélet, melyet Leon Festinger amerikai pszichológus alkotott meg 1957-ben. Az elmélet alapgondolata, hogy amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Aki pl. eddig csak az M1/Kossuth rádió propagandájából épített magának „világképet”, éppen ezt a feszültséget élheti át. (Valószínűleg hasonlóan érezhette magát ’89 után az a réteg is, aki évtizedeken keresztül hitte el a kommunista propagandát.)

Szilágyi Ákos

„A magyar egy törzsi világ és most van egy törzsfőnöke.” (G. Fodor Gábor mondta, a Századvég think tank stratégiai igazgatója, Orbán egyik fő ideológusa.)

(A következőkben Szilágyi, a törzsiesedésről szóló szövegének részleteit olvashatjátok, a teljes esszé pedig itt érhető el.)

A törzsek színes és szagos közösségek. A törzsi világ a közvetlen érzékelésben, a testi tapasztalásban létesül, ezen áll és bukik. Szagok, ízek, tapintások világa ez. A törzs tagjai félszagokból megismerik egymást és szagáról ismerik meg az idegent. Megcsapja orrukat az ellenség szaga: a nem-ember szag. Szaga van a viselkedésnek, a mimikának, a testmozgásnak, az öltözködésnek. Közös szaga.
—
A latin eredetű tribe (törzs, néptörzs) és tribalism (törzsi rendszer, törzsiség) szavaknak az angolszász politológiai irodalomban és publicisztikában meghonosodott jelentése szerint tribalizmusként, újtörzsiségként jellemezhetők mindazok a modern és posztmodern törekvések, amelyek a modern politikai közösségeket (a nemzetet, a pártot, az osztályt) természeti, biológiai (biopolitikai), etnikai, faji, esetleg nemi alapon próbálják megosztani és újradefiniálni. A faji, nemi vagy etnikai összetartozás alapján teremtenek legitimitást szeparálódási törekvésekhez, leválthatatlan hatalmi klánok és klientúráik fenntartásához (vagy épp megdöntéséhez), gazdasági-hatalmi privilégiumok megszerzéséhez vagy többletjogok (pozitív diszkriminációk) kivívásához.

A középrétegek között anyagi forrásokért, elosztási területekért, befolyásért stb. folyó szüntelen érdekharc (ki kapja, kinek kell kapnia az elosztási tortából a legnagyobb szeletet?) kölcsönveheti és kölcsön is veszi az archaikus törzsi gyűlölködés és rajongás mitologikus nyelvét, ahogyan olykor a vallási és a politikai-ideológiai hitháborúk nyelvezetét is.
—
Ha az afrikai tribalizmus, vagyis a törzsi világállapot konzerválása (a nemzetté válás megakadályozása, a polgári egyenjogúság semmibe vétele stb.) végső soron arra fut ki, hogy a törzsi vezetők kleptokratikus-korrupcionista uralmát megalapozzák és örökletessé tegyék, akkor az európai tribalizmus, a modern nemzetek tribalizálása arra, hogy a politikai közösség megtagadásával, a politikai társadalom egyik része (párt, pártvezetés és klientúrájuk) megőrizze vagy megszerezze a hatalmat övéinek, saját törzsének, vagyis a vele habituálisan, érzületileg azonosuló középosztálynak, s hogy törzsi felhatalmazást kapjon az erőviszonyok állami beavatkozással történő megváltoztatására, a mieink privilegizálásra (mert hát ki látott még olyat, hogy saját földjén ne a törzs, hanem holmi jöttment itt-lakók legyenek az urak!) a gazdaság, a politika, a kultúra összes területén. Mintha a nemzet már csak így törzsi alapon  lenne megmenthető.

David Dunning és Justin Kruger

Aki hülye, nem tudja, hogy hülye, mert hülye. Akit ennél szofisztikáltabb és/vagy píszíbb megközelítésre vágyik (gyanítom olvasóim többsége ilyen), David Dunning és Justin Kruger urak tanulmányának elolvasását javaslom. A kutatás eredményét a végletekig és azon túlra leegyszerűsítve: a két említett szociálpszichológus professzor arra jutott, hogy az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Ezt a (jobb esetben) folyamatot szemlélteti a következő grafika.

Azért használtam a „jobb esetben” szerkezetet, mert a magabiztos prolihisztor fotelszakértők (vírus, foci, közgazdaság és MINDEN. Is.) általában nem ereszkednek (zuhannak?) alá a hülyeség hegycsúcsáról, hanem büszkén-fitymálva nézik (le) a fenntarthatóság fennsíkján piknikező valódi szakértőket. (Máshogy fogalmazva: hiába úsznak az információ tengerében, mégis belefulladnak a tudatlanságba.)

Érdemes megnézni a koronavírus kapcsán összeültetett vitamineladó sarlatánok (Lenkei „belefekszem-egy-kád-koronavírusba” Gábor + Gödény „kamupárt- és testépítő” Gábor) és a valódi szakértők beszélgetéseit. (Ne becsüljétek le az emberi hiszékenység erejét, Lenkei cégei 2020-ban 3,5 milliárdos árbevételt termeltek, Gödényé pedig 2021-ben 2,35 milliárdot.)

Bár Dunning és Kruger urak közel negyedszázados kutatását sokan ismerik, de talán fontos rávilágítani arra a tényre, hogy a Cornell egyetem hallgatói között zajlott a teszt…

Ez az intézmény az USA egyik legnagyobb kutatóegyeteme és tíz Nobel-díjast adott a világnak. Mindebből az következik, hogy nem csak a „hülyék” becsülik túl a tudásukat egy adott témakörben, hanem (szinte) mindenki. Én is már számtalan esetben estem ebbe a hibába. Persze csak további, az adott ügyben megszerzett mélyebb ismeretek megszerzése után diagnosztizáltam magamon a helytelen önértékelésem tényét. Többnyire persze utólag.

Puzsér Róbert

Puzsér terminológiájában a társadalom az államnép szerveződése, a piacnép embercsoportja csak tömeget alkot. Ez persze meglehetősen önkényes elnevezés, de érteni vélem a használatát, sőt, nem is tartom hatásvadász(at)nak.

Piacnép 
Robi a fogyasztók (és a befektetők) egy nagy csoportját nevezi így. Ez a tömeg a fogyasztásával fejezi ki önmagát és a fogyasztási kosara alapján kötődik a közösséghez.

Államnép 
Puzsér a polgárok, a (tudatosan) választók csoportját nevezi így. Ez a csoport a szavazatával fejezi ki önmagát, érvényesíti az akaratát és emelkedetten szolidáris a többiekkel. Ez fontos részét képezi az identitásának. Tagjai állampolgári alapon kötődnek a közösséghez. Robi az egyik (frissebb) APU-n Kassai Lajos következő meghatározását citálta a közönség elé:

„A társadalom a közösségek közösségének szövete.”

A társadalomban tehát, megtartva önmagad személyiségét, járulsz hozzá szolidárisan a közösséged értékeihez, míg a tömegben, tulajdonképpen feladva a személyiségedet, pusztán a pénzköltési szokásaid alapján pozícionálod magad a „táplálékláncban”. Ezzel az intézményesített konzumidiotizmussal aztán elszemélytelenedik a fogyasztó és persze veszít az ember(ies)ségéből is. A kapitalizmus ezért piacnépben gondolkodik. Célja, hogy a középpolgárság emelkedjen befektetőnek, vagy süllyedjen le öntudatlan fogyasztónak.

Hamvas Béla

(A következő szöveg ’A vízöntő’ című írás 4. fejezetéből származik)

„Tömeg és tömeg között nincs különbség. Teljesen mindegy, hogy kik vannak együtt, kongresszusra gyűlt diplomaták, gyűlésre hívott akadémikusok, parlamenti ülésen a képviselők, az osztályban az iskolás gyerekek, választópolgárok, szakszervezet, mezőgazdasági munkások, törvényszéki esküdtek vagy színházi nézőközönség. 

Miért mindegy? Mert bármilyen csoport legyen is, az ember tudata, bármilyen kidolgozott legyen egyénileg, lefokozódik. A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható. 

Kollektív állapotban az ember olyasvalamit hisz, amit nem is ő hisz, hanem csak úgy általában hisznek. Az ember nem egyéni lény, hanem valamivel azonosítja magát, nézettel, érzéssel, tettel, esetleg tárggyal, esetleg más emberrel. Ezt a jelenséget „participation mystique”-nek nevezték el. A tudattalan, nem lévén birtokában még a kezdetleges megkülönböztetéshez szükséges eszközöknek sem, állandóan összetéveszti magát valami vagy valaki mással, és ennek a másnak véleményét vallja és életét éli, mialatt saját magáról való tudata félig feloszlottan az ösztönök zavaros mélyében lebeg.”

Gustave Le Bon

(A tömegek lélektana)

A szerző a XIX. század végén a munkásmegmozdulásokat figyelte meg. Ezen események során, az alapvetően szelíd munkások viselkedése a tömegben markánsan megváltozott. Olyan cselekedeteket is hajlandók voltak megtenni, amit egyedül soha. A tömeg és vezetője quasi „hipnotizálta” a hallgatókat. Egyfajta közös tömegérzelem alakult ki, amelyet Le Bon érzelmi ragálynak, vagy érzelmi fertőnek hív. „Mi vagyunk az erkölcsösek, az okosak, a zsenik, ellenben az ellenség erkölcstelen, buta és félrevezetett.” Ezeket a tömeg és vezetője által keltett emóciókat egy vélt, vagy valós krízis megemlítése felnagyíthatja.

A közös érzelem egyik jellegzetes motívuma az erős ellenségkép és a saját csoport túlértékelése.

„Bizonyos adott körülmények között, de csakis ezek közt a körülmények közt, valamely embercsoportnak új és az azt alkotó egyénekétől nagyon eltérő jellemvonásai vannak. A személyiség tudata eltűnik s az összes egyedek érzelmei és gondolatai ugyanazon irányt vesznek. Egy kollektív lélekformálódik, átmeneti módon ugyan, de jól megkülönböztethető jellemvonásokkal. Bizonyos együttesség jött létre, amit jobb szó híján organizált tömegnek, vagy ha úgy tetszik, lélektani tömegnek nevezek. Ez most már egyetlen lény és alá van vetve a tömegek lelki egységbeli törvényének.

Az először nyilvánuló szuggesztió a lelki infekció folytán megszállja az agyvelőket és nyomban megvan az érzelmi egység. Mint minden szuggerált lénynél az agyat elfoglaló képzet tetté igyekszik változni. A tömegnél egyforma könnyen megy, akár arról van szó, hogy felgyújtson egy épületet, akár arról, hogy önmagát feláldozza. Minden az izgalom módjától függ és nem, mint az izolált egyénnél, a kivitel és a megfontoló ész közti kapcsolatoktól, ami a megvalósítást meggátolhatná.

És mivel a tömeg folyton a tudattalan határai közt bolyong, s minden szuggesztiónak könnyen aláveti magát és megvan benne az érzelemnek az a hevessége, mely csak az ész befolyása alá menekülni nem tudó lények sajátsága, hiányában minden ítélő észnek, nem is lehet más, mint a legszélsőbb mértékben hiszékeny.”

10 pont arról, hogy merre lehet az előre.

1. A jelenben és a jövőben a (mindenkori) győztesek nem válnak jó szándékuk és törzsük foglyává. A mindenkori vesztesek pedig (most a fideszre szavazók) újabb mítosz felépítése helyett önreflexíven levonják a tanulságokat.
2. A hajó visszafordítása keletről nyugatra. (Ruszofil öngyarmatosítás helyett szuverén európai állam.)
3. Egyik oldal sem tűri tovább a szekértáborának véleménydiktatúráját.
4. A korábbi kooptált és/vagy kollaboráns ellenzéki réteg őszintén szembenéz a múltbéli megalkuvásaival.
5. A kritikus gondolkodás kiépül a Tisza jövőbeni tevékenységével kapcsolatban is. (Ebben persze a 4. hatalmi ágat képviselő független sajtónak is nagy szerepe van.)
6. A valóság iránti igény visszaépül a szektás kettős mérce és post-truth romjain.
7. Pannónia és Hunnia népe megegyezik egy „nemzeti minimumban”, amely mindenkinek egyaránt fontos (pl. oktatási rendszernek visszaadni az autonómiát, jogi elszámoltatás, gyermekvédelem, alkoholizmus kezelése stb.).
8. Az évtizedek óta tabusított és átkeretezett ügyek (ügynökakták, Trianon, cigánykérdés, drogprevenció stb.) értelmes és józan diskurzusa elindul.
9. Elindul a polgárosodás, magyarán több felelősséget vállalunk, és nem egy erős királynak és helyi hűbérurainak delegáljuk renyhén a boldogulásunkat.
10. Az ön- és honismeret fejlesztése is kulcsfontosságú, hiszen a kognitív torzítások beazonosítása a politikusokon (és magunkon) segíti a valóban autonóm személyiségünk kialakulását.

10 pont ami, „nem ér”

1. Testszégyenítés (Schmidt Mária/Matolcsy kancsal, Dobrev ijesztő stb.).
2. Kettős mérce (pl. Finkelstein/Werber és Orbán/Gyurcsány xenofób kampányainak más megítélése. Még 2002-ben is egymás mellé lehetett tenni Medgyessy Péter BM III/II-es tiszt tevékenységét és Pokorni Zoltán (Fidesz elnök) apjának ügynök múltját.
3. Szekértábor véleménydiktatúrája. (A Fidesz és a Tisza híveinek egy részére is vonatkozik persze).
4. Kritikus gondolkodás hiánya a saját pártom iránt (lásd előző pont).
5. Kognitív torzítások (Cognitive Bias) gyakori használata (vágyvezérelt és motivált gondolkodás stb.).
6. Tömegpszichózis hatásának figyelmen kívül hagyása.
7. Szélsőségesen kirekesztő ők/mi gondolkodás. Miért nem része a nemzetnek a baloldali ember és miért nem lehet demokrata egy jobboldali személy? Tényleg azt gondoljuk, hogy Kossuth Lajos nem volt magyar, vagy Antall József nem volt demokrata?
8. Rasszizmus, antiszemitizmus. Az Orsós Viktor vagy Zsidesz szótalálmányok éppúgy rasszisták, mint a libsi (liberális+zsidó), vagy a Zsindex (akkor még nem NER lap volt az Index) kifejezés kreálmányok, vagy Lázár vécékefés öngólja.
9. Bizonyítatlan hírek (hoax, fake news stb.) tényként elfogadása és a post-truth felhangosítása (Semjén zsoltibácsizása, Orbán Viktor/Magyar Péter veri a feleségét stb.)
10. Primitív, zsigeri törzsi gondolkodás elhatalmasodása mindkét oldalon.

10 pont ami, „ér”, sőt kívánatos

(Nyilván ez több évtized következetes munkája, de valahol el kell kezdeni.)

1. Közös nemzeti minimum meghatározása (ez elengedhetetlen egy társadalom tagjainak hatékony együttműködéshez).
2. Polgárosodás (már többször elutasítottuk, de végre felelősséget kell vállalnunk magunkért).
3. Hatalom visszaszerzése a politikai elittől. (Ez persze összefügg az előző ponttal.)
4. Régi sérelmek morális és jogi lezárása. (Közpénz tolvajok és szellemi kútmérgezők elszámoltatása, Trianon, ügynökakták stb.)
5. A panaszkodáskultúra tökéletesítése helyett, a meritokratikus kapitalizmus szabályainak elsajátítása.
6. Demokrácia vívmányainak és működésének megértése (önkormányzatiság, szabad sajtó szerepe, asszertivitás elsajátítása és felelősség vállalása stb.)
7. Civil kurázsi és alkalmazkodóképesség elsajátítása (és transzgenerációs továbbadása).
8. Következetes kulturális építkezés. (Jelenleg a burzsoázia pénzes prolijai sokkal kevesebb dologban különböznek a roncstársadalom lumpenprolijaitól mint gondolnák. Hermès Himalaya Birkinnel veretni ehhez nem elég…)
9. Leszámolni végre a korrupcióhoz való ambivalens hozzállásunkkal. („Korrupció az, amiből kihagynak.”)
10. Szolidaritás és emancipáció felépítése (nők, kisebbségek, fogyatékossággal élők, elesettek stb.).

Mielőtt nekiesnénk egymásnak, fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki rázta meg az üveget?