Örkény Színház: Galilei élete

Blogger42 | 2024. október 11.

Bertolt Brecht legszemélyesebbnek tartott drámája ez.

Az Örkény Színház új évadának első nagyszínpadi bemutatójaként múlt pénteken volt a premier, mi másnap, szombaton láttuk a darabot. Nem sokszor állították színpadra itthon ezt az előadást. (Szeged, Debrecen, Miskolc mellett csak kétszer a Nemzeti Színházban. (Brecht, bár az epikus színház megteremtője, itthon inkább irodalmi etalon, mintsem színházi.) Utóbbi két nemzetis színrevitelből a korábbi, 1962-est Major Tamásnak, a 2016-ost Zsótér Sándornak köszönhetjük. A Major rendezte korábbi előadásnak a kapcsán írta Kiss Gabriella a következőt a Theatron oldalon:

„Az első »dán változat« (1938/39) felszólítás, figyelmeztetés a hitleri hatalom felsőbbségét elfogadó német értelmiségiekhez. A második »amerikai változat« (1947) az atomhasadás feltalálása és az atombomba felhasználása kapcsán kutatja a tudós individuális felelősségét. A magyarra lefordított, összkiadásokban olvasható harmadik »német/berlini változat« (1955/56) Galileit Oppenheimer pandant-jának értelmezi.”

A tudós felelőssége, reputációja és „gerincferdülési motivációi”, illetve a hatalom-vallás-tudomány triumvirátusának egymásra hatása persze sokat változott a mű megszületése óta, Brecht a II. világháború legelején írta a szöveget, a sikeres német uránatom-hasítási hír hatására. (Sokat elmond a hozzáállásáról, hogy a Hiroshimára ledobott atombomba után átírta a darab végét.) BTW: Már az első világháború kitörése után írt háborúellenes dolgozatáért majdnem kirúgták Brechtet a gimiből és Hitler hatalomra jutása után el is kellett menekülnie a hazájából. Később könyvei elégetése mellett még állampolgárságától is megfosztották.

Mindezek után születettek meg (többek között) a Galilei élete, a Kurázsi mama és a Hitlert karikírozó Állítsátok meg Arturo Uit című művei. 1956 augusztusában egyébként éppen a Galileit próbálta Brecht, amikor rosszul lett és végül egy szívinfarktus végzett vele.

Rátérve az aktuális Örkény előadásra, az ezerhatszázas évek viseletével szemben Galileo Galilei (és a többiek) ebben a Polgár Csaba rendezte változatban a Zsótér Sándor által a Nemzeti Színházban színrevitthez hasonlóan szinte csupasz(ok). Ugyan a Nemzetiben a sportos főszereplő Trill Zsolt még fekete klottgatyában moralizált, az Örkényben pedig a korpulens Borsi-Balogh Máté és Csuja Imre már napocskás (sic) strandszerkóban viaskodik a Vatikánnal, egyiküket sem csomagolta vaktiszteletbe és/vagy talpig reneszánsz brokátba a rendező. Jól van ez így a XXI. században. Ahogy Polgár Csaba mondja:

„Galileit hús-vér embernek mutatja a darab, nem márványszobrot emel neki. Inkább hedonista falstaffi figura ő, mint aszkéta tudós-alkat.”

A 16. századi Firenze, Róma és Velence helyett akár a Marson, vagy a Grand Canyonban is játszódhatna az előadás, 42 éve, a jelenben vagy akár a jövőben. Nyilvánvaló az absztrakt, állandóan módosuló, sziklás látványvilág szerepe, az alkotók el akarták emelni egy adott helytől és kortól a darabot. Sikerült! (Izsák Lili jelmezeit és díszleteit már sokadszor dicsérem, Polgár Csaba érthető okokból ragaszkodik hozzá.)

Az egyik legfontosabb párbeszéd az első felvonás végén érkezik, közvetlenül a szünet előtt. Ebben Józsa Bettina, az egyik tudós papot alakító színésznő bizonygatja Galileinek, hogy a tudatlan népet nem szabad a tudománnyal meg-, és összezavarni.

Hamar a szünet után is érkezik egy újabb csúcspont. Ebben az élőkoncert jellegű tömegjelenetben/megőrülésben a rendező pellengérre állítja a mai dekadens kor önhitt, bután-magabiztos, „fotel polihisztor” átlagpolgárát, aki már nem hisz a tudósoknak. (Sem.) Ez utóbbi üzenet talán a legkorszerűbb, hiszen a szakemberek véleménye iránti általános szkepszis viszonylag új keletű. Nyilván a post-truth tendenciák, a tudományos intézmények egyre nagyobb átpolitizálódása és az internet heterogén, nehezen hitelesíthető és szűrhető, végtelen adatmennyisége is szerepet játszik ebben.

Ma már nem helio-, vagy geocentrikus az emberek világképe, hanem egocentrikus.

Az előadás egy pontján a kivetített IT’S A WONDERFUL LIFE „neon felirat” utolsó szavából eltűnik az F betű…

Antonin Artaud írja, hogy: „Akárcsak a pestis, a színház is olyan válság, amely vagy halállal, vagy teljes gyógyulással végződik. A pestis éppen azért felsőbbrendű kór, mert tökéletes válság, vagyis nem következhet utána más, csak a halál vagy a teljes megtisztulás. Ugyanúgy a színház is azért kór, mert olyan felsőbbrendű egyensúly, amely rombolás nélkül nem érhető el. Energiáit felszító önkivületre ösztökéli a szellemet: s végül megállapíthatjuk, hogy az ember szempontjából a színház hatása, akárcsak a pestisé, jótékony, mert hatására az emberek olyannak látják magukat, amilyenek vagyis lehull az álarc, kiderül a hazugság, lelepleződik az erőtlenség, az aljasság, a képmutatás ….. ”

A darabban egyébként a pestis terjedését a covid hazai megjelenéséhez hasonló módon kezeli a központi kormányzati média. (Bagatelizálás és relativizálás után veszik csak komolyan.) Olyannyira nyilvánvaló a párhuzam, hogy ugyanaz a szóvivő mondja be a híreket a televízióban, aki itthon a pandémia idején tette. (Kis színes: Gál Kristófról van szó, aki bár ma már az ORFK-nál szolgál ezredesként, de „eredetileg” színészként végzett Máté Gábor osztályában.)

„Aki nem ismeri az igazságot, az csak tökfej. De aki ismeri, és hazugságnak nevezi, az bűnöző.” Bertolt Brecht

Amúgy érdekes kettősség, hogy míg Brecht marxista volt, Galilei mélyen vallásos. Ez az éles világnézeti különbség biztosan szerepet játszott a címszereplő szájába adott mondatok megírásában. A drámában tehát BB ír GG-ről. (BTW: A feleségem leánykori monogramja is GG.) Kis színes: Gabi édesapja, Gödöllői Lajos 1964-ben a Színház és Filmművészeti Főiskolán szerzett színjátszó-rendezői, valamint dramaturgi képesítést, majd később, 1982-ben színháztudományi szakon egyetemi diplomát kapott és 1983-tól a Művelődési Minisztérium Színházművészeti osztályát vezette, továbbá Gabi Brechtről írta a szakdolgozatát.

A következő sorok Brecht munkanaplójából származnak:

„ … Galilei nemcsak önmagát mint személyt rombolta le, hanem tudományos munkájának legértékesebb részét is. Az egyház (vagyis a felsőbbség) kizárólag azért védelmezte a biblia tanítását, hogy megvédje önmagát, a tekintélyét, elnyomói és kizsákmányolói lehetőségeit. A nép kizárólag azért érdeklődött Galilei csillagászati elmélete iránt, mert szenvedett az egyház uralma alatt. Galilei a tulajdonképpeni haladást dobta oda koncul, amikor visszavonta nézeteit, cserbenhagyta a népet, a csillagászat újra szaktudomány lett, a tudósok apolitikus, elszigetelt munkaterülete. Az egyház elválasztotta ezeket az égi „problémákat” a földiektől, megszilárdította uralmát, és aztán készségesen elismerte az új elméleteket.”

Sigmund Freud A pszichoanalízis egy nehézségéről (1917) című tanulmányában azt írja, hogy az emberiség önmagáról alkotott felfogását a tudomány részéről történelme során három nagy nárcisztikus sérülés érte.

Az elsőt Kopernikusz okozta azzal, hogy felfedezte: a Föld nem az Univerzum közepe és az ember nem a világ ura (kozmikus sérelem). A második sebet Darwin ejtette, azáltal, hogy igazolta: az ember – aki isteni származására hivatkozva minden élőlény fölé helyezte magát – az állatvilágból származik (biológiai sérelem). A harmadikat maga Freud okozta azzal, hogy megkérdőjelezte az én önmaga feletti uralmát, rávilágítva ezzel arra az alapvető szubjektumelméleti problémára, melynek következtében nyilvánvalóvá vált a modern ember egzisztenciális válsága (pszichológiai sérelem).