Ahogy azt múlt heti cikkemben írtam, 2014 óta minden évben bemutatjuk a BIKEEXIF Top 10 épített motor listáját, illetve 2015-től a szerkesztői válogatásukat is.
Előbbi objektív lista, mivel tisztán „adat-alapú”, vagyis az oldallátogatások száma alapján képezi évente a magazin. Utóbbi pedig vállaltan szubjektív, hiszen a magazin szerkesztői választják ki néhány egyszerű szabályt betartva a számukra legkedvesebb épített motorkerékpárokat.
Ezek a magukra mért szabályok a következők:
TOP10 – 2014
TOP10 – 2015
TOP10 – 2016
TOP10 – 2017
TOP10 – 2018
TOP10 – 2019
TOP10 – 2020
TOP10 – 2021
TOP10 – 2022
TOP10 – 2023
TOP10 – 2024
Editors Choice 2015
Editors Ch. ’16/1
Editors Ch. ’16/2
Editors Choice 2017
Editors Choice 2018
Editors Choice 2019
Editors Choice 2020
Editors Choice 2021
Editors Choice 2022
Editors Choice 2023
Triumph T140 / 46Works
A motor vonzerejének nagy részét az adja, hogy Nakajima-san egyedi feladatot kapott. Ügyfele egy olyan motort szeretett volna, amely a japán Legend of Classic pályaverseny-sorozatban versenyezhet, de vizuálisan Steve McQueen ikonikus ‘955’ TR6-os „homokbuckajárója” ihlette. Egy pályamotor építése azonban egy „sivatagjáróból” úgy hangzik, mintha fából vaskarikát szeretnénk csinálni!
A vázon, lengőkaron és motoron kívül végül semmit sem tartott meg a mester. A motort a shizuokai Gladstone építette át, a dugattyúk, a vezérműtengelyek és a motorfej frissítésével, a szíjhajtás átalakításával, új sebességváltóval és új Keihin CR karburátorokkal. Eközben Shiro megerősítette a vázat, a jármű Yamaha villákat, egyedi kormányszárat és kormányrudat, új lengéscsillapítókat, jobb fékeket és 18 colos kerekeket kapott. A felső traktusban egy reprodukált Triumph üzemanyagtartály, egy kézzel készített Bates-stílusú háromnegyedes ülés és egy meghajlított segédváz található. Az egyedi alkatrészek száma túl sok ahhoz, hogy fel lehessen sorolni őket, de van egy kiemelkedő darab: a titán kipufogórendszer, amely Shiro munkájának egyik védjegyévé vált.
Honda Africa Twin / Auto Fabrica
Napjainkban a kalandmotorok tervezése érdekes fázison megy keresztül. Néhány márka megelégszik azzal, hogy ragaszkodik a jól bevált formuláihoz, mások kétségbeesetten próbálják újra feltalálni a kereket, mások a rallyversenyzésből merítenek inspirációt, megint mások a múltba tekintenek, hogy modern klasszikusokat alkossanak. De ez az egyedi Honda Africa Twin, amelyet a Muharemi testvérek készítettek az Auto Fabrica-nál, a saját útját járja. Alapját egy modern Honda CRF1100 Africa Twin képezi, minden elképzelhető elektromos trükkel felszerelve. Az Auto Fabrica ugyan érintetlenül hagyta az Africa Twin tech kütyüit, de végül az eredeti dizájnból alig maradt valami.
A jármű egyedi alumínium tankfedelet visel egy rejtett tartály felett, ami fél literrel növeli a teljes kapacitást. A vaskos nyereggel, az alumínium oldalpanelekkel és a klasszikus enduro műanyagokat idéző alumínium hátsó sárvédővel kombinálva az Africa Twin vaskos sziluettje a ’80-as évek off-road versenymotorjait idézi. Közelebbről szemügyre véve a motorkerékpárt egy rakás trükkös részletet fedezhetünk fel – például azt, ahogyan az Auto Fabrica az eredeti TFT-kijelzőt a tank tetején lévő házba helyezte át. A srácok még egy lépéssel tovább mentek, a felfüggesztést Öhlins alkatrészekkel frissítették, mindkét végére Brembo féknyergeket szereltek, és egy teljes titán kipufogórendszert is felpattintottak a motorra. A menő fehér/piros fényezés az egésznek gyári prototípus érzetet kölcsönöz.
Yamaha RXZ / FNG Works
Két Yamaha RXZ 135 motor egybeolvasztva, egy testre szabott futómű és a vizuális egyensúly iránti, már-már mániákusnak tűnő elkötelezettség – ez csak néhány ok, amiért Irwann Cheng megérdemli a helyet ezen a listán. Az a tény, hogy ezt a rendkívül fantáziadús gépet alacsony költségvetésből hozta létre, még lenyűgözőbbé teszi a projektet. A konstrukció évekkel ezelőtt született meg, amikor Irwann először látogatott el a legendás Mooneyes kiállításra. A motor megépítésének lehetősége végül akkor nyílt meg, amikor a malajziai Art of Speed kiállításon megrendezték a build-offot, amelynek nyereménye egy jegy volt a Mooneyes-re.
Az FNG Works zászlója alatt dolgozva Irwann úgy építette meg a „Twinboss” Yamahát, hogy két RXZ motor burkolatát hegesztette össze. A két forgattyús tengelyt módosították, majd összekapcsolták. A motor belsejének nagy része új. Kívülről Irwann egy monocoque karosszériát és egy csővázat épített, és olyan rögzítőlemezeket alkalmazott, amelyek a motort bölcsőbe helyezték, miközben lengőkarokként működnek. A párhuzamos vonalak és a Fibonacci által inspirált arányok váltják egymást a járművön. És igen, Irwann eljutott a Mooneyes-re a motorral – és be is zsebelt néhány díjat a versenyen.
Suzuki GSX-R1100 / HAXCH Moto
Az egyedi retro sportmotoros szcéna még mindig viszonylag kevés tagból áll, de folyamatosan olyan motorokat gyárt, amelyek lenyűgöznek minket. Az élen az olyan építők állnak, mint Marc Bell – ismertebb nevén HAXCH Moto. Marc nem csak a ’80-as évek sportmotorjait szereti, de azt is tudja, hogyan kell őket kissé (?) „felpiszkálni”. Ez a felújított 1988-as Suzuki GSX-R1100 Slabside Marc egyik legjobb átépítése. Futóművét Maxton belsővel ellátott GSX-R750 SRAD villával, Maxton hátsó lengéscsillapítóval, Dymag kerekekkel és Brembo M4 első féknyergekkel frissítették. Az átépített motor Dynatek Dyna 2000 gyújtást, Mikuni RS38 flatslide karburátorokat és Yoshimura kipufogót használ.
A karosszéria korhű érzetet kelt, de nagyrészt egyedi cuccok vannak a motoron. Marc egy utángyártott üvegszálas burkolattal kezdte, amelyet átalakított, hogy egy pár LED-es fényszórót helyezzen el rajta. Hátul a járművet egy kézzel készített alumínium hátsó idom díszíti, amelyet egy egyedi segédkeretre szereltek. Ahogy azt már megszokhattuk a HAXCH-tól, a Slabside festése is ultramenő. A Gixxer eredeti színpalettáját használja, de újragondolva, hogy olyan modern hangulatot teremtsen, amely még mindig úgy néz ki, mintha egy ’80-as évek végi Suzuki prospektusból ugrott volna ki.
Royal Enfield Shotgun 650 / ICON Motosports
Portland legjobbjai idén is elkápráztattak bennünket néhány klassz custom géppel, de ez a Royal Enfield Shotgun 650 volt az, ami a legnagyobb figyelmet követelte. A Royal Enfield főhadiszállása rendelte meg – akiknek tudniuk kellett, hogy az ICON Motosports azonnal lemond a Shotgun 650 bobber stílusáról, hogy valami „komplexebbre” cserélje. Az átépített jármű végül részben café racer, részben drag bike. Áttervezték a váz hátsó felét, két Kawasaki Ninja 650 lengőkarját egy egységbe tömörítették, és Twin Nitron lengéscsillapítókkal támasztották meg. A villa egy Ninja ZX-10R-ből származik, a kerekek pedig régi, 16 colos Astralite versenydarabok.
Az első burkolat egy Air Tech Yamaha FZ750 alkatrész, a hátsó púp pedig egy Buell S2 Thunderboltról származik; mindkettő alapos műtéten esett át a folyamat során. A csapat egy Yamaha RD400-as üzemanyagtartályt is beszerelt, amelyet utólagosan egy endurance stílusú töltőnyakkal és egy fedélzeti üzemanyagszivattyúval szerelt fel. További módosítások közé tartoznak az egyedi villavédők, az új haspáncél, a 3D nyomtatott aero szárnyak és a motorházfedél fúvókái, amelyeket egy másik donor motorházfedeléből műtötték át a legények. A karosszéria amerikai színösszeállításban készült el, szponzori grafikákkal és egy Royal Enfield márkajelzéssel kiegészítve. A szögletes fényszórótól az ülés alatti kipufogórendszerig és a speckó kipufogóig ez az ICON különlegesség tele van fantasztikus részletekkel.
Harley-Davidson Shovelhead / Infinity Inc.
Ez a Masumi Tsuchinótól, az Infinity Inc. munkatársától származó Harley Shovelhead már messziről is lenyűgöző. De közelebbről szemügyre véve egyedi részletek tárháza tárul elénk, mindez olyan precizitással összeállítva, amitől egy tapasztalt Tetris játékos is elpirulna. Ami Tsuchino-san Shovelheadjét kiemeli a többi közül, az az, ahogyan a motor bal oldalára koncentrál. Ott található a kézi váltó, az egyedi olajtartály és még a testre szabott dupla kipufogórendszer is.
Ahogy az várható volt, végül e „túlvilági” Harley-n nagyon kevés Shovelhead alapfelszereltség maradt. Az eleje egy Harley VL rugós replika, de a 21F/19R keréktárcsákhoz igazodóan szűkítettek rajta kissé. A váz pedig egy régi Panheadből származik. A felső traktusban egy kézzel készített alumínium üzemanyagtartály található, a tanksapka mögött pedig egy modern Motogadget sebességmérő van beépítve. Ehhez egy Messinger bobber ülés és egy átalakított Sportster hátsó sárvédő került beépítésre. Masumi kézműves munkájához finom, board track ihletésű festés társul, amelyet polírozott, eloxált és homokfúvott alkatrészek egészítenek ki.
BMW K100 / Motocrew
Ahhoz képest, hogy Chris Scholtka csak részmunkaidőben foglalkozik motorok testreszabásával, rohadtul jól csinálja. A Motocrew név mögött álló embernek van érzéke a menő café racerek építéséhez – még akkor is, ha olyan nehézkes donorral dolgozik, mint ez a tiszteletre méltó 1984-es BMW K100-as. Chrisnek volt már néhány egyedi K-sorozatú építés a tarsolyában, amikor a megbízás érkezett, ezért úgy döntött, hogy a korábbi tapasztalataira építve még magasabb szintre emeli ezt az átépítést. Ez a jármű egy Ducati Panigale első részen, egy 1990-es BMW K1100 lengőkaron és egy 2000-es K1200S hátsó keréken gurul, ami modern érzést kölcsönöz a vasnak. Végül a Touratech állítható hátsó lengéscsillapítója támasztja a hátsó traktust.
A karosszériára áttérve Chris a K100-as eredeti üzemanyagtartályát egy kézzel készített PVC műanyag burkolathoz illesztette, éles vonalat hozva létre, és eltakarva a csúnya bemélyedéseket, amelyek általában az eredeti burkolatok mögött rejtőznek. Hátul egy egyedi farokpúp ül, amelyet egy szintén egyedi segédkeret támogat, és egy integrált hátsó lámpa zár le. A kiemelkedő darabok közé tartozik egy újrahasznosított Husqvarna fényszóró, egy high-end Motogadget finomságokkal megrakott műszercsoport és egy brutál, négy az egyben kipufogórendszer. A festés könnyed és vagány játék az ikonikus John Player Special színekkel. Minden passzol – egészen a Heidenau K73-as gumikig, amelyeket Chris azért választott, mert az F1-es esőgumikra emlékeztetik.
Buell X-1 Lightning / Mule Motorcycles
Nem véletlen, hogy Richard ‘Mule’ Pollock idén mindkét Top 10-es listánkra felkerült. Akárcsak a Sportster flat tracker, amely bekerült az első Top 10-be, ez a motor is az amerikai Grand National Hooligan Championship szabályai szerint épült. Ezúttal azonban a Mule csapat a lehető legmesszebbre tolta a szabályozási kereteket, amennyire csak emberileg lehetséges. A Buell X-1 Lightningra épülő, céltudatos flat tracker minden trükköt bevet, amit az amerikai motorépítők csak ismernek. A módosítások között szerepel egy gumival merevre szerelt motor átalakítás, amely a motor elhelyezésének teljes beállítását teszi lehetővé, egy króm lengőkar, és egy csavaros titán felső tartó elem, amely egy Penske lengéscsillapítóhoz csatlakozik.
A villák Yamaha R6-os egységek, a 19 colos kerekek pedig Durelle Racing keréktárcsák, Sun felnik és rozsdamentes acél küllők kombinációja. A hátsó kerék Beringer féket visel, és egy belső sarkantyút alkalmaz, amely lehetővé teszi a Mule számára, hogy a versenyek között megfordítsa a kereket az egyenletes gumikopás biztosításának érdekében. A burkolatok mögött egy egész rakás motorfrissítés lapul, míg a külső oldalon egy trükkös módosítással a kuplungkábel rögzítése feljebb került, hogy megóvja azt egy esetleges ütközés esetén. A karosszéria a lehető legkeskenyebb, elöl egy kézzel készített alumínium üzemanyagtartály, hátul pedig egy üvegszálas farokrész található. Minden, amit csak lehetett, „fel lett pimpelve” – egészen a gyújtásvezérlő fedeléig, amelyen egy speciális Mule módosítás található a pontosabb beállítások érdekében.
Yamaha XS650 / Purpose Built Moto
A Yamaha XS650 továbbra is a motorépítők egyik kedvence, de ez az XS a Gold Coast-i Purpose Built Motótól érkezett. A műhely főnöke, Tom Gilroy célja a tökéletesség volt – ezért is tartott a PBM-nek 18 hónapig a projekt befejezése. Miután a motort lecsupaszították, a PBM első dolga a kormánynyak szögének finomhangolása és egy merev hátsó rész elkészítése volt. A Yamahához egy klasszikus banántankot szereztek be, de az nem illeszkedett jól a váz gerincéhez – így azt is módosították végül. Elöl 39 mm-es Sportster villák kerültek beépítésre, a Jonich 21F/19R kerekei pedig a tökéletes úttartást biztosítják.
Az igazi mesterfogás itt az XS650 finomabb részleteiben rejlik. Sok minden történt, hogy a kerekek a lehető legkeskenyebbek legyenek – például az építők meggyőzték a Jonichot, hogy egyedi szélességű keréktárcsákat építsen, és összeállítottak egy egyedi fékrendszert is. A nyereg alá pillantva egy rendkívül művészi ülésrugót is felfedezhetünk. A hidraulikus lábkapcsolónak és a jockey-váltónak köszönhetően nagyon kevés dolog zavarja a vas újrahasznosított rúdját (és a rúdbilincset). A befejező simítások közé tartozik a megfelelően hosszú kipufogó, egy elegáns sissy bar és a PBM saját alkatrészkatalógusából származó LED világítás. Az időtlen kék és ezüst színösszeállításba burkolt XS650 chopper tényleg hibátlan hatást kelt.
Royal Enfield Shotgun 650 / Sureshot
Az a tény, hogy két Royal Enfield Shotgun 650-es custom is felkerült erre a listára, vagy a motor sokoldalúságát bizonyítja – vagy azt a buzgalmat, amellyel a Royal Enfield a custom szcénába tolja a motorjait. Akárhogy is, ez a Takuya Aikawa által készített, lenyűgöző Shotgun 650-es bizonyítja, hogy mennyi mindent el lehet érni a Royal Enfield 650-es ikermotorjával. Ahogyan azt a műhelye neve is sugallja, Aikawa-san sosem hibázik. Ő ezt az építményt „kompakt teljesítményű chopper”-nek nevezi, de annyi egyedi munka van belepakolva, hogy azokat szinte lehetetlen felsorolni.
A váz többnyire új egy alumínium lengőkarral, amely egy RacingBros lengéscsillapítóhoz kapcsolódik egy bonyolult összekötőszetten keresztül. A lengéscsillapító az ülésen lévő kivágáson keresztül áll ki, és eltűnik az elsődleges üzemanyagtartályba integrált csatornában. A „pilótafülke” egyedi készítésű kormányt visel, amely a felső traktus előtt lévő alumínium bilincsekhez rögzül, és minimális kezelőszervekkel van felszerelve. Az S&S Cycle nagymotoros készlete 865 köbcentiméterre növeli a Shotgun 650-es kéthengeres motorjának hengerűrtartalmát, míg az egyedi csöveken elhelyezett két S&S kipufogó a megfelelő hangzást biztosítja. Ha rangsorolnánk a motorokat ezen a listán, valószínűleg ez a motor vinné el az aranyérmet!
Forrás: BIKEEXIF
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.