Örkény Színház: Kertész utcai Shaxpeare-mosó

Kezdjük egy „gyónással”. Életem nyilvánvalóan legrosszabb modern rómeóésjúliáját 13 éve Veronában, a legjobbat pedig múlt héten a Madách téren láttam.

Ahogy a másik Bodó-Závada Shaxpeare előadás (LSD) kapcsán írtam: „A korábbi, fiatalok körében is nagysikerű örkényes-rómeós-júliás Shaxpeare együttműködésüket sajnos még nem láttam, hamarosan bepótolom a mulasztást és beszámolok majd a tapasztalataimról. Az elmúlt években egyébként kétszer is már csak 42 milliméterre voltam a megtekintéstől, de mindkétszer közbeszólt a maior család ismert sarja, bizonyos vis.”

Bár az előző, májusi beszámolómat, nagy örömömre Závada Péter maga is megosztotta az oldalán, a „hamarosanból” persze öt hónap lett végül. (Mi ez az öt évhez képest, amióta fut az előadás…) Mindezen dupla-mulasztás miatt, megszaggatva szövegírásra kondicionáló kedvenc pólómat és hamut szórva amúgy is szilverfokszosodó fejemre,  „kárpótlásul” ígérem, hogy egy másik Závada által (+Kovács D. Dániel, Varga Zsófia) átírt előadás, a Donkihóte-projekt beszámolóját hamarabb legyártom. In concreto jövő péntekre.

Deal?

A kínos magyarázkodás után azonban térjünk rá végre arra a témára, amiért ma tulajdonképpen egybegyűltünk itten, vagyis bizonyos Montague/Montechi/Montág Rómeó és Capulet/Cappelletti/Kapulek Júlia nevű szerelmespár bátor revüjére/tripjére. (Vagy freaking discójára.) Bárminek is nevezzük azonban ezt a ki-, és szétcsavart tarantinós utazást, bulit, vagy élményt, már a legelején kiderül, hogy Nem Kispolgárnak Való Vidék ez. William Shakespeare-t (Máthé Zsolt) alaposan megtisztítják a címadó Kertész utcai autómosóban. Hülyefrizitől furacipőig, majd, ruháitól (és a korábbi rómeójúliás kliséktől) megszabadítva, a mosási sor végén fanszőrigazítás következik.

Akkurátusan.

Persze, Bodó kérésére a Závada által „költészetlenített”, zsigeri szövegben nincsenek „tüzes patájú mének” és „ÓRómeóMiértVagyTeRómeózások”. (Legalábbis nem eredeti formájukban.) Annál több a „hétkeres ad hoc átok és szleng poézis”. Jiddis, roma és persze angol jövevényszavakból épül fel az előadás korszerű és élő, „rap- és slamszerű” nyelve. Igazi East Side Story ez.

Ahogy félezer éve a Globe nézőteréről, úgy én is szívesen csujogattam (csujaimréztem?) volna az első sorból! Szívesen csatlakoztam volna Kapulekék betépett, infernális bulijához is! (Persze Marvinnak öltöztem volna. Sajnos csak ritkán használhatom ezt a jelmezt, bár 13 évvel ezelőtt készíttettem.) Nyilván nem tudnám felülmúlni Csákányi Eszter Szörnyelláját, Mácsai Eisteinjét, az arany(alsó)gatyáját Wunderbaum légrissítővel díszítő Polgár Csaba Mercutióját, vagy Ficza István Eiffel-torony jelmezét, de legális tudatmódosító élmény lehet aktív részese lenni ennek a színpadi megőrülésnek! (A Szputnyik megszűnése óta Bodó rendezte darabokat ritkábban látni, ezért is meg kell becsülni az ilyen alkalmakat. (Mindig, így most is leírom, hogy a kedvenc monodrámám a Keresztes Tamás féle Egy őrült naplója, Bodó rendezésében.)

A veronai Capulet család helyett Erzsébetvárosban seftelő Kapulek família, Montague-ház helyett lúzer Montág kompánia, egyre megy, itt mindenki főszereplő és bárki bármit megtehet. Erről a hatékonyan és bátran együttműködő Bodó/Závada szinergia, tabuk és jóemberkedő mismásolás nélkül, tizenhatoskarikásan gondoskodik!

A Kókai Tünde (Júlia), Patkós Márton (Rómeó) szerelmespár nem csak egymást szeretik, hanem szerethetőek is, annak ellenére, hogy (sztem Marci miatt) nem igazán működik a „kémia” köztük… (Vicces, hogy a színlapon a szereposztási sor legvégére kerültek, utánuk csak statiszták találhatók.) A Kapulek (sötét) oldal fejei (a megbízhatóan csujás Csuja Imre és Hámori Gabriella szilikonszájú műnője) és az e drámában szokásosan tökös szerepeket alakító Polgár(pukkasztó) Csaba (Mercutio) és Nagy Zsolt (Tybalt) szintén virtuóz módon lubickolnak a karakterükben.

TND, a nehezen kommunikáló, quasi néma Montágné szerepében pedig egy tolókocsiból énekel (szokásosan) óriásit! Korábbi némaságával erős kontrasztot alkot ez a nehéz dal. (Whitney Houston: „I will always love you.”) A darabban egyébként az A.E.Bizottság dalától a Házibuli filmzenéjén keresztül a Massive Attackig húzódik a repertoár. Jéger Zsomborra és nyilvánvaló tehetségére még sok (fő)szerep vár. Mácsai, hálás (gitár, drog stb.) szerepében persze szintén remek. (Együttesük neve: Pussy & Rock.)

„Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán – s megérted!” Kosztolányi Dezső

(BTW: A szerelem és/vagy a szex is drog.) Apró, de fontos megjegyzés a FOMO-tól rettegőknek: Ficza István pimasz Páriszként a szünetben (a korábban említett Eiffel-torony jelmezben!), műpénisszel megerősítve veti rá magát leendő anyósára. Ahogy vehemenciájából könnyen kikövetkeztethető, végül teljes siker koronázza erőfeszítéseit. Magyarán nem Nyárs-, és Kispolgár Papának/Mamának játszik ez a banda. Internetbe-beszálló Vágásiferi JASZ-ával jobban járnak. Vagy Zeffirellivel. Esetleg DiCaprióval, de az már rizikós, hisz’ lövöldöznek a filmben, nem kardoznak…

Disclaimer: Ahogy Pintér Béla darabjai az Átriumban, úgy „Nem Prűdnek Való Vidék” az Örkény sem. (Legalábbis akkor, amikor az említett Bodó/Závada polgárpukkasztó dynamic duó ideiglenesen ott állomásozik. Ezt a rendező maga sokkal részletesebben írja le/körbe:

„… Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy ‘zsidó’, egyszer az, hogy ‘cigány’. Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér …”

Író: Závada Péter
Rendező: Bodó Viktor
Dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás
Díszlet: Schnábel Zita
Jelmez: Nagy Fruzsina
Sound Design: Keresztes Gábor
Világítás: Bányai Tamás

Korábbi beszámolók Örkény előadásokról:

A hattyú
A tünetegyüttes
Az ajtó
Bűn és Bűnhődés
Emma
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték