Member of Group ›
Katona József Színház: Extázis
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Katona József Színház: Extázis

 

Ahogy Tarnóczi múlt pénteken körbeverbalizált, fél éve bemutatott darabja, a Radical Relax, ez a 2023 decemberében bemutatott előadás is a huszonéves fiatalok, néhol abszurd kapunyitási paráival terhelt társas magányáról és Maeterlinck „kék madarának” kétségbeesett kereséséről szól.

Ezt a szöveget, a mindkét darabot rendező Tarnóczi Jakab még nem egyedül írta, hanem szokott alkotótársával, Varga Zsófiával. (A Kamrában játszott Magányos Emberek című „előzménydarabot” még nem láttam tőlük.) Ahogy azt kb. mindenki leírta már, az előadás előtt/után (Prológus/Epilógus) és a szünetekben is be lehet sétálni a kulisszák mögé. (Díszlet: Devich Botond) BTW: A darab végén a szellemi táplálékot, leves formájában, kulináris követi. Így a négyből nem csak egy, hanem az összes fal megnyílik.

És még amfetamin sem kell hozzá, csak miso leves…

Ez az „engagement” (és/vagy animáció és/vagy zeneiség) az elmúlt évtizedben egyre népszerűbb színházi berkekben, különösen, ha egy fiatal író/rendező az Y/Z generációt is be akarja ültetni a sorokba. (Lsd. az Örkényben a két Shaxpeare darabot.) Az általam már sokszor dicsért koreográfusnak (Cuhorka Emese) valószínűleg nem esett nehezére a fiataloknak a kortárs táncokat betanítani. (Néptánctól elektronikus zenei megőrülésen át csoportos vonulásig mindent láthatunk.) Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy elképzeljük, hogy a Máté Gábort követő Székely Kriszta is pártolni fogja a darabban játszó fiatal színészek további kibontakozását a Katonában. Sokat elmond az a tény is, hogy a darab színlapján megtalálható az előadás zenéinek Spotify linkje. (Zene: Bencsik Levente és Hunyadi Máté.)

Jordán Adél, Pálos Hanna, Bányai Kelemen Barna és Dankó István gördülékenyen hullámvasútozik a folyamatosan változó csoportdinamika huszonéves archetípusaival.

Mentes Júlia zongorajátékával kísérve, Bányai Kelemen drag queen jelenete nagyon erős! A Jordán/Pálos duó bár véletlenül csöppen be a rögtönzött házibuliba, hamar elmerülnek benne. (Amennyire tetszett Pálossal a Lélegezz című darab, annyira nem látom, hogy ki tudott volna bontakozni ebben az előadásban.) A Jordán Adél/Béres Bence páros is jól működik. Bence visszafogott játéksílusát hasonló okból szeretem, mint Hollywood introvertált színészvonalát. (Ryan Gossling, Keanu Reeves, Brad Pitt stb.) Kedvemre való ez az elegáns, intellektuális, „anti-harsány” játék. A nem csak flittertől/glittertől csillogó Mentes Júlia 3-in-1 (boltos/drogdealer/zongorista) karaktere sok derültségre ad okot. Tőmondatai, ütemérzéke, kitartott pillanatai, intonációja szeretnivaló. Imádtam minden rezdülését!

Fotók: Horváth Judit

Fotók: Horváth Judit

A Radical Relax két összeszokott operatőre (Török Marcell és Kovács Bálint) által mutatott képek a színpad két oldalán felállított falakon láthatóak, betekintést adva a zegzugos lakás és a kisbolt, nézőtérről nem látható részeibe. A streaming és a direkt látvány szimultán egyvelege jól működik, összeáll a kép. Minden néző magának mixelheti a látványt. Színészként nem lehet könnyű feladat a színházi/filmes premier plán játék között „ugrálni” …

Ahogy az előadás színlapján is található:

Eksztázis (gör. eksztaszisz, ‘kilépés’, lat. exstasis), elragadtatás, elrévülés, transz, a régi magyar nyelvben rüttetés, elrüttetés (röptetés): általános értelemben önkívületi állapot, melyben a tárgyi világgal való kapcsolatot meggyengíti vagy teljesen fölfüggeszti egy, az érzékekre, illetve a tudatra ható, természetes v. természetfölötti (isteni v. démoni) eredetű dolog.

Korábbi beszámolóim színházi előadásokról:

ÖRKÉNY István Színház

A Dohány utcai seriff
A hattyú
A nyúl füle
A tünetegyüttes
A várományos
Az ajtó
Bűn és Bűnhődés
Emma
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Kertész utcai Shaxpeare mosó
Két néni, ha megindul
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Romantika
Suttogások és sikolyok
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték

KATONA József Színház

Apák és fiúk
EMBTRAG
Hedda Gabler
Lear király
Radical Relax

PINTÉR BÉLA és társulata

A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Idegen test
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Réka és az oltatlanok
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer

RADNÓTI Miklós Színház

Istentelen ifjúság
Oidipusz
Szerb Antal 100 verse

SZENTENDREI Teátrum

A kellékes
Lélegezz
Meg se kínáltak

JURÁNYI Ház

Egy őrült naplója

PESTI Színház

A dzsungel könyve

VÍGSZÍNHÁZ

Liliomfi

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Kutvölgyi Gergely
Solus Beats
Zenét hallgatok/készítek.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art