Örkény István Színház: Boldogtalanok

Blogger42 | 2025. május 30.

Füst Milán: Boldogtalanok

Ahogy az egyik örkényes Shaxpeare darab kapcsán írtam: „Az előadás szertelen (sic) rendezőjének, Bodó Viktornak a küzdelmét a függőségeivel és hazánkkal (SZFE stb.) aggódva figyeltem. Mindig félve követem egy nagy tehetségű művész pankrációját az addikciójával. A Török Ferenc rendezte Overnight (2007) című nagyjátékfilm és a Horvát Lili rendezte „minden-díjat-is-megnyert” Felkészülés… (2020) című filmdráma közti 13 éves „színészi tetszhalál” beszédes.”

„El kellett mennem a pokol kapujáig és aztán vissza, és ez azért egy fárasztó út volt, de meglehetősen eseménydús és tanulságos is.” Bodó Viktor

Nos, nehéz eldönteni, hogy a pokol említett kapuján innen, avagy túl játszódik Füst Milán ritkán játszott 111 éves drámája. (A szöveg alapja egy 1913-ban, Szatmárban elkövetett tragikus öngyilkosság.) A forgószínpad (látványterv: Schábel Zita) által felfedett, hentesüzlettel szervesen egybenőtt apró lakás túlzsúfolt terében ismeretlen fogalom az intimitás. Amikor a hentes (Hajduk Károly) hátulról közösül (ne szépészkedjünk a szeretkezés szó használatával, indokolatlan lenne) a bébiszitterrel (Kádár Kinga), bamba segédje (Norkov Máté) lazán helyet foglal mellettük. Érdeklődik az aktus iránt. Nem ez az egyetlen tragikomikus jelenet, bár beszűkült csapda-életben vergődő karaktereket látunk, a feszültségoldó nevetés része az előadásnak.

Vessenek a vérmókusok elé, de itt el kell mondjam, hogy „quasi sznob” énemnek gyakran túl gyakori és nem mindig indokoltnak tartott a nevetés a magyar nézőtéren. Pl., ha a trágárság nem öncélú és van funkciója, nyilván tök OK, de nem kell minden bazmeg után röhögni…

A fiatal korában még tehetséges, jobb sorsra érdemes nyomdász főhős, Húber Vilmos (Nagy Zsolt) sem ismeri az empátia fogalmát. Apa hiánya mellett manipulatív anyja sem őt, sem testvérét (Takács Nóra Diána) nem tanította meg, hogyan kell „jól szeretni”. Éppen azért nem szereti anyját, mert tudja, hasonlít rá. A szépség és (érzelmi/financiális) gazdagság hiányát kompenzáló magabiztos és közömbös távolságtartása vonzza a nőket, akik nem tudják, hogy a toxikus kapcsolat végén nyilvánvalóan a vesztükbe rohannak a nárcisztikus férfi karjai közt. Érdekes paradoxon, hogy a szerelmi háromszögben Húber gyermekének anyja (Tenki Réka) szintén fekete öves manipulátor. Valójában éppúgy nem odaadó, inkább eszköznek használja gyermekét, mint Húber édesanyja (Csákányi Eszter).

Persze a háromszög naiv résztvevője, Húber szeretője (Józsa Bettina) „húzza a rövidebbet” a végén. Egykori gimnáziumi osztálytársa, a doktor (Terhes Sándor) ajánlata által hiába csillan meg Húber számára egy lehetséges kiút, rövid hezitálás után, ambíció hiányában, végül nem él vele. Talán ő is tudja és elfogadja már, hogy nincs remény, saját magát zárta önmagába. A kulcs elveszett. Nincs kiút az érzelmi, intellektuális és kulturális sivárságból…

E hónap 14-én volt a bemutató, én 16-án láttam a darabot. Klasszul összeállt az előadás! Különösen tetszett, hogy a rendező és a dramaturg (Ari-Nagy Barbara) nem melodráma irányba vitte az átírt szöveget. (Ráadásul szerintem kb. tökéletes a szereposztás.) A korábban említett, általam nagyra tartott örkényes színészek és rendező mellett megemlítendő a még egyetemi hallgató Pigler Emília Zita, aki bár egyelőre még kis szerepet kapott, de jól helyt állt benne. Gyerekvigyázóként a radnótis Kádár Kingának sincs nagy szerepe, de szintén hiteles alakítást nyújtott. (Ha jól emlékszem, az Istentelen ifjúság című előadásban láttam őt legutóbb a Radnóti Színházban.)

Marionett figura (szinte) mindenki az előadásban. Egyszerre mozgató és mozgatott. Szinte látni a zsinórokat a figurák körül. (Ráadásul mindenki fölött is lebeg egy Nagy Mozgató Páros, akit Füst Milánnak és Bodó Viktornak hívnak.) Szóval (min.) triplafenekű dob kíséri az előadást. A baljósan lezuhanó hentesbárd, ütve fúró, szörcsögő radiátor és végül az eldördülő pisztoly hangja mellett. Agyvelő loccsan a mosógépre, vége az előadásnak…

Fotók: Horváth Judit

„Túl sötét.”
„Micsoda posvány!”
„Csupa ronda emberről ír!”
„Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.”
„Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.”
„Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!”
„Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem…”
„Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.”
„Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban…”
„Szörnyű munka!”
„Sivár, sivár.”

„Kilenc évvel ezelőtt írtam – 1914. május 30-dikán fejeztem be (boldog emlékű dátum volt ez nekem sokáig). Egyetlen színház sem fogadta el, egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott rá, hogy kiadja. Munkámat be fogja temetni az idő és magányos kiáltozásunkat senki sem hallja meg.”

Füst Milán: Levél a Boldogtalanokról és Forgács Rózsiról