Sokszor átestem már ingatlan felújításon, ezért nem volt nehéz empatikusan követni Alice (Ónodi Eszter) és Manfred (Kocsis Gergely) kálváriáját. (Még a Gaggenau és a Blanco is stimmelt…)
A hazai (v)iszonyokat ismerve azon persze jót derültem a darab elején, hogy a dán házaspár „attól jön idegbe”, hogy már néééégy hónapja tart az akció. (Persze a megszabott határidőt és költségkeretet intenzíven újabbak követik.) Az alaphelyzet ismert, egy kókler kivitelező hadovál a teljesen fogalmatlan megrendelőnek. A dörzsölt szaki – sznob értelmiségi interakciók hozzák a szokásos konfliktusokat és (tragi)komikus szituációkat. (Ezek közük kiemelkedik az abszurd/groteszk, e szöveg borítólapján látható vacsorameghívás jelenete.) A címben irónikusan említett kontár „mesteremberek” végül egymás közül persze éppen azt az őszinte és hozzáértő tagot (Bezerédi Zoltán) utálják ki, aki valóban rászolgált a címére…
Az építkezésről sok esetben bennyhillesen és/vagy józsefattilaszínházasan (bocs vágásiferi) olcsó jeleneteket láthatunk. (Emeletről-emberbábú-ledobás, lehajtom-a-hulla-egyik-lábát-mire-a-másik-kandikál-ki-a-dobozból stb.) Közepesen mély társadalomkritikába sem megy bele az előadás. A két „baráti” házaspár beszélgetésein keresztül sajnos a dán középosztálybeli, zen-egzisztenciális „ugye boldogok vagyunk” önámításról sem tudunk meg semmi újat. (Ilyesmiről David Bowie Tilda Swintonnal erősítve többet mond egy felvonásban, hat perc alatt.)
Fotók: Dömölky Dániel
A remek díszlet (Cziegler Balázs) és jelmezek (Füzér Anni) között persze néhányan azért kicsillognak még ebből a (véleményem szerint) rosszul kiválasztott darabból is. Keresztes Tamás ütemérzéke, érzékenysége és sokoldalú tehetsége üdítő színfolt az előadásban. A halottként visszatérő munkások tánckara is remek ötlet (Blaskó Borbála) és a megvalósítás is menő. Szirtes Áginak a hegedűművész papucs-férj sznob édesanyjaként szintén vannak emlékezetes jelenetei. Pelsőczy Réka, nárcisztikus férjétől (Rajkai Zoltán) önmagába menekülő karaktere sokszor tényleg vicces, végre a jó értelemben. Tartalmatlan életet élő, kompenzáció gyanánt ingatlanokat vevő/eladó kettősük, egymást kánonban ismétlő kommunikációjuk túlmutat önmagukon.
Azonban a kortárs dán drámaíró, Line Knutzon („és” az említett építkező házaspár) skandináv sötéthumorosan hiába gyilkolja le sorra a „mesterembereket”, az előadás középszerű poénkodása egyszerűen nem méltó a Katonához. Tudom, erős kijelentések ezek egy lelkes színházbajáró amatőrtől, de sem a darabválasztást, se Máté Gábor rendezői koncepcióját nem értem…
Korábbi beszámolóim színházi előadásokról:
ÖRKÉNY István Színház
A Dohány utcai seriff
A hattyú
A lélek legszebb éjszakája
A nyúl füle
A tünetegyüttes
A várományos
Az ajtó
Boldogtalanok
Bűn és Bűnhődés
Emma
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Kertész utcai Shaxpeare mosó
Két néni, ha megindul
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Romantika
Suttogások és sikolyok
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték
KATONA József Színház
Apák és fiúk
EMBTRAG
Extázis
Hedda Gabler
Jóccakát
Lear király
Mefisztóland
Radical Relax
PINTÉR BÉLA és társulata
A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Idegen test
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Réka és az oltatlanok
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer
RADNÓTI Miklós Színház
Istentelen ifjúság
Oidipusz
Szerb Antal 100 verse
SZENTENDREI Teátrum
A kellékes
Lélegezz
Meg se kínáltak
JURÁNYI Ház
PESTI Színház
VÍGSZÍNHÁZ
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.