Katona József Színház: Mefisztóland

Zeit geist/click bait: „Pintér Béla kortárs politikai revüje/kabaréja” végre Vidnyánszky kőszínházában! 

Sajnos nem önreflexíven a Nemzetiben, hanem szatirikusan és kikacsintósan a Katonában, továbbá (érthető okokból) nem Vidnyánszky Attila játssza Vidnyánszky karikatúráját, hanem Máté Gábor. További párhuzam számomra, hogy bár tetszett a darab, de Pintér két utolsó előadásához (Réka és az oltatlanok, Idegen test) hasonlóan, ez az előadás is „gondolkodás könnyített”. Úgy értem, hogy direkt megfeleltetésein és közvetlen utalásain túl (vidnyánszkizás mellett tiborczozás stb.) az általam kívántnál kevésbé emelkedik el a hazai rögvalóságtól.

BTW: Bodó Viktor egy évtizede csinált utoljára ennyire aktuálpolitikai darabot (A revizor) a Vígben. Talán emlékszik e sorok olvasója is a Heti Válasz „Főszerepben: a politika” című szövegére, melyben az Eszenyi Enikő vezette Vígszínház mellett többek között a Katona és a Radnóti is kapott egy-egy kokit ezügyben… Kérem nem félreérteni az előző mondataimat, sokrétegű jelentéshagymát hámozgathatunk ennek az előadásnak a kapcsán is. Faust, Vidnyánszky, Klaus Mann Hendrik Höfgene, sőt David Lynch árnyéka vetül egymásra a forgószínpadon. A cirkusz kupoláján a felirat Goethe két utolsó szava: MEHR LICHT! (Díszlet: Devich Botond) A színek szimbolikája is világos: a piros és fehér színek keverednek különböző mintákban a szereplők hovatartozásának megfelelően, a „végső szervilitás” színe pedig a homogén rózsaszín. (Jelmez: Nagy Fruzsina)

„Legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját.”

A bizarr kultúrharc frontvonalán igazgató- és persze „szellemiségváltás” zajlik a színházban. Nyíltszíni pucérkodás (fújjj!) és meleglobbi (mégfújabb!!!) helyett keresztény/népnemzethy értékek képviselésére váltanak Thália papjai és papnői. A szokásos megalkuvási/kollaborációs tengelyen mindenki önkéntelenül elfoglalja a helyét. Ki pályaelhagyóként kiköltözik szaunamesternek Németországba, ki pragmatikusan praktikus hamutartót formál a szájüregéből, ki pedig egyéni performansznak álcázott belső emigrációba menekül.

Olyan is van, aki (meleg) Péterként nem Jézust, hanem saját magát és gerincét árulja. El.

A hatalomváltás után persze a Mephisto előadás megy a kukába és a Nyomorultak musicalt adja végül elő az átszervezett (és betört) társulat. Valószínűleg Klaus Mann regényét kevesebben olvasták, mint amennyien Szabó István Oscar díjas filmjét megnézték, de a megalkuvás és opportunizmus lélektanába mindkét mű remekül bevezet. A mézesmadzag (túlhabosított kávé) korbács (virágcsokorral) ismert demagóg-kombó, „öntudatos feminista” dramaturgon elkövetett brutalitása végül az új igazgató szado-mazochista vágyainak kiszolgálásába fordul át…

Emlékezetes jelenet a vége felé, amikor a forgószínpad három cikke és színházi öltözőtükre mögött a meghasonlott rendező három alteregója együtt játszik. (Mészáros Béla, Tasnádi Bence és Takátsy Péter) Kettőjüknek van önálló szerepe is, Mészáros és Takátsy egy meleg színészpárt (is) alakít. Nagy Ervin összes szerepe hálásan humoros, a kórházi „érzőszívű”, (kisfiának telefonon Weöres Sándor galagonyáját szavaló) náciként Tasnádival előadott duójuk tényleg vicces. (Örülök, hogy Magyar Péter melletti kiállása nem devalválta munkáját és reputációját.)

Fullajtár Andrea Führere bár könnyű szerepnek tűnhet, de nem az. Kormányzati forrásokkal gazdagon nyakon öntött filmszerepében egy öntudatos, kormányközeli (az elnök gyerekének a keresztapja) karaktert alakít, aki Hitlerként nem akar öngyilkos lenni, ellenben telefonon szeretné meggyónni bűneit. (Kissé bonyolítja az ügyet, hogy Eva Braun önmérgezte jelenetét már korábban felvették, ezért azt is újra kell forgatni…)

A Bán András által játszott karakter leendő náci táborparancsnoknak jelentkezik a filmes castingra, de a rendező (Nagy Ervin) Bán nagy orrában „meglátja a lehetőséget” és hamar csíkos láger rabruhába bújtatja. Szacsvay László ördögi szerepét az általam látott előadásban a társíró/rendező (Dömötör András) maga játszotta, gondolom beugrás lehetett az oka a cserének. Dömötör egyébként kilenc éve Berlinben mutatta be ennek a darabnak az „elődjét” és sokat rendez is Németországban. (Emiatt az előadás kivándorolt színész/szaunamesterének hazabeszélése akár önreflexív mozzanat is lehet…)

P.S.
A darab kezdetekor ugyan a nézőtér prűdebb fele, jól láthatóan kissé feszengve és megütközve nézte Takátsy Péter pucér fenekét, amikor az egyik lábán magassarkúban billegve tipegett a színpad hátsó traktusa felé, de Mészáros Béla biztatására, a petíció felolvasása után már bátran skandálta a színésszel, hogy „Nem leszünk barbárok!”

BTW: Veiszer Alinda teaser videója remek ötlet:

Korábbi beszámolóim színházi előadásokról:

ÖRKÉNY István Színház

A Dohány utcai seriff
A hattyú
A lélek legszebb éjszakája
A nyúl füle
A tünetegyüttes
A várományos
Az ajtó
Bűn és Bűnhődés
Emma
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Kertész utcai Shaxpeare mosó
Két néni, ha megindul
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Romantika
Suttogások és sikolyok
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték

KATONA József Színház

Apák és fiúk
EMBTRAG
Extázis
Hedda Gabler
Lear király
Radical Relax

PINTÉR BÉLA és társulata

A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Idegen test
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Réka és az oltatlanok
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer

RADNÓTI Miklós Színház

Istentelen ifjúság
Oidipusz
Szerb Antal 100 verse

SZENTENDREI Teátrum

A kellékes
Lélegezz
Meg se kínáltak

JURÁNYI Ház

Egy őrült naplója

PESTI Színház

A dzsungel könyve

VÍGSZÍNHÁZ

Liliomfi