Katona József Színház: Nyílt tárgyalás

Tárgyalótermi dráma ez, mely egy (feltételezett) szexuális erőszak ügyét vizsgálja.

Mi, nézők olyan mértékben bevonódtunk, hogy lehetett jegyet venni a forgószínpad két oldalán elhelyezett „esküdtszék” soraiba is. (A kibővített színpadból lett egy kis kavarodás is, hiszen a nézőtér második sora lett így az első.) A precíz darab során nyilván többször eszembe jutott az Örkényben látott Isten című előadás. Ahogy ott Mácsai Pál, úgy itt sem ítélkezik Székely Kriszta, mindkét rendező a nézőkre bízza az állásfoglalást. (Ítélkezésben amúgy erősek vagyunk, bár egy következmények nélküli országban élünk…)

Fotók: Mónus Márton

Az említett két előadás szerzője, Ferdinand Benedikt von Schirach neve ismerős lehet a színházba járó közönségnek, kb. 5-6 éve mutatták be éppen itt a Katonában a Terror című darabját, ahol az aktív eutanázia, vagy a metoo helyett a klasszikus villamosdilemma erkölcsi vetületeit járta körbe a darab. (Az előadás honlapján érdemes megnézni, hogy az interaktív előadásokon hogyan szavaztak a nézők szerte a világon.) A gazdag (és „terhelt” múlttal rendelkező) családból érkező Schirach, amellett, hogy későn indult írói karrierje végül igen magasra ívelt, büntetőjogászként is sikeres volt. (B)írói karrier tehát az övé! (Mea culpa!)

Mindenesetre valószínűleg a 2011-es Isztambuli Egyezményt ő is fontosabbnak tartja, mint pártunk és kormányunk…

Udvaros Dorottya a társulat alapító tagjaként, három évtized után tért vissza vendégművészként a Katona színpadára. (A Nemzetiből 22 év után való távozásának viharos hátteréről most nem érdemes írnom.) Az általa alakított bírónő és a többi szereplő mimikájának legapróbb rezdüléseit premier plánban követhetjük az előadásban, hála a négy kamera élő, három vászonra kivetített képének. (Az egyik vászon hatalmas, tulajdonképpen a tárgyalóterem teljes hátfalát beborítja.) BTW: Nem lehet egyszerű a színészeknek szimultán megfelelni a színházi és a tévés formátumnak… (Erről már sok előadás kapcsán írtam: Istentelen ifjúság, Radical Relax, Extázis, A lélek legszebb éjszakája stb.)

Az eredeti cím (Sie sagt, er sagt) jól leírja a dilemmát. A nő azt mondja, hogy megerőszakolta a férfi. A férfi azt mondja, hogy nem. Az előadás során a tévés műsorvezető nő (Ónodi Eszter) beszél többet, az üzletember férfi (Fekete Ernő) csak az utolsó (utáni) pillanatban meséli el a saját, meglepően érzelmes verzióját. (A megvádolt férfi kb. két órán keresztül néma csöndben ül, de a korábban említett szuperközelik miatt, végig nyomon követhetjük az arcán az érzelmi reakcióit a hallottakra.) Lakonikus figurájától még az említett közeli képeket figyelve sem kapunk választ a végig (ügyesen) lebegtetett Nagy Kérdésre. Éppen ezért szól nagyot az első általa kimondott szó. („Nem.”) Nem akarom elspoilerezni a történést, de a darab végén még érkezik egy utolsó „Schirach-csavar” a megvádolt férfi felesége jóvoltából…

Kocsis Gergely jól hozza a nő laza és okos, de borzasztóan lekezelő ügyvédjét. Egyszerre mansplainingeli (tudom, borzasztó hunglish szó) a bírónőt és a férfi ügyvédnőjét (Pálmai Anna). (Utóbbiról kiderül, hogy a gyakornoka volt korábban.) Persze a függőség okán a bírónővel óvatosabban bánik, a védőügyvédnőt azonban végig erős pszichikai nyomás alatt tartja.

Pelsőczy Réka szakértő pszichológus karaktere roppant hiteles és bár ezúttal csak rövid szerepet kapott, de jó volt nézni/hallgatni. Ráadásul a szerző roppant fontos szöveget szánt neki, miszerint az EU-ban minden harmadik nő megélt már szexuális, vagy fizikai erőszakot, de csak ritkán jut el az ügy feljelentésig, továbbá minden 3. nap (!) megöl egy nőt a partnere. Persze szóba jön még az áldozathibáztatás, a konszenzusos nemi aktus és a hivatal(nok)ok abúzus iránti sztereotip megközelítésének kérdése is. (Dramaturg, fordító: Szabó-Székely Ármin)

Ezekkel a riasztó tényekkel szemben borzasztó jelenség látni manapság, ahogy a szakértők akadémikus (AKA tényalapú) megközelítése devalválódott és az online fotel prolihisztorok, negyedtudású influenszerek, valamint a predátor politikusok érzelmi alapú propagandája kerül felhangosításra a média által. (Nem csak a social media által…)

Műsorfüzet

A merev főügyészt játszó Takátsy Pétert továbbra sem tudom „hová tenni”, mindig az az érzésem, mint pl. George Clooney-nál, aki mintha mindig inkább dzsordzsklúnit játszana, nem az adott karaktert.) Fullajtár Andrea a korábban említett, Terror című előadásban bírónőként, ebben a darabban pedig nyomozóként is hiteles. (Szerintem, ha az Udvaros/Vidnyánszky kapcsolat máshogy alakul, ő lett volna e darabban is a bírónő.)

Mindannyian láttuk az elmúlt évtizedekben, ahogy a nyílt tárgyalások (főleg az USA-ban) teátrális (had)színtérré és médiacirkusszá váltak. Persze a professzionális szereplők is pontosan tudják, hogy a közvélemény nyomása milyen mértékben befolyásolhatja végül az ítéletet, ezért résztvesznek az „előadásban”. (OJ Simson sztárügyvédje és a Johnny Depp/Amber Heard Show résztvevői éppúgy tudták ezt, mint Roxie Hart a Chicago film/musical főhősnője.)

Egyre színházabb a világ.