Member of Group ›
Katona József Színház: Hedda Gabler
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Katona József Színház: Hedda Gabler

 

Erőss Zsolt, Schumacher és David Bowie koma, vagy nyárspolgár kóma?

(A fenti cím nyomokban három linket tartalmaz. Csaxólok.)

A másik Ibsen darab, a Solness nyilvános próbáját még 2022 szeptemberében láttam az Örkényben. Abban a kapcsolati háromszögben egy határozott férfi uralja a triász többi tagját, ebben az előadásban egy impulzív nő manipulálja a többieket. Persze sem Gáspár Ildikónak, sem Székely Krisztának „nem kell a szomszédba mennie”, hogy egy erős nőt találjanak. Mindkét rendező remekül nyúlt ezekhez az évszázados darabokhoz. Jót tett ennek az előadásnak is a „meghúzott”, de alázattal kezelt szöveg és az újrafordítás. (Dramaturg: Szabó-Székely Ármin, fordítás: Kúnos László) A zongora helyett bakelit lemezjátszó, a szobatudós papucsa helyett jellegtelen kötött kardigán, a szentfazék Jullie néni kalapja helyett frissen vásárolt ízléstelen blézer támogatja a kortárs élményt. (A modernitás odáig megy, hogy a kandalló helyett, egy iratmegsemmisítőben pusztul el Lövborg kézirata.)

Az idősödő Halvard Solness éppoly nyughatatlan karakter, mint a fiatal Hedda (Tesman) Gabler. Persze mindketten űzik a Kék Madarat, de nem túl nagy meggyőződéssel. Mintha tudnák, hogy habitusuk miatt, kezdettől kudarca vannak ítélve ezen az úton. Solnessnek már nem lehet gyermeke, Gabler pedig alkalmatlannak tartja magát egy utód felnevelésére. Solnessnek nincs szüksége rafinált manipulációra, az évtizedek alatt önmaga köré épített struktúra (mégiscsak mesterépítész) origójában él, minden(ki) felé gravitál. Mindkét történetben „ibzenesen” tűnik fel a múltból egy szereplő és alaposan felkavarja a (látszólag) nyugodt tó felszínét. A Solnessben Hilde, ebben a darabban Lövborg a vízbedobott kő. Ebben az előadásban a szereplők, ha éppen nincs jelenésük, egyszerűen csak félreállnak és a falnak támaszkodva jelzik, hogy „nincsenek ott”. Az Örkény Stúdióban pedig, ahol a Solness nyílt próbáját láttam, beolvadtak a körbe ültetett közönség soraiba. (Én éppen Hámori Gabriella mellett ültem.) BTW: kb. egy éve a Szkénében megy a Solness.

Gabler ön-, és máspusztító (aki/ami nem lehet az övé, vesszen), elfojtott, önző, antihős karaktere nem rendelkezik Solnessi/türannoszi hatalommal. Unatkozó, szabadságvágyó démoni habitusa feminim eszközökkel húzogatja a szálakat. Szikrát gyújt, majd odébáll, rafináltan és sötéten intrikál és ügyesen manipulál. Ő csak megtölti a fegyvert, amit végül áldozata süt el. A szó szoros (Lövborg) és átvitt értelmében (Thia) is. A pragmatikus Brack az egyetlen, akinek uralma van fölötte.

Brack cinikus archetípusából sokat láthatunk ma a pártokban és környékükön.

A szobatudós Tesman és a naiv Thia csak egy plüs gyalog a sakktáblán, Julle néni pedig kényelmes céltábla a sportos Hedda számára. A jámbor nagynéni szerencséjére csak átvitt értelemben. Mint tudjuk, Hedda pici, de hatékony kistáskájában két pisztoly is megfér, melyből csak egy sül el, igaz többször is. Mégiscsak egy tábornok leányáról van szó, aki hamar megismerte a hatalom ízét apja mellett, akitől legalább annyira állhatott távol Julle néni és Tesman zsoltáréneklő duettje, mint Heddától…

Bár nagy feladat ez, nyilvánvalóan jutalomjáték Székely Krisztának és Jordán Adélnak is. Adélra képtelenség nem figyelni! Komplexen szuggesztív, minden rezdülése vonzza a szemet és a figyelmet. Hol magassarkúban gazellakecsesen, hol mezítláb blazírt-unottan vonul a drága minimál otthonukban. Hol elegánsan, céltudatosan a szerelmeseket elválasztva huppan le a pamlagra, hol egy mozdulattal borítja fel azt. Az ennyire erős színpadi jelenlét kevés színészt jellemez manapság. (Továbbá szerintem az is jó döntés volt, hogy Máté Gábort januártól Székely Kriszta követi az igazgatói székben.)

Fotók: Horváth Judit

Hedda Gabler – Jordán Adél
Jörgen Tesman – Bányai Kelemen Barna
Ejlfert Lövborg – Mészáros Béla
Thia – Mentes Júlia
Brack bíró – Takátsy Péter
Julle néni – Kiss Eszter

–   –   –   –   –

Korábbi beszámolóim színházi előadásokról:

KATONA József Színház

Apák és fiúk
EMBTRAG
Lear király

PINTÉR BÉLA és társulata

A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Idegen test
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Réka és az oltatlanok
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer

ÖRKÉNY István Színház

A Dohány utcai seriff
A hattyú
A nyúl füle
A tünetegyüttes
A várományos
Az ajtó
Bűn és Bűnhődés
Emma
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Kertész utcai Shaxpeare mosó
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Romantika
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték

RADNÓTI Miklós Színház

Istentelen ifjúság
Oidipusz
Szerb Antal 100 verse

SZENTENDREI Teátrum

A kellékes
Lélegezz
Meg se kínáltak

JURÁNYI Ház

Egy őrült naplója

PESTI Színház

A dzsungel könyve

VÍGSZÍNHÁZ

Liliomfi

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Kutvölgyi Gergely
Solus Beats
Zenét hallgatok/készítek.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art