Vígszínház: Az ember, aki elvesztette az időt

Ha egy Bodó Viktor rendezte előadásra veszünk jegyet, van esélyünk az abszurd és a szürreál metszetében, erős hang- és képhatásoknak kitenni magunkat.

Ahogy a két örkényes/önkényes Shaxpeare darabban (LSD, Mosó), úgy ebben a „skandináv(nak mondott) krimiben” sincs ez másként. Annyira, hogy az első felvonás groteszksége próbára tett, és csak a második megtekintése után állt össze végre a kép. Nem, nem a nagy íven repülő levágott véres ujj, vagy az egyéb, tarantínosan összevérzett testrészekre gondolok, hanem az első „kaotikus” felvonás nehezen követhető alapozó kavalkádjára. Azt értem, hogy alkotói nem akartak egy újabb klasszikus Platonovot (Cseresznyéskertet, Három nővért, Sirályt) színre vinni a Vígben, ezért egy fiktív sztoriba csomagolták Csehov első drámáját, melyet még orvosegyetemistaként írt. Egyébként ügyes és következetes a méltán ismeretlen norvég szerző, bizonyos Jonas Petter Aronsen kiadatlan regényének blöffje, tulajdonképpen még az önironikus tapsrendet is kiforgatja a helyéből…

A sarkköri állomás mutatók nélküli órája jól rímmel a darab címére és persze a kiégett, cinikus főszereplő reménytelen, ön(sors)rontó kálváriájára. Északon nehéz és hideg az élet, kígyópálinka, amfetamin-tapasz, és vitriolos szarkazmus nélkül talán kibírhatatlan is, különösen egy bővérű, de erősen frusztrált főszereplő (Mika Jakobsent Ötvös András játssza) alfahím számára. („Platonov” ebben a darabban is tanító.) Odaadó, gyermeküket váró felesége (Kovács Patrícia) férjével kontrasztos önfeláldozása pedig majdnem kettős tragédiába torkollik.

Fotók: Gordon Eszter és Dömölky Dániel.

Ifjabb Vidnyánszky Attila (Lars) dokiként bundesliga frizurában és melegítőben drogdílerkedik, az említett amfetamin-tapaszokat Lidocain injekcióval dobja/üti fel. Orosz Ákost (Marcus) a felesége Radnay Csilla (Szofi) Ötvös Andrásért (Mika) hagyja el, akibe Anna (Nagy-Kálózy Eszter) szintén szerelmes. Igen, így összesen három nő szívét töri darabokra a nyughatatlan főhős, amelyek közül az egyik a végén fegyvert is emel „Platonovra”, ahogy az eredeti előadásban is. Remek (generációs) jelenet, amikor kiderül, hogy a legidősebb karaktert játszó Halász Judit (Ida) kilakoltatásra a Központtól kapott papírdobozát üresen hagyta. Ő már tudja, mi fontos az életben, s mi nem…

Mint említettem, az első felvonásban különösen nehezített a pálya a „mainstream storytellinghez” szokott nézőnek. Szűk tébolydába zárt bizarr jelenetek és interakciók váltják egymást gyors egymásutánban, a biztonságot adó lineáris történetmesélés helyett. Remek jelenetek, amikor a szereplők visszafelé játszanak, ilyenkor a szöveget is fordítva mondják. (Persze rögtön eszembe jutott az Egészséges erotika című Tímár Péter film.)

A klasszikus oroszokon kívül Shakespeare-től a Peaky Blinders-ig tart a villanásnyi utalások széles spektruma. Mika az előadás elején röviden Latinovitsot idézi meg, Mikát pedig komótos tempóban, Mariah Carey Without You című dalára veri véresre az opportunista bizniszmen Oscar Gustavson (Rudolf Péter) „kutyája”, Erik (az örkényes Kövesi Zsombor). Gustavsont Hegedűs D. Géza is játssza, sajnos mi nem vele láttuk az előadást… Fia Kristof (Horváth Szabolcs) a történet végére felnő/lesüllyed seftes apukájához és végül ő nyúlja le a területet és ásványkincseit.

Azonban, ha figyelünk, (italba/drogba folytott vágyak, szerelmi háromszögek, „jobb lenne a városban”) persze látjuk magunk előtt Anton Pavlovics Csehov ismert, rezignált, perifériára szorult világát is. Akkor is, ha a színészek időnként ki-kiszólnak a szerepükből és közös jelenetüket jelenetnek nevezik, vagy önironikusan élcelődnek a „Vígszínház szellemiségén”, esetleg ők maguk kérdeznek rá szarkasztikus hangvételben, hogy

„Ez már az epilógus”?