Katona Sufni: Sorstalanság

Színházlátogatásaim során gyakran érzem úgy, hogy indokolatlan helyeken (is) nevetnek a nézők.

Gondolom ez a jelenség azért is létezik, mert nem bekapcsolódni, hanem kikapcsolódni szeretnének az emberek az előadásokon. Persze máshogy viselkedik az Örkény/Katona, a Vígszínház és a József Attila Színház törzsközönsége. Gyakran már egy trágár szó is kiváltja a derültséget a nézőtéren. Félreértés ne essék, nyilván meg van a helye és szerepe a trágár kifejezéseknek a színházban (is), de sosem jó, ha öncélú ez a nyomatékosítási, kohézióteremtő és feszültségoldó nyelvi eszköz használata.

Miért kezdtem ezzel? Azért, mert ebben az előadásban éppen fordítva viselkedett a Sufni közönsége. Magyarán, tekintettel a súlyos témára, még akkor sem nevetett fel, amikor az indokolt lett volna. A Holocaust témájából adódóan persze patikamérlegen adagolta a humort a két fiatal színész, de kétségtelenül megjelenik itt-ott ez a fiatalos humor. (Kertész Imre eredeti, 13 éven át írt és 51 éve először kiadott regényét is átlengi a 15 éves főszereplő, Köves György Buchenwaldig (sőt, kissé tovább) tartó derűje, naiv szemlélődése és kafkai szenvtelensége.)

Fotók: Horváth Máté

A rendező (Bagossy Júlia) egyébként nagyon tudatosan megtartotta Kertész emelkedett nézőpontját, egyszer sem éreztem, hogy melodramatikus, vagy didaktikus lett volna az előadás. A regényhez hasonlóan, nem a szörnyűségek pontos bemutatása volt tehát a cél, hanem a nagy kép felrajzolása és a konklúziók levonása. A jövő számára is.

Kertész narrációs technikáját a darab kissé továbbfejleszti. A két fiatal színész (Jakab Balázs és Gloviczki Bernát) legalább olyan ügyesen bánik ezzel a technikával, mint a minimál-díszletben elhelyezett minimál-kelléktárral. (Narráció „ping-pong játékuk” olajozottan működik.) Hol ketten jelenítenek meg egy szereplőt, hol pedig, tárgyanimátorként, két cipőbe bújtatott kézzel és karakterrel játszanak. (Látvány: Balla Hanga) Olyan is előfordul, hogy a színpadon élőben egy tökből faragnak ki egy zord figurát, aki így kel életre általuk. Egy tégla szappanként elevenedik meg a koncentrációs tábor fürdőjében. Egymást bábként mozgatva is szemléletes a két színész előadása. (Koreográfia: Horkay Barnabás) A fokozódó éhség és dehumanizáció folyamatának bemutatása pedig egészen elementáris fizikai színház a javából.