Örkény Színház: Műhelylátogatás

A vers öregebb, mint a beszéd

A Grecsó/Beck párosról írtam múltkor, hogy nem lehet őket nem szeretni. Mácsaival is így vagyok. (Nyilván) többször láttam az Aztmeséldelpistát! is, így a jegyek megvásárlásakor tudtam, hogy kb. mire számíthatok: minimál díszlet, egy szék, egy Mácsai, két hangszer (gitár és karizma).

Fotók: Horváth Judit

A Páholyban és az Odeonban, illetve a Marcziban kicsiszolt előadás fél év alatt végül eljutott az Örkény nagyszínpadára és én persze éltem a lehetőséggel. (Ráadásul április 11-én láttam az előadást.) Nem bántam meg, sőt imádtam, pedig… (A „pedigről” később.) Az előadás címében is említett műhely metafora többször előkerül az esten, hiszen betekintést kapunk Mácsai első szárnypróbálgatásaiba és egy színész versmondást megelőző szövegértelmezési folyamatába is. Hol a vers előtt, hol utána, sőt esetenként közben is kapunk „mankókat” az értelmezéshez.

A jó verseknek, mint tisztára csiszolt szövegeknek, szerintem fontos küldetése, hogy időtálló oszlopokként létezzenek a kortárs, illékony ’brain rot’ kontenthullámok között.

Mácsai nagy figyelmet szentel az előadáson arra, hogy felhívja a figyelmet arra tényre, hogy szavalásukon túl, a versek leírása csak párezer éves nóvum. (Homérosz eposzait, vagy Villon verseit is inkább „énekelték”, mint leírták, mondja.) Az esten egyébként a klasszikus Óda, Walesi bárdok, Szeptember végéntől Tóth Krisztina: Verset állva műve mellett Radnóti, József Attila, Weöres Sándor, Petőfi, Kosztolányi, Ady, Arany, Faludy, Dsida, Pilinszky művei jelennek meg. Továbbá Cseh Tamás és Dés (Parti Nagy Lajos szöveg) dalai.

Az általam látott előadáson, nagy örömömre, szóba jött egy régi nagy kedvencem, a Lyukasóra című televíziós műsor is, ahol Mácsaival és Ráckevei Annával Lator László, Gyurkovics Tibor és Lukácsy Sándor beszélgetett és fejtették meg/fel közösen az általuk feldobott irodalmi fejtörőket.

Az elején említett „pedigről”:

Már Pintér Béla új darabjai kapcsán is pedzegettem a „zeitgeist hatását” Bélára. Ennek az előadásnak kapcsán is értem én, hogy egy mai színházi előadás színes/hangos eszköztárának hiányát pótolni szükséges egy 150 perces „one man show” előadói esten. Mindezek ellenére azonban, miközben Mácsai ezerarcú zsenijének (igazgató, rendező, színész, zenész, szöveg alkotó) széleskörű műveltsége és pazar versmondó képessége is markáns oszlopa, néhány vers esetében az általa is már számtalanszor „önkritizált”, Petőfi vers (Dicsőséges nagyurak) 1994-es elhíresült előadása jutott az eszembe. (33 éves volt akkor, továbbá érthető volt a „hevület”, még Puzsér is sírt e hét hétfőn, hasonló okból…)

Persze miközben az előző mondatot leírtam, végig az járt az eszemben, hogy lelkes amatőr (kontár) színházba járóként, hogy jövök én ahhoz, hogy „kritizáljam” Mácsai előadásmódját. (Már csak azért is, mert csak a teljes előadás egy szerény hányadára vonatkozott.) Továbbá, egyrészt nem ismerem az Örkény Színház törzsközönségének ízlését, másrészt roppant szubjektív értékítélet ez, harmadrészt egész életemben csapnivaló versmondó voltam. (Annak ellenére, hogy általános iskolás korom óta nagy örömet okoz olvasni/felfejteni őket.) Valamint, György Péter (1954-2025) mellett, a gimnáziumi magyar/töri tanárom (Gelniczky György) is meghatározó pedagógus élményem volt az életemben. Jut eszembe, megható része volt az előadásnak, amikor Mácsai kiszólt a jelenlévő egykori tanárának a nézőtérre…