Dollár Papa Gyermekeinek „szüleit” kedvelem.
Ráadásul Ördög Tamás szemmel láthatóan jól rendezi partnerét, Kiss-Vég Emőkét. Ez világosan kiderült a másik Bergman adaptációjukból, a Suttogások és sikolyok című, szintén stúdiós előadásból. Kis színes: Az Emőke által rendezett, Romantika című darabot pedig, Nagy Zsolt sérvműtétje miatt a helyére beugró rendezőnő alakításával láttuk. (BTW: Erre az előadásra is volt már jegyem korábban, de egy térdműtét közbeszólt és csak most tudtam megnézni.)
Ahogyan az említett két Dollár Papa Gyermekei előadásban, úgy ebben a „se-veled-se-nélküled krimiben” is már az elején nyilvánvaló, hogy egy óriási puskaporos hordón ülve dohányoznak melankólikusan a dráma kiégett szereplői. Pusztán idő kérdése, hogy a helyzet belobbanjon és csak az a kérdés, hogy kit és mennyire emészt majd (f)el a robbanás maga és az azt követő tűz. Ördög Tamás jól érti a Bergman, Csehov, Freud triumvirátus bermuda-háromszögében süllyedő karaktereket. Azt a Bergman által (forgatókönyv)írt és rendezett filmet sajnos nem láttam, amiben, ugyan csak egy epizód erejéig, de feltűnik e darab toxikus házaspárja, quasi ellenpontozva Johan és Marianne párosát. A létre nem jött filmért (Szerelem szeretők nélkül) talán ez a darab „kárpótol” minket.

Fotók: Horváth Judit
A Polgár Csaba által remekül alakított tépelődő, lefolytott karakter (Peter Egermann) és impulzív feleségének, Katarinának (Kiss-Vég Emőke) a kapcsolata megromlott, sőt nyilvánvalóan egy tragédia felé tartó haláltánc. Tudjuk ezt már a kezdetektől, a szakmailag sikeres, de magánéletében frusztrált és neurotikus férfi már az elején megvallja pszichiáterének, hogy késztetése van megölni a feleségét, továbbá a „brechti kommentekkel” és időpecséttel ellátott kronológiai ugrások is felfedik a jövőbeli gyilkosságot. Bonyolítja a képletet, hogy az őt „kezelő” szakember, Mogens Jensen (Nagy Zsolt) viszont Katarinára vágyik. Katarina meleg munkatársa, Tim Mandelbaum (Gálffi László) pedig Petert szereti.
Szóval egy bonyolult vágyerdőben, keresztül-kasul kóvályogva keresik a kék madarat a boldogtalan szereplők.
A díszlet egyszerű, az óriási szőnyegen ezúttal csak két tárgyat helyezett el Balázs Juli, egy italospultot és egy fotelt. Az alacsonyra épített mennyezetről kb. 150 darab rizspapír lámpa világítja be a „budoárt”, az előadás túlnyomó részében erős fényben megmutatva a házaspár viharosan rideg házasságát és gonosz pengeváltásait. (Ezekben az eszkalálódó interakciókban jellemzően a nő kiszámítottan provokatív, a férfi inkább letargikus elszenvedője a szócsatáknak.)

Für Anikó, aki a főszereplő Peter önfeláldozó(nak látszó) édesanyját, Cordeliát játssza, szerepében is színésznő. A hivatásából fakadó tudást valószínűleg férjén éppúgy használta, ahogy gyermekén. A Takács Nóra Diána által remekül és bátran alakított kurva alakjának nem csak a pongyolája színes, hanem a karakter maga is. Sokadszor látom, hogy mennyire zavarba hozza a nézőket egy (akár csak fél-)meztelen test látványa a színpadon… Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy a feleségével való névazonosságon túl, mi ösztönzi végül Petert a prostituált meggyilkolására. A sarokba szorítottsága? (Nem tud kijutni a bezárt térből.) Az összezavart vágyai? (Undorral vegyes sóvárgás.) Frusztrációjának eszkalálódó mértéke? (A neurotikus spirál alján látogatja meg az utcalányt.)
Kedvet kaptam a Fassbinder film megnézésére…

Korábbi beszámolóim színházi előadásokról:
ÖRKÉNY István Színház
A Dohány utcai seriff
A hattyú
A lélek legszebb éjszakája
Anyegin
A nyúl füle
A tünetegyüttes
A várományos
Az ajtó
Az üvegbúra
Az orosz barát
Boldogtalanok
Bűn és Bűnhődés
Emma
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Édes Anna
Galilei élete
Hamlet
Hat medúza egy tepsiben
Isten
Kertész utcai Shaxpeare mosó
Két néni, ha megindul
Lidércek, Shaxpeare, delírium
Liliom
Romantika
Solness
Suttogások és sikolyok
Szaturnusz gyűrűje
The Black rider
Tóték
33 változat Haydn-koponyára
KATONA József Színház
Apák és fiúk
EMBTRAG
Extázis
Hedda Gabler
Jóccakát
Lear király
Mefisztóland
Mesteremberek
Nyílt tárgyalás
Radical Relax
PINTÉR BÉLA és társulata
A bajnok
A démon gyermekei
A sehova kapuja
A soha vissza nem térő
A 42. hét
Anyaszemefénye
Az imádkozó
Gyévuska
Idegen test
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Réka és az oltatlanok
Szutyok
Titkaink
Tündöklő középszer
RADNÓTI Miklós Színház
SZENTENDREI Teátrum
JURÁNYI Ház
PESTI Színház
VÍGSZÍNHÁZ
|
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
|
Színész
|
|
Hegymászó
|
|
Head of Innovation
|
|
biztosítóalapító
|
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
|
Stylist
|
|
Lakberendező
|
|
Vitorlázó
|
|
Stylist
|
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
|
Az vagy, amit nézel.
|
|
Hegedűs Ágota
|
|
Grafikus, belsőépítész.
|
|
Creative Image Artist
|
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.