Örkény Színház: 33 változat Haydn-koponyára

Komolyzenei műveletlenségemet fokozva, ráadásul egyetlen hangszeren sem játszom. Nagy, bakancslistás bánatom ez.

Komolyzenei és irodalmi ismereteim színvonala úgy válik el egymástól, mint Haydn koponyája törzsétől a frenológiában hívő Rosenbaum házaspár, Therese és Karl (Zsigmond Emőke, Vajda Milán) által elkövetett kriminális exhumálás során. (Rossz jel számomra, hogy e két rész csak másfél évszázad múlva találkozott ismét…) Esterházyból azonban nem lehetne megbuktatni. Szerencsé(m)re ennek az előadásnak az élvezetét Esterházy mélyebb ismerete segíti, nem Haydné. Ezért zavarba jöttem volna, ha a termetes angyal (Borsi-Balogh Máté) az én orrom alá dugta volna a mikrofont, amikor a zeneszerző zseniről érdeklődött a közönség tagjaitól… (Borsi egyébként remekül hozza a harsány, de önironikus rezonőr, kedélyesen Kőbányai világost kortyolgató karakterét.)

Az előadás elején Gáspár Máté persze meggratulálta a jelenlévő Darvasi Lászlót (Neandervölgyiek I-III.), az Esterházy Díj első nyertesét az ezúttal magas koncentrációban művészeket tartalmazó nézőtéren. (Gondolom sokan a Merlinből, az alapítványi eseményről jöttek át.) Ez persze nem az Esterházy Art Award, vagy az Esterházy Művészeti Díj, hanem az (először átadott) Esterházy Irodalmi Díj. (Jó volt egy mondatban 3x leírni Esterházy nevét, hiányzik nagyon…)

Fotók: Horváth Judit

A darab a Stúdióból került át a nagyszínpadra. A párdarabot, az eddig nagyszínpados, Bodó Viktor rendezte 33 álom című kísérleti előadást és a 2009-es Bárka Színházas (még három órás!) ősbemutatót sem láttam. A címszereplő, Znamenák István egyébként remek, láthatóan szereti és érti is Esterházyt. Tarantinótól Kuroszaván keresztül Désig bezárólag sokféle művész hatását fellelhetjük az előadásban, a „Megáll az idő” részlet pedig telitalálat! BTW: a következő videóban Gothár Péter említett kultikus filmjében az ifjú Znamenákot láthatjátok Őze Lajossal diskurálni (és kevertet inni).

TND (Takács Nóra Diána) kicsi  jelenetében (tüll fedte hercegi énekesnő casting) ismét megcsillogtatja vitnihjúsztonian nagy hangját (a tolókocsis utalás a Shaxpeare-mosóra ügyes), de persze végül Luigia Polzelli (Józsa Bettina) lesz Haydn múzsája, akinek a rajongása és persze bujasága messze felülmúlja énektudását… Az említett Rosenbaum házaspár főleg Zsigmond Emőke alakításától rém vicces, ahogy a Haydn édesanyját játszó, „kisfiát” ajnározó Csákányi Eszter, karikatúrába hajló burgenlandi karaktere is gyakran ad okot derültségre.

Tudom nem szimpi és kissé elitista kijelentés, de jó volt végre olyan közönségben ülni, aki csak „jókor nevetett” … 

Gábor Sára és Závada Péter dramaturgok feladata Esterházy virtuóz, Haydn halálának 200. évfordulójára írt szózuhatagával éppoly nehéz lehetett, mint a színészek munkája a néha „öntörvényű” sziporka szöveggel. (Druszám, Závada édesapja egyébként éppen egy sorral mögöttem ült.) A laza, eszterházis gondolattársítások szinte szabadverses, vendégszövegekkel tarkított áradatát átültetni színházi formátumba (és megvágni) nem lehet(ett) könnyű. Ahogy a színészeket és a dramaturgokat, úgy persze a nézőket is kihívások elé állítja ez a csapongó előadás, gondolom a szerző céljának megfelelően… (Nincs az a mogorva cenzúra, megalkuvó piacelv és/vagy művész-hatalom interakció, ami egy elszabadult Esterházyt a magyar nyelv redukált, idejétmúlt és konzervatív rögjeihez tudott volna kötni.)

Haydn az udvari komponisták között is kiemelkedett, a darabban is említett „előszobázási” (a hercegre türelmes várakozás) kompetenciájában. Haydn szájából büszkén hangzik el az előadásban, hogy Mozart csak két hétig, Beethoven pedig két napig sem bírta volna ezt a megalázó várakozási tortúrát. Magát Esterházyt ez a „financiális szervilizmus” soha nem jellemezte. Talán éppen az ellenkezője az, ami leírja alkotói attitűdjét… Az Esterházy arcát viselő bábu herceget egyébként bunraku technikával mozgatja Ujvári Bors, akinek játékát legutóbb a sétálós Anyegin előadás lila csoportjának első jelenetében 42 centiről követhettem. Patkós Marci energikus és pimasz, időnként beatboxoló Wolfi (Mozart) alakításán (és Haydn antiPR karakterének leírásán) jól átjön praktikus üzenete: „Nem lesz így Haydn-golyó!” és Milos Forman sem fog filmet csinálni az unalmas zeneszerzőről. Valóban, Beethoven süketsége, Mozart csodagyereksége, Liszt celebsége helyett Haydn Józsit „csak” a zene jellemezte és éltette.

Ehhez nyilván Esterházynak és Haydnnak is a tehetsége adta az alapot, nem a frenológia áltudományának speciális „koponya dudorjai”…

„A vendégszöveg a színházban, ahol nemde nincs visszalapozgatás, még kevésbé fontos, mint a regényben. A vendégszöveg épp az idegensége által új tereket nyit, a szöveg és az olvasó pozícióját újra meg újra megremegteti, így persze jó, ha felismeri a néző, olvasó, de a remegés a fontos, az idegenség váratlansága a fontos, nem a műveltség. E szerző persze őszintén örül a művelt, finom klienseknek, de nincs tombolacukorka a jó válaszokért. Hacsak másképp nem dönt a Rendező.”  Esterházy Péter

MŰSORFÜZET

Korábbi beszámolóim színházi előadásokról: